Gazdaság

Bizalmatlan nagyok

A nagyvállalatok bizalmi indexe változatlan, ugyanakkor pesszimisták a gazdasági környezet alakulásával kapcsolatban.

Az Ecostat „TOP-100 konjunktúraindexe” 2006 januárjában 51 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva alig változott – írja a cég közleménye. A legdinamikusabb magyarországi vállalkozások rövid távú üzleti várakozásainak trendvonala 2004 első kilenc hónapjában emelkedett, majd egy éven át lassú csökkenésre váltott. Az utolsó hónapokban a konjunktúraindexek értéke az 50 százalékos sávhatárhoz viszonylag közel ingadozott.


A hazai multinacionális leányvállalatok féléves gazdasági előrejelzése a múlt év ősze óta kiegyensúlyozott, mérsékelt optimizmust tükröz. A nagyvállalatok 2006. első félévi derűlátása a világgazdaság múlt évit közelítő növekedésén, a nemzetközi kereskedelem élénk forgalmán és a hazai gazdaság folytatódó növekedésén alapul.


A hazai gazdaság 2006. évi folyamatait továbbra is a globális környezet, ezen belül az európai konjunktúra élénkülése határozza meg. Az Ecostat modellszámításai szerint a makrogazdaság az év első félévében megőrzi nemzetközi összehasonlításban is kedvező dinamizmusát, a világátlaghoz közeli, 4 százalékot meghaladó növekedését. Keresleti oldalról a fejlődést a külkereskedelmi forgalom, ezen belül az export 10 százalék feletti bővülése, a beruházások 8 százalékos és a lakossági fogyasztás 4 százalékos élénkülése ösztönzi. A gazdaság belső egyensúlyi helyzetében kisebb javulás várható.

Kedvező makrokörnyezet


A hazai nagyvállalatok 2006 első félévére szóló üzleti várakozásait az előző hónapokénál valamivel erősebb optimizmus jellemzi. A nemzetközi környezet a prognózisok szerint idén is kedvező lesz az export dinamikus növeléséhez. A kivitelre termelő közép- és nagyvállalatok ugyanis versenyképes műszaki-gazdasági háttérrel rendelkeznek piacaik megőrzéséhez, esetenként bővítéséhez.
A hazai gazdaság rövid távú lehetőségeiről szóló előrejelzések szerint januárban a cégek 32 százaléka kismértékű javulásban, fele stabilitásban bízik. Saját vállalkozásuk hat hónapon belüli teljesítményét a szeptemberi előrejelzést is meghaladó derűlátással értékelik a nagyvállalatok, működési feltételeik jelentős javulását egytizedük, kismértékű javulását több mint egyharmaduk valószínűsíti. A pesszimista várakozások aránya alacsony, mindössze 9 százalék. Az élénk piaci környezetben termelése bővítését a cégek 59 százaléka tartja megvalósíthatónak, ezen belül az összes vállalkozásból minden tizedik dinamikus, 5 százalék feletti teljesítménybővüléssel számol.
A 2006-os gazdasági évben a nagyvállalatok nem számolnak élénkebb készletmozgásokkal. Az első félévben a TOP-100 kör 61 százaléka saját előállítású készletei stabilitásával, 11 százalékuk kismértékű készletnövekedéssel kalkulál. Értékesítési lehetőségeinek javulása miatt 28 százalékuk készletszintjének csökkenésében bízik. A vásárolt készletek rövid távú előrejelzése szerint stabilitással számol a cégek 62 százaléka, tevékenysége bővítéséhez készletnövekedést tervez 24 százalékuk.


Pesszimisták


2005-ben az élénk külpiaci forgalom nagyban hozzájárul a magyar gazdaság felzárkózásához. A nemzetközi forgalom hatására a termelő ágazatok rendelésállománya magas, az új rendelések bővülnek. Az ipar kibocsátása az első tizenegy hónapban 7,2 százalékkal haladta meg a tavalyit, január–október között a kivitel 11, a behozatal 7,5 százalékkal nőtt, a külkereskedelmi forgalom egyenlege várhatóan 1 milliárd euróval javul – állítja az Ecostat. A nominális keresetek az év első tizenegy hónapjában 6,5 százalékkal nőttek, a lakossági fogyasztás 2,4 százalékos bővülése nem érte el a GDP növekedési ütemét.


Januárban a multinacionális vállalati kör kétharmada a kedvező beszerzési feltételek fennmaradását, 16-16 százalékuk annak kismértékű javulását, illetve rosszabbodását valószínűsíti. Az integráció bővülésével a beszerzési lehetőségek javulnak, az árak a vásárlók szempontjából kedvezőek. A belföldi kereslet vállalati megítélése 2005-ben visszafogott volt, a tényleges értékesítési eredmények a vállalati várakozásokat meghaladóan nőttek. 2006 közepéig a belföldi kereslet szinten maradásával számol a cégek 65 százaléka, élénkülést 30 százalékuk vár.


A külföldi kereslet élénkülését feltételező vállalatok aránya 23 százalék, stabilitásban bizakodik 59 százalékuk. A belföldi értékesítés területén pozitív irányú elmozdulást remél a TOP-100 vállalati kör negyede, kismértékű piacvesztéstől mindössze egytizedük tart.


A külpiaci konjunktúra folytatódására utal, hogy fél éven belül exportlehetőségei stabilitásával számol a nagyvállalatok 69 százaléka, eladásai bővülését egynegyedük tartja reális lehetőségnek.


A munkaerőpiac 2006. első félévi adottságai a cégek 59 százaléka szerint nem változnak, a munkaerő-kínálat növekedését 32 százaléka feltételezi.


A gazdasági környezet várható változásáról a nagyvállalatok összességében pesszimista képet rajzoltak fel. A jelenlegi helyzet fennmaradásával 41 százalékuk, a kiszámíthatóság gyengülésével 50 százalékuk számol.

Beruházások


Az utolsó két évben a külgazdasági konjunktúra és az uniós csatlakozás hatására a beruházások dinamikusan, 8-8 százalékhoz közeli mértékben bővültek. A kibocsátást mindkét évben majdnem kétszeresen meghaladó fejlesztési ütemben az első évben a vállalati szféra beruházásai, a második évben az infrastrukturális fejlesztések játszottak meghatározó szerepet.
2006-ban a fejlesztési tevékenység a piaci kihívásokhoz igazodóan a gazdálkodó szervezetek körében élénk marad, számos beruházási program az uniós források bővülésével valósulhat meg.


Reális inflációs várakozások


2005-ben az infláció éves szinten 3,6 százalékra mérséklődött. Az inflációs trend alakulásában meghatározó szerepet játszik a termékek és szolgáltatások közel felét érintő áfakulcs 5 százalékpontos csökkentése. A várhatóan 2 százalék közelébe süllyedő inflációs célkitűzés teljesítésében bizonytalansági tényező a nemzetközi olajárak tartósan magas szintje.


A nagyvállalatok várakozása szerint 2006 januárjában a fogyasztói árak átlagos emelkedése 3,9 százalék lehet, ez jóval magasabb a hivatalos prognózisnál.


Az értékesítési árak 2006. évi növekedéséről szóló prognózis nagyfokú visszafogottságra utal, mértéke 2,0 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik