küzd. A múlt heti uniós csúcstalálkozó sokadszorra mutatta meg, hogy a világméretű szabadversenyes kapitalizmus kihívásaira az öreg kontinens nem képes egységesen és hatékonyan reagálni. Az EU válsága jórészt innen eredeztethető. Miközben néhány területen meg tudtak egyezni a Huszonötök – különösen a politikai jellegű témákban, például a közös bevándorlás-politikát illetően mutatkozott kooperációs készség -, s a hangulat is derűsebb volt a júniusi csúcson tapasztaltaknál, a húsbavágó gazdasági kérdésekben alig közeledtek az álláspontok.
Nincs egységes uniós elképzelés arról, hogy a globalizáció ellen inkább védekezni kell, avagy éppen ellenkezőleg, élére állni a megváltoztathatatlannak. Az előbbi álláspont híveinek vitorlájából próbálta kifogni a szelet az Európai Bizottság javaslata, amely szerint félmilliárd eurós alapot hoznának létre, segítendő a globalizáció áldozatait. A liberális modell szószólói – a britek, az írek, a hollandok, az észtek – szerint mindez zsákutcás protekcionizmushoz vezet.
Néhány, a jóléti intézmények nagyvonalú működéséhez szokott tagállam persze nehezen adja föl kiváltságait. A francia kormányfő például máris előrevetítette, hogy országa nem szavazza meg a mezőgazdasági támogatások leépítését a következő WTO-fordulóban. A leköszönő német kancellár pedig azzal dobott követ az állóvízbe, hogy a szolgáltatások szabad áramlásának – a közösség alapdokumentumainak részét képező – „neoliberális” irányelveiről egyszerűen csak azt mondta: „Az már a múlt.”
Ám, hogy a jövő merre van, azt egyelőre nem látni. Finanszírozási kérdésekben – agrártámogatások, nettó befizetők kontra nettó haszonélvezők, brit „visszatérítés” – továbbra is fennáll a pattveszély. Látva a megosztottságot, elsősorban is az elvi ellentétet a brit és a francia pozíció között, nehezen képzelhető el, hogy még az idén megegyezés szülessen a következő hétéves költségvetésről.
Márpedig az új tagok – köztük Magyarország – pozíciói ma elsősorban arra irányulnak, hogy legyen új büdzsé, hiszen csak így hívhatók le 2007-től a strukturális és a kohéziós transzferek. Feledésbe merül, hogy felzárkózó térségünknek inkább barátja lehet a globalizáció, mint néhány, kifejlett jóléti állammal rendelkező nyugati országnak. Az unió válságából érdemes lenne előremenekülni, s ebben a liberalizációban érdekelt, a tőkét olcsóbb áraival magához csalogató közép- és kelet-európai országoknak komoly szerep juthat. Feltéve persze, ha maguk is meghozzák az elkerülhetetlen intézkedéseket a versenyképesebb, hatékonyabb és ezáltal igazságosabb újraelosztás irányába.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
