A világon végigsöprő botrány szánalmas kiindulópontja a Jyllands-Posten című dán lapban közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrasorozat. A tucatnyi rajz közül az egyiken az iszlám vallás alapítójának fején turbán helyett egy bomba díszeleg. Ez sérti a próféta ábrázolását tiltó vallási parancsot és egyben az iszlámot azonosítja a terrorizmussal.
Günther Grass német író, akinek a Nobel-díjnál is jelentősebb „kitüntetése” világszerte elismert morális tekintélye, az újságot jobboldali radikális, idegenellenes hecclapnak, a karikatúrákat pedig szándékos provokációnak tartja. Véleményét mégsem ezért kell kiemelni az egymással vitázó nézetek tömegéből, hanem, mert máig ő az egyetlen – igaz, csak civil – személyiség, aki a Bush-rezsim evangélista-fundamentalista jellegéből és az ettől el nem választható iraki háborúból indul ki. Szerinte ez váltotta ki, majd erősítette fel az iszlám fundamentalizmus reakcióját. Ez az egyik végpont.
A másik az, amelyet Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter fogalmazott meg. Szerinte Irán és Szíria a felelős azért, hogy a hívők spontán felháborodását túszul ejthette, és mind véresebb tüntetéshullámmá manipulálhatta az iszlám fundamentalizmus.
IRAKRÓL HALLGATNAK. Igazság mindkét végletes álláspontban van, de hatalom csak Rice mögött áll. Ám a vitában sem ő, de egyetlen felelős politikus sem említi az iraki háborút. Holott ez tette Iránt a régió vezető hatalmává, Szíriát pedig Teherán alárendelt partnerévé. Az iszlám egymással sokszor véres harcot vívó áramlatai közül ez emelte a „teheráni modellt” a Rice által joggal említett manipuláció hajtóerejévé. A nemzetközi politika professzionistái erről szót sem ejtenek. Helyette csak egyetlen, kétágú variációt alkalmaznak: egyszerre szólítanak fel az iszlám vallási érzékenység tiszteletben tartására és az erőszakba forduló tüntetések beszüntetésére. Ez jámbor kívánság, de aligha hoz eredményt. Rasmussen dán kormányfő szerint „ma már globális válsággal állunk szemben, amelyet további eszkalálódása esetén a kormányok nem tudnak többé ellenőrizni”.
Van a „karikatúra háborúnak” egy másik dimenziója is: a média szabadságáról folyó vita új szakasza. Ennek különleges vonása, hogy a vélemények csatája a „nyugatinak” nevezett civilizáción belül zajlik. A magyarázat: az iszlám világban a szekularizált, vagy a vallási önkényuralom eltérő keménységi fokú változatai uralkodnak. Így a médiát ott különböző stílusban, de egyetlen hatalmi központból vezénylik. Aki átélte ennek sajátos magyar változatát, tudja: ez a modell nem tűri el a vélemények igazi pluralizmusát. Ma az iszlám államok vezetése értetlenül szemléli ezt a pluralizmust, amely pedig a média (és a vélemény) szabadságának az alapja. Ezért véli úgy – persze hiába -, hogy a kormányokon kérheti számon Mohamed próféta és vele az iszlám megsértését.
ÖNVIZSGÁLAT. A vélemény- és médiaszabadság világát a „karikatúra-háború” most önvizsgálatra és helyzetfelmérésre kényszeríti. Ez a vita még sokáig tart, de néhány fő tapasztalata már felismerhető.
1. A média szabadsága sehol sem abszolút. Amerikában és Nagy-Britanniában államérdekek befolyásolhatják, a kontinentális Európában törvények is korlátozhatják. Példa: Washington és London hivatalosan – éppen Irak negatív hatásának ellensúlyozására – általában elítélte a gúnyrajzokat, és a média felelősségét kérte számon. Európa viszont a vitában inkább a média szabadságának elsőbbségét védelmezte.
2. A karikatúra-botrányon kívüli szférában Európa (vitatott) törvényekkel is korlátoz. Példa: hét, önmagát történelmileg felelősnek érző országa törvényben tiltja és bünteti a holokauszt tagadását. Több, hasonló felelősséget hordozó állam ezt nem teszi meg.
3. Általános tapasztalat: a globalizáció kiveszi a döntés jogát és lehetőségét a szerkesztőségek kezéből. A média pluralizmusa és szabadsága a tulajdonos kezébe csúszik át, és üzleti-piaci érdekek torzíthatják. Példa: a Google kínai megjelenése a mai vita kellős közepén. (A Tienanmen szó beütésére a program az egész világon az emlékezetes vérfürdő fotóit adja ki. Kínában nem. Ott turistalátványosság képeivel traktálja a netezőt a kereső.)
A vitának e második dimenziója rejti a mélyebb gyökerű gondokat. Ezért alighanem túléli majd a karikatúra-háború „csak” politikai, s így felszínesebb botrányát.
