A lakosság túlnyomó többsége – mint arra a lapunkban e héten megjelent felmérésből is következtetni lehet – elutasítja az olyan liberális alapértékeket, mint az individualizmus, a szabad verseny vagy az öngondoskodás. A magyarok úgy vélik, a piac erőivel és a globalizációval szemben az állam hivatott megvédeni az embereket.
Nemzetközi kitekintésben igencsak meglepő, hogy nálunk a jobboldali szimpatizánsok a baloldaliaknál sokkal fontosabbnak tartják az állami szerepvállalást. A már citált vizsgálat szerint egy 11-es skálán nagyon magasan, 9,5 pontos szinten áll a jobboldal protekcionizmus-pártisága (másképpen: a jobboldal erősen ellenzi a szabad versenyt). Pedig Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, de akár az Egyesült Államokban is a jobboldal akar kisebb államot, kevesebb szabályozást és alacsonyabb intenzitású állami beavatkozást.
Magyarországon tombol az etatizmus. S miközben a gazdasági szakemberek hetek óta egyre vehemensebben leplezik le a – nagyobb részben, bár messze nem kizárólag a jobboldalról jövő – populista ígéretek irracionalitását, a politikai elemző rezignáltan fogalmaz: erre van kereslet. S lám, az ígéretéhséget kielégítve, a Fidesz az Országgyűlés e ciklusbéli utolsó napján beterjeszti a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslatát. A papír, no és a választói ingerküszöb mindent elbír. Vagy mégsem?
Magyarországon eddig minden választást gazdaságilag baloldali, az állami gondoskodást pártoló programmal lehetett megnyerni. Tudják ezt bal- és jobboldalon egyaránt. Két különbség azonban mégiscsak van a korábbiakhoz képest. Egyrészt ilyen messzire még sosem mentek a pártok az ígéretlicitben, másrészt az államháztartás helyzete most tényleg borotvaélen táncol. Még egyszer nem lehet megismételni a 2002-es osztogatást, amikor a hatalomra került Medgyessy-kormány – a közgazdászok berzenkedése közepette – többnyire beváltotta ígéreteit. Az idén májusban felálló kormánynak szembesítenie kell a lakosságot az ígéretek tarthatatlanságával. És akkor talán véget érhet az etatista ámokfutás.
