A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) a Magyar Vállalkozók Napja című rendezvényén a második Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán példaként említette, hogy kérdés, használható-e a felzárkóztatásra szánt uniós forrás az autópályákhoz vezető alacsonyabb rendű utak felújítására, a magyar lakásállomány felújítására. Kérdés, hogy az önkormányzati beruházások áfáját lehet-e továbbra is finanszírozni, valamint, hogy a nagyberuházásokat mennyi idő alatt kell befejezni.
Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy a kiszámítható gazdasági környezet érdekében a kormány több intézkedést vezetett be. Rámutatott: lehet tudni, hogy a következő öt évben mi történik az adókkal, van egy hároméves megállapodás a minimálbérről, a szakképzés átalakításának programja 2015-ig szól. Lehet tudni azt is, hogy merre halad a cégjogrendszer.
A jövedelmezőségről szólva Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmondta, hogy az adóbevallások alapján a magyar kis- és középvállalkozások árbevétele a 2000–2003. közötti, négyéves stagnálást követően 2004-ben az előző évhez képest 40 százalékkal növekedett. Az adók alapja ugyanebben az időszakban a kisvállalkozásoknál 57 százalékkal növekedett. Az árbevétel növekedése nem egyszerűen a teljesítmény bővülésével, hanem a teljesítmény hatékonyságának növekedésével is járt. A fizetendő társasági adó a kisvállalkozásoknál 40 százalékkal, a közepeseknél 29 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban.
Gyurcsány Ferenc beszámolt arról, hogy a kormány a Széchenyi Kártya hitelfelvételi lehetőségét 10 millióról 25 millió forintra emelte, miközben 3 lépcsős tőkeprogramot is indít. Ezek nem ingyenpénzek, hanem átlátható, ellenőrizhető rendszeren keresztül működő konstrukciók – fogalmazott. A miniszterelnök elmondta, hogy a következő két évben ennek a szektornak ezermilliárd forintnyi bevonható új hitel- és tőkeforrás áll rendelkezésére.
A miniszterelnök a Magyar Vállalkozók Napján átadta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést Lits Józsefnek, az Auditor Könyvvizsgáló, Adótanácsadó és Vagyonértékelő Kft. ügyvezető igazgatójának, valamint Zettwitz Sándornak, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatójának. A Magyar Gazdaságért díjat ketten, a gazdasági és közlekedési miniszter elismerését nyolcan vették át. Kiss Péter kancelláriaminiszter 53 vállalkozónak nyújtotta át a VOSZ elismerését, a 2005. Év Vállalkozója Díj kitüntetést.
