Bölcs és világos könyv. Regényíró írta a regényről. Ottlik szerint az író a létezés-szakmában dolgozik. Tehát arról beszél, amihez szakmája szerint ért. Kundera ezt teszi. Ezúttal úgy, hogy folytatja több éve és kötete megkezdett elmélkedéseit a regényről. (Párizsivá lett cseh íróként franciául. Az eredeti és Réz Pál magyar fordítása egy időben jelent meg.)
Még korábban Milan Kundera a regényt így határozta meg: benne a szerző sok kísérleti ego, azaz szereplő révén a végsőkig vizsgálja a létezés néhány témakörét. Léthelyzeteket beszél el, s nem „sztorit”. Prózában, hogy megláthassa a köznapok prózáját. Kundera szemében így több a regény puszta irodalmi műfajnál. A regényíró ugyanis, mondja, fölfedező, a létezés addig ismeretlen aspektusaira vet fényt. Sokan, akik szintén prózában fejezik ki magukat, gondolataikat közlik. A lírai költő ön-lelkébe réved. A regényíró feltépi a legendás képzetek, az elő-értelmezések függönyét, mely a világot takarja. Cervantes, idézi Kundera ismét a nagy tekintélyt, útnak indította a búsképű lovagot, s ezzel megnyitotta előtte a világot, annak prózáját, komikus meztelenségében. Amelyik könyv a regény nevet érdemli, ezt a gesztust folytatja.
A gesztus pedig jelesül európai. Innen került aztán tovább, de eredetét, s idézett eredeti mozdulatát megőrizve. Az esszé hét fejezete elemzésekkel, személyes kitérőkkel ilyen módon szól egyszerre a regényről, s arról, ami hozzá vezetett, s amit Európának nevezünk. Regényírói hagyomány szövedéke is ez. Egyik regény emlékszik a másikra, s mindegyikük Cervantesre, a nála szétlebbent függönyre. Egy-egy regényen belül meg így emlékszik egyik jelenet a másikra, minden részletében. Mindegyik részletet olyan gonddal készít el a regényíró, mint költő a szonettjét. Olvasás közben a szonett teljes szövege előttünk van, sokszor elolvasva már-már betéve tudjuk.
Milan Kundera: A függöny (fordította: Réz Pál) • Európa Kiadó
