a magyar gazdaságot. A közgazdászok „mic-mac paradoxonnak” – a mikro- és a makrogazdaság közötti fejlettségbeli különbségnek – nevezik azt a jelenséget, amikor az erős magánszektor gyengélkedő államgazdasággal párosul. Magyarországon ez a helyzet. A magángazdaság, annak is elsősorban – bár nem kizárólag – a multinacionális része az államgazdaságnál nagyságrendekkel jobban teljesít.
Az államháztartásban hosszabb távon fenntarthatatlan állapotok uralkodnak. Egyfelől vészesen magas a GDP-arányos deficit – a maastrichti 3 százalék helyett közel 7 százalékra rúg. Másfelől a magyar fiskális politika elveszítette hitelességét, hiszen az ország rendre nem tudja betartani a saját maga által előirányzott hiányszámot. Harmadrészt pedig rossz az államháztartás szerkezete, ha tehát nem változik meg az újraelosztás mechanizmusa, akkor a hiány szinte automatikusan újratermelődik, visszavetve ezzel a növekedést, és akadályozva az európai összehasonlításban rendkívül alacsony munkahelyszám emelkedését. A jövő évi választások után mindenképpen el kell kezdeni a költségvetés rendbe tételét, ellenkező esetben azzal szembesülhetünk, hogy Magyarország lesz az Európai Unió első olyan tagállama, amelytől – a magas költségvetési hiány miatt – megvonják a kohéziós támogatásokat.
A hazai gazdaság ellentmondásainak számát gyarapítja, hogy mindezek ellenére a makrogazdaságban is vannak biztató jelek. A növekedést az export és a beruházás táplálja, s a magunk mögött hagyott évben történelmi rekordra süllyedt az infláció. (Jövőre az áfacsökkentés következtében még ennél is alacsonyabb lesz a pénzromlás mértéke.) 2005-ben a tavalyinál is több működő tőke áramlott be hozzánk, pedig már 2004 is rekordév volt. A külföldi tőke immár nem azért jön, mert annyival vonzóbbak vagyunk a környező országoknál, hanem mert a már meglévő befektetések mellé társulnak az újak. A tőkebeáramlást nem a magánosítás, hanem zöldmezős beruházások húzzák, ám voltak igen sikeres privatizációk is: az Antenna Hungária jó, a Budapest Airport még jobb áron kelt el. Ez örvendetes, különösen, ha a befolyó pénzt az ország adósságának csökkentésére fordítják. Legalább ilyen fontos, hogy mindkét cég hozzájuthat a számára nélkülözhetetlen fejlesztési forrásokhoz.
A tőzsde is ellentmondásos évet zárt. Az első fél év jelentős áremelkedését újabb csúcsok, majd visszaesés követte ősszel. A BUX csak korlátozott mértékben vált a gazdasági folyamatok indikátorává. Az indexet meghatározó négy nagy papír közül kettőt döntően külső tényezők mozgattak (a Mol kurzusát az olajár változása és a finomítói árrések, a Richterét pedig a dollárárfolyam ingadozása, valamint az orosz gyógyszerár-támogatási rendszer alakulása befolyásolta), egyet (az osztalékpapírrá váló Magyar Telekomot) az alapkamat-szinthez viszonyítva áraz a piac, s szinte csak az OTP megítélése köthető az országról alkotott képhez. Az első fél évben a külföldi befektetők kockázatéhsége – hasonlóan a feltörekvő piacok többségéhez – nálunk is minden épkézláb méretű céget a magasba emelt, az év végére azonban eljött a szelekció ideje. Egyre kevésbé számít a magyar piac favoritnak, szeptember óta a hazai börze régiós vetélytársainál rosszabbul teljesít. A tőzsdeelnök tevékenysége növelte ugyan a parkett ismertségét és elismertségét, ám az évek óta kritikus probléma, a részvényhiány – az új bevezetések elmaradása – továbbra is fennáll. A börze nyilvánossága a jelek szerint elrettenti a cégeket.
A forintpiac újabb paradoxonnal szolgál. A fiskális politika hitelvesztése tompítottan tükröződött a forint árfolyamán. Ezt a jelenséget szinte teljesen megmagyarázza a háztartások erős kereslete a devizahitelek iránt. Ennek következtében (valamint kisebb részben a növekvő külföldi működő tőke beáramlása nyomán) ma gyakorlatilag alig van szükség külföldi portfoliótőkére ahhoz, hogy a folyó fizetési mérleg hiányának finanszírozása biztosított legyen. A lakossági devizakereslet ezzel úgymond levette az állam válláról a finanszírozási teher jó részét, egyre nagyobb árfolyamkockázatot vállalva. Egy esetleges, külső vagy belső okok miatt bekövetkező jelentősebb pénzkivonás, forintgyengülés azonban a devizában eladósodott háztartások gazdálkodását és a büdzsét egyaránt megrengetheti.
A külső, világpiaci helyzetre nincs befolyásunk, az államgazdaság rendbe tétele viszont csak a magyar politikán és társadalmon múlik.
