Gazdaság

Továbbra is a paksi áram a legolcsóbb

A Paksi Atomerőmű Rt., az ország legnagyobb áramtermelője idén is az erőművek közül a legalacsonyabb áron, kilowattóránként 8 forint 62 fillér költségen állította elő a villamos energiát – írja a Népszava.

Ebben az évben a paksi atomerőmű 13 024 gigawattóra (GWh) villamos energia termelését tervezte, amelyből az első félévben 6419 GWh-t teljesített. Az év első hat hónapjában kedvezően alakultak a vállalat gazdasági mutatói: a nukleáris üzemben az időarányos terveket meghaladó mértékben nőtt a villamosenergia-termelés és az árbevétel. A villamosenergia eladásból származó bevétel csaknem 1,7 százalékkal haladta meg a tervezettet, 52,5 milliárdot téve ki a tervben szereplő 51,6 milliárd forint helyett. Előreláthatólag a második félév eredményei az első félévihez hasonlóan alakulnak.

Az erőműtársaság ez évi célkitűzéseinek egyik legfontosabb része az volt, hogy megkezdődjön a kettes blokk 1-es számú aknájában két évvel ezelőtt történ üzemzavar következményeinek a felszámolása. Az erre vonatkozó engedélykérelmet még 2005. február 28-án nyújtotta be cég az atomenegia hivatalhoz, amelyet az orosz TVEL által irányított konzorcium, valamint vezető magyar és más nemzetközi szakértő intézetek készítettek el. A bedvány 5000 oldalas műszaki dokumentációt tesz ki. Az elvi engedélyt – amely jóváhagyja a helyreállítás legfontosabb lépéseit, módszereit, feltételeit és lehetővé teszi a további engedélyek (gyártási, behozatali, végrehajtási) beszerzését – az atomerőmű ez év július 4-én kapta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik