Reformtempó

Az amerikai Federal Reserve vezetését februárban átvevő Ben Bernankének ügyelnie kell arra, hogy megfelelő időben vessen véget a monetáris szigorítási kurzusnak. Az Európai Központi Bank élén álló Jean-Claude Trichet-nek az okozhat fejtörést, hogy ne engedje megugrani az inflációt, ugyanakkor ne is gátolja az eurózónában a jelek szerint végre beinduló gazdasági fellendülést. Ám mindez gyerekjáték ahhoz képest, ami a kínai jegybank első emberére, Csou Hsziao-csüanra vár. Óriási nemzetközi nyomás nehezedik rá, hogy engedje fokozatosan felértékelődni a jüant a dollárral szemben, de egyszersmind kordában kell tartania az inflációt is a csúcstempóra járó gazdaságban, amelynek növekedési üteme jövőre elérheti a 10 százalékot. Ezek mellett a jegybanknak – mint a roppant méretű kínai bankszektor egyik felügyelő hatóságának – folytatnia kell a reformokat is annak érdekében, hogy ne duzzadjon tovább a rossz hitelek állománya.

NAGY A TÉT. Ha Csou bármelyik területen kudarcot vallana, azzal nemcsak saját pozícióját ásná alá a kínai vezetésen belül, hanem destabilizálná az ország pénzügyi rendszerét is, ez pedig a globális gazdaság egészére kiható sokkhullámot indítana el. A piacok feszülten figyelik Csou minden szavát, ami nem is csoda, hiszen ő ellenőrzi Kína 769 milliárd dolláros devizatartalékát. „A tét nagyságára való tekintettel sokan várnak tőle kiterjedt pénzügyi reformot” – mondja Stephan Green, a sanghaji Standard Chartered Bank vezető közgazdásza.

A politikuscsaládból származó Csou – akinek apja a nyolcvanas években a kínai kabinet, az államtanács tagja és a Kommunista Párt egyik erős embere volt – már azóta változásokat szorgalmaz, hogy 1986-ban a kormány tanácsadója lett a gazdasági szerkezetátalakítás kérdéseiben. Később dolgozott a China Construction Bank (CCB) vezéreként, aztán az értékpapír-piaci felügyelet, a China Securities Regulatory Commision (CSRC) elnökeként, mígnem 2002 végén a jegybank kormányzójává nevezték ki. „Kezdettől fogva reformpárti volt. Ő az ész hangja a kínai gazdaság- és árfolyam-politikában” – mondja róla Morris Goldstein, a washingtoni Institute for International Economics munkatársa, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt tisztségviselője.

Csounak nem kenyere a médiaszereplés, e cikk számára sem volt hajlandó interjút adni a BusinessWeeknek. Különböző beszédeiben azonban világossá tette, melyek a fő céljai: a pénzügyi szektor megnyitása a nyugati befektetések előtt, az erős vállalati kötvény- és részvénypiac kiépítése, valamint annak elérése, hogy a kínai bankok tegyék rendbe pénzügyeiket, és versenyképes szereplőkké váljanak. Tágabban: véget akar vetni annak, amit egyszer „tervgazdasági mentalitásnak” nevezett.

Támogatja továbbá a rugalmasabb árfolyamrendszert is, éspedig azzal a távlati szándékkal, hogy a jüan egyszer szabadon lebegjen. Az ő nevéhez fűződik az a közelmúltbeli váltás, amellyel a dollárhoz rögzített árfolyamról a valutakosárral szembeni „irányított lebegtetésre” álltak át, s amely a jüan 2,1 százalékos felértékelődését eredményezte. November 4-i beszédében Csou kifejtette, hogy a rendkívül alacsony bérköltségek miatt a gazdaság elbírná a fizetőeszköz további erősödését is. Láthatóan hisz is ennek bekövetkeztében: november végén a jegybank 6 milliárd dollárt adott el jüanért tíz kínai banknak, azzal, hogy tizenkét hónap múlva a jelenlegi árfolyamhoz képest 2,9 százalékkal kevesebbért visszavásárolja a devizát. Eszerint a jegybank ilyen arányú felértékelődést vár egy évre.

Néhány pekingi vezetőtől eltérően Csou meg van győződve arról, hogy az ország hosszú távú prosperitásához nélkülözhetetlen beengedni a pénzügyi szektorba a külföldi tőkét és vállalatirányítási gyakorlatot. A Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való 2001-es csatlakozáskor Kína azt vállalta, hogy mostanra 20 városban engedi a külföldi tulajdonú bankok számára a devizaalapú szolgáltatásokat, ehhez képest a minap az addigi 18 mellé további 7 város került be e körbe. Kínában 2007-től a Citigroup, a HSBC és más külföldi bankok már önálló fiókokat nyithatnak.

CSOU HSZIAO-CSÜAN 1948. január 29-én született Heiluncsiang tartományban. Apja, Csou Csien-nan a nyolcvanas években a kormány tagja és a Kommunista Párt erős embere volt. A pekingi vegyészmérnöki intézetben diplomázott 1975-ben, majd tíz évvel később a Csinghua Egyetemen szerzett doktori fokozatot közgazdaságtudományból. 1998-tól 2000-ig a China Construction Bank elnöke, 2000-től 2002-ig a kínai értékpapír-piaci felügyelet vezetője (keménysége miatt itt akasztották rá a „Sintér” gúnynevet) 2002 decemberétől a jegybank kormányzója. Fő politikai pártfogója Csu Zsung-csi volt államfő.

A SINTÉR. Csou már az általa 1998-tól 2000-ig irányított CCB megreformálásában is vezető szerepet játszott. A bank ez év októberében kerített sort első nyilvános részvénykibocsátására, amely 9,2 milliárd dollár bevételt hozott, és ezrével vonzotta a külföldi befektetőket. Árfolyama azóta 8,5 százalékkal emelkedett, de november végén Csou megvédte a bankot azzal a váddal szemben, hogy túl olcsón adta részvényeit. Mint leszögezte, a kibocsátás a pénzügyi reform tágabb célját szolgálta. Amikor 2000-ben a CCB-től a CSRC élére került, szintén kemény reformernek bizonyult, olyannyira, hogy a részvénypiaci manipulátorokkal szembeni fellépése miatt hamar kiérdemelte a „Sintér” gúnynevet. Egyik elképzelése úgy szólt, hogy az állam váljon meg a jegyzett társaságok zömében birtokolt többségi tulajdonrészétől, de amikor bejelentette e tervét, az árfolyamok azonnal esni kezdtek, úgyhogy végül visszakozni kényszerült. Azóta viszont a kormány újra napirendre vette az állami tulajdonú részvények eladását.

A jegybank elnökeként Csou fontos lépéseket tett egy klasszikus értelemben vett kötvénypiac kialakításáért. Májusban a szabályozás módosításával lehetővé vált, hogy a cégek rövid lejáratú – egyéves vagy annál kisebb futamidejű – kötvényeket adjanak el, sőt, azt is engedélyezték a számukra, hogy a lejáratkor újra kibocsássák a papírokat, ami nagyban javítja likviditási helyzetüket. Október végéig mintegy harminc nagyvállalat – köztük a Sinopec olajtársaság és a China Telecom távközlési óriás – együttesen 12 milliárd dollár forráshoz jutott rövid lejáratú kötvényekkel, s a piacon hozzávetőleg négyezer intézményi befektető jelent meg.

Az 57 esztendős Csou elég okos ahhoz, hogy ne forduljon túl erősen szembe a kommunista párt ortodoxiájával. Elvégre apját meghurcolták a kulturális forradalom alatt, ő maga pedig egy időben közeli szövetségese volt annak a Csao Ce-jang pártelnöknek, aki azért bukott meg, mert 1989-ben ellenezte a fegyveres fellépést a demokráciát követelő Tienanmen téri tüntetőkkel szemben. Ezek után a kilencvenes években Csou a gazdasági reformerek Csu Zsung-csi korábbi államfő által vezetett köréhez, a Sanghaji Csoporthoz tartozott.

A jegybanknál Csou újfent határozott főnöknek bizonyult. Sokak szerint neki is köszönhető, hogy a kínai gazdaság nem siklott ki. Amikor 2004 elején éves összevetésben 43 százalékkal bővültek a vállalati állóeszköz-invesztíciók és az állami infrastrukturális beruházások, Csou csapata valósította meg azt a kormányzati tervet, amelynek keretében megnövelték a bankok kötelező tartalékrátáját, hitelfelvételi kvótákat vezettek be a legdinamikusabb ágazatokban, köztük az acéliparban és az autógyártásban, megemelték a kamatokat és lecsaptak az ingatlanspekulációra. Ez az intézkedéssorozat is táplálja azt a véleményt, hogy Csou egyszer Kína miniszterelnöke lesz. Kevesen kétlik, hogy megvan benne az a tudás, politikusi készség és akaraterő, ami a csúcsra jutáshoz szükséges.