 |
|
IFJ. BÉRES JÓZSEF, a Béres Gyógyszergyár Rt. elnöke
A borok szeretete és üzleti megfontolások egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az egészségmegőrzést zászlajára tűző Béres család egymilliárd forint körüli befektetéssel belevágott a borászkodásba – tárja fel az előzményeket ifjabb Béres József. Ő maga örömmel vetette bele magát az új „üzletágba”, mivel a bort az egyik legfontosabb nemzeti jelképünknek tartja. Eredetileg vegyész diplomával rendelkezik ugyan, de a borászat szakmai kérdéseivel nem kíván foglalkozni, s állítja: nincsenek borászi ambíciói. Személyes ízlésvilágáról azt elárulja ugyan, hogy étkezésben és borban egyaránt sokszínűség-párti, ám a versenytársak produktumai esetleges minősítésének csendes kényszere alól diplomatikusan kibújik: „minden minőségi bort kedvelek a maga helyén”.
Ami az erdőbényei birtokot illeti, a 44 hektár szőlőből 10 hektáron már 2003-ban szüreteltek, a tavaly és az idén telepített 17-17 hektár azonban később fordul csak termőre. Jövő májusra elkészül a feldolgozó üzem, ami modern lesz, ám minden tekintetben igazodik majd Tokaj-hegyalja borfeldolgozási sajátosságaihoz. Az erős 2003-as évjáratból 50 ezer palackot dobtak piacra, ám az új ültetvények termőre fordulásakor az éves termelés 200 ezer palack körül lesz. A termelés felfutása az egyik záloga annak, hogy – az aktuális üzleti tervhez igazodva – 2008-ra elérjék a fedezeti pontot.
Béres nem titkolja, hogy a társaság távlati célja a tokaji borok exportja, ehhez már a kezdetektől kitűnő minőség szükséges. Elengedhetetlennek tartja a közös nevező meglelését az ottani borászok között, ugyanakkor hangsúlyozza: a nagy gittegyletekben nem hisz, a szűkebb összefogások híve. Mivel azonban egy kis létszámú csapat tagjai is versenytársai egymásnak, az effajta konstrukciókat is elég törékenynek ítéli.
Arra vonatkozóan, mennyire tud kooperálni egymással a Béres Rt., illetve a Béres Szőlőbirtok és Pincészet, az elnök elmondja: a két cég ügyei semmiképpen sem mosódnak össze, különállóan működnek, azonban kihasználják az esetleges szinergiákat a marketingben, a pr-ban, vagy az egyes pénzügyi funkciókban. Bár a Béres étrend-kiegészítőinek egy része ugyanazokban a szupermarketekben jelenik meg, ahol a pincészet borai is kaphatóak, az elnök mosolyogva hárítja el az ötletet, miszerint karácsony közeledtével Béres csepp-Béres Tokaji Furmint „duopackot” jelentethetnének meg a polcokon.
RÓKUSFALVY PÁL, a Roxer-csoport tulajdonosa
Szüretelnék; tegyem-e? – hívta fel Rókusfalvy Pál szeptember közepén Németh Lajos meteorológust, hogy megtudja, érlelje-e még olaszrizlingjét, amit elvileg minél később kellene szüretelni. „Még ne” – jött a válasz, minek következtében a szőlő még október második felében is a tőkén érlelődött. A privát meteorológiai tanácsadás grátisz, Németh azonban nem veszi zokon, ha Rókusfalvy utóbb ad neki egy üveggel az októberi napsütés által cirógatott olaszrizlingből.
A tanárból médiasztárrá, majd autodidakta borásszá avanzsált Rókusfalvy előtt Légli olaszrizlingje az etalon, noha tudja: sokáig kell még néznie a mester hátát egy hosszú és kacskaringós csigalépcsőn. De legalább elindult rajta, méghozzá 1997-ben, amikor elkeveredett egy etyeki borkóstolóra. „Egyre több hétvégét itt töltve kaptam rá a hangulatra. Kerestem a helyi borászok társaságát. Szimpatikus volt, ahogy a borról beszéltek, és kalákában dolgozva segítették egymást. Hozzájuk akartam tartozni” – idézi föl a borászkodás iránt érzett szerelmének szárba szökkenését Rókusfalvy. Nem sokkal ezután be is fektetett két hektár déli fekvésű, napos dűlőbe az etyeki Újhegyen és Öreghegyen, majd parcelláit a helyiekkel cserélgetve termesztésbe, telepítésbe, eszközvásárlásba kezdett. Az invesztíció – beleértve az Etyek Vendégfogadó megvásárlását is – 100 millió forintba került, amit hitelek nélkül, saját zsebből finanszírozott. „Az egész játékként indult” – mondja Rókusfalvy, aki szerint nincs olyan nagy távolság, ami Etyeken behozhatatlan lenne, hiszen az itteni borászok is a rendszerváltás után kezdték a szakmát. Ennek ellenére a borászkodás neki mégis hobbi marad. Évi 6 ezer palackbort termel, amiből sok fogy baráti körben, a vendégfogadó kóstolóin és vacsoráin, ám a kereskedelemben nem forgalmazza a borait: mint mondja, a média által ismertté vált nevét nem akarja kihasználni e célra. „Örülök, hogy nem kell főállásban azon izgulnom, el tudom-e adni a készletemet. Persze csinálhatnék ennél jóval több palackot is, de engem nem a haszon, sokkal inkább a bor szeretete motivál. Azt hiszem, ezért is fogadnak el a borászok” – mondja.
Rókusfalvy nemcsak beszél a bor szeretetéről, hanem tesz is érte: ő jegyzi az etyeki Pincefesztivált. Bár rendezvényszervező cégével ezen nyilván realizál hasznot, hobbija kapcsán évente 1-2 millió forint veszteséget kell elkönyvelnie. „Ha ez üzleti vállalkozás lenne, igen szomorú lennék” – mondja, majd hozzáteszi, szerencsére megengedheti magának, ha egy évben rossz a termés, azt nem palackozza le bornak. Ha gyenge évet zárt, a helyiektől vesz szőlőt, 2002-ben például Demján Sándortól is vásárolt; utóbb abból készült kedvenc saját bora, a sárga muskotály.
DEMJÁN SÁNDOR, a TriGránit Rt. elnöke
Egyetlen költséges hobbim, de igazából nem értek hozzá – ezzel a mondattal és egy félmosollyal intézi el a TriGránit első embere azt a tényt, hogy tekintélyes szőlőültetvényeket birtokol Etyeken, Somlón, Badacsonyban, ahol az elmúlt években összességében mintegy 200 hektárnyi új telepítést is végeztek. Újabban pedig Tokajon is vett néhány hektárt, mint mondja: „kísérletképpen”. Etyeki gyerekként dolgozott ugyan szőlőben, a szakmai részbe mégsem kontárkodik bele, a borászatot kísérleti terepnek tekinti. Nem kevés büszkeséggel a hangjában meséli, hogyan sikerült a somlói juhfarkból aszús jegyeket mutató nedűt előállítani egy jégbor-gyártási kísérlet közben. Miközben arra vártak, hogy januárban, mínusz 15 fokban szüretelhessék le a 40 cukorfok feletti értéket produkáló juhfarkot, a váratlanul beindult botritiszes (nemespenészes) rothadás aszús szemeket produkált. Az egyelőre csak tesztelt különlegességet Habsburg Primissima néven hozzák majd forgalomba, ha megérett rá. Azon a néven, amelyen Demján saját kollekciót kíván forgalmazni a világpiacon, kizárólag olyan pincék válogatott italaiból, amelyek annak idején a bécsi császári udvar beszállítói voltak. Ezért is vásárolta meg a Habsburg családtól a világon mindenütt jól csengő név használatának jogát, ami várakozásai szerint megkönnyíti a termékcsalád marketingjét.
A kollekció kizárólag különlegességekből áll majd, mivel Demjánnak meggyőződése: ahhoz, hogy boros vállalkozása sikeres legyen, extra minőséget kell produkálnia, jóllehet, ehhez egyelőre nem elég jó a magyar borok nemzetközi megítélése. A szocializmusban domináló tömegtermelés ugyanis a külföldi borfogyasztókban azt a képzetet erősítette, hogy a magyar itókák silányak. A West End szülőatyja sem táplál illúziókat: 10-15 éves megtérülésről beszél, valamint arról, hogy a külföldi megjelenés alapfeltétele a gazdaságosságot biztosító terítési mennyiség. Noha hazánkban a minőségi termeléshez kevés a megfelelő méretű gazdaság, Demján szerint „a nagy halaknak egyelőre aligha lesz kedvük falatozni”. Ez részben műfaji sajátosság, utóvégre a kezdeti másfél évtized folyamatos veszteségei után tíz év még nullszaldós eredményt hozhat, s csak azt követheti majd nyereséges periódus. A mezőgazdasági ágazat teljes válsága is visszatartó erő – véli Demján, aki szerint a hazai borászok joggal panaszkodnak: a kellő koncepció, továbbá a szükséges támogatás egyaránt hiányzik az agráriumból. Éppen ezért tartja szükségesnek a több lábon állást, hiszen „aki nem használ fel mindent, nem tud jövedelmezővé válni”. Ő például 40 hektárt telepített be régi magyar fajtájú körtével, almával, őszibarackkal és szilvával pálinka-, aszalvány- és lekvárkészítéshez. Ugyanakkor pezsgőgyártáson nem töri a fejét, főként a megfelelő szakmai háttér hiánya, valamint méretgazdaságossági megfontolások miatt.
Saját „gyermekei” közül a somlói borok állnak legközelebb a szívéhez, bár a badacsonyi olaszrizlingek egyes évjáratait is verhetetlennek tartja, és megemlíti a tihanyi cabernet franc-t is. Hisz abban, hogy harminc év alatt a magyar borok visszaszerezhetik korábbi hírüket, a minőségi termeléshez – ahhoz, hogy a jó karakterhez a gyümölcsök „megszenvedjenek” – megvannak a szükséges adottságok. Mindehhez azonban el kell felejteni, hogy a jó bornak nem kell cégér; Demján szerint kell, ráadásul nagyon sokba kerül.
CSÁNYI SÁNDOR, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója
A maga 340 hektárjával Villány legnagyobb szőlőbirtokosa, Csányi Sándor erősen kötődik a természethez, a mezőgazdasághoz. Pénzügyi befektetései között a 2000-ben vett borászat nemcsak a legrégebbi, de a legkedvesebb is. A pincészetét is profitorientáltan működtető bankár évente három-négy alkalommal hosszabb időt tölt Villányban, de állítja: ennél is többet foglalkozik a borászattal. Az operatív ügyeket másokra bízza, ám a stratégiai döntések meghozatalában részt vesz.
A befektetésekről csak annyit árult el, hogy milliárdos nagyságrendűek. A borászat üzemi eredménye rendre javul, igaz, nem tölti el örömmel, hogy ebben az ágazatban az időjárás néha a legjobb üzleti tervet is felülírja. Ennek ellenére nem titkolt célja, hogy a villányi borászat a világ élvonalába kerüljön. A nemzetközi díjak ellenére a pincészet borainak 94,5 százalékát belföldi piacra, főleg a kereskedelmi láncokba szállítja. Csányinak meggyőződése, hogy akkor kell erősebb export-offenzívába kezdeni, amikor a pincészet stabilan tud nagy mennyiséget előállítani jó minőségben. A tulajdonában lévő Csányi Pincészet 50 ezer hektoliteres tárolóteréből a 2 millió palackos éves kibocsátás csak a kezdet: a 120 hektáros új telepítés termőre fordulása után 3 millió palackra rendezkednek be. Ennek 40 százalékát már exportra szánják.
KISS ELEMÉR ügyvéd, volt kormányszóvivő és kancelláriaminiszter
Somló-hegyen gazdálkodó család tagjaként Kiss Elemér szó szerint beleszületett a borászatba. A família 1200 négyszögöles szőlejét elkerülte az államosítás, így a gyökerek nem szakadtak el. Bármilyen funkcióban is dolgozott, Kiss Elemér – aki amúgy a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöki tisztét is betölti – hűséges maradt az atyai örökséghez. Jelenleg mindössze két hektár a szőleje, amely kevés a gazdaságos műveléshez, ezért két másik családdal összefogva létrehozták a Somlói Szent Márton Pincészetet, amely 19 hektár kordonos szőlőről származó évi 1000-1200 hektoliter borral már sikeresen gazdálkodik. A pincészet repertoárjában két cuveé mellett a Somlóra jellemző juhfark, olaszrizling, tramini, chardonnay a meghatározó, a pincészet büszkesége a késői szüretelésű furmint. Egyedüli termelője a somlói sárfehérnek. Kiss személy szerint is kiveszi a részét a feladatokból, utóvégre a kapálástól a borfejtésig minden munkához ért. Fájlalja, hogy egyelőre máshol kell megkeresni a borászatra költhető pénzt. Eddig több (tíz) millió forintban van a szőlő, mégis elégedetten veszi tudomásul, hogy valószínűleg ő ihatja a világ legdrágább(an előállított) borát.
ERDEI TAMÁS, az MKB elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke
Bankárként és nem magánemberként kötődik a borászathoz Erdei Tamás, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) elnök-vezérigazgatója, bár a finom, száraz vörösborokat azért ő sem veti meg. A bank 2002-ben hozott létre közös vállalatot a Pannonhalmi Főapátsággal, amelyben kisebbségi (46 százalékos) tulajdoni hányada van. A kapcsolat gyökerei korábbra nyúlnak vissza: a hitelintézet tudatos mecénási tevékenység keretében került kapcsolatba jó néhány éve a főapátsággal, támogatva annak több értékes kulturális kezdeményezését. Így merült fel az ezeréves pannonhalmi borkultúra életre keltése, amelynek megvalósításakor több megfontolást is érvényesített a bank: hagyományos kultúrapártoló küldetése, valamint saját márkanevének, presztízsének öregbítése mellett – profitorientált társaságként – a várható ráfordításokat és megtérülést sem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Mindezekre tekintettel a vállalkozás egy gondosan kimunkált tízéves üzleti terv alapján startolt. „Tudatában voltunk annak, hogy egy induló borászati vállalkozás nem fogja érdemben növelni a bank mérlegfőösszegét, és nem hoz komolyabb pénzügyi eredményt, főleg az első időszakban” – magyarázza Erdei a pénzügyi körökben talán szokatlannak tűnő türelmet a messzeségbe vesző megtérülés iránt. Majd meglepő fordulattal él: „Az eddig eltelt három év során, beleértve az első két esztendő beruházásokkal kapcsolatos költségeit is, a vállalkozás kiadásai az üzleti terv mentén alakultak. Bízunk abban, hogy az indulástól számított ötödik év után megkezdődik a befektetés megtérülése.” Tudván, hogy a módfelett fiatal vállalkozás első ízben 2003 őszén szüretelt, a jellemző hazai állapotok alapján bátran állítható: helyzete irigylésre méltó. A titkot Erdei nem árulja el, annyit viszont elismer: a vállalkozás figyelemfelkeltő és marketinghatása minden várakozását felülmúlta. Mindent egybevetve, a borászati vállalkozás eddig elfogadható költségszintet jelentett a bank számára. És a helyzet várhatóan csak javulni fog: a 2003. őszi első szüret után jelenleg 90-100 ezer palack bor gyártása lehetséges, ám a többségében új telepítésű ültetvény termőre fordulásával ezt a mennyiséget két éven belül 280-300 ezerre akarják feltornázni.
Erdei szeretettel és hálával emlékezik meg az év elején egy tragikus kimenetelű balesetben elhunyt egri Gál Tiborról, akinek főborászként döntő szava volt a szőlő- és borfajták kiválasztásában, a telepítés és a beruházás szakmai kérdéseiben, valamint az első két szüret elindításában. Tricollis Cuvée-jük arról a hármas dombról kapta a nevét, amelyekre a főapátság épült. Nemrég palackozták első, 2004-es Pinot Noirjukat, amely éppúgy Erdei kedvencei közé tartozik, mint a 2003-as késői szüretelésű Olaszrizling.
A pannonhalmi borászat sem pezsgőt, sem pálinkát nem állít elő, inkább arra törekszik, hogy egyre jobb, stabilan kiváló minőségű borokat készítsen, s azokat reális és tartható áron adja el. Erdei elismeri, az értékesítésben kihasználják, hogy a Pannonhalmi Főapátság a kulturális világörökség része, így évente sok ezer látogatója van, akik a borászat megtekintése után a borokból is szívesen vásárolnak.
BUKOLYI LÁSZLÓ, a Gróf Buttler Történelmi Borászat tulajdonos-mindenese
Hiába van az ember hátsója alatt egy összkerék-meghajtású terepjáró, egy síugrósánc meredekségű lejtőn fölfelé kaptatva akkor sem merészelné kérdésekkel zaklatni a vezetőt, ha az történetesen nem Bukolyi László, a nyakasságáról, újabban inkább borairól híres egri borász lenne. Aki valamivel később utolsó eligazítást tart a Nagy-Egeden összegyűlt szüretelőknek. Az Eger környékén ritkának számító, mészköves talajú dűlő érezhetően nagyon kedves Bukolyi szívének: miután röviden elmagyarázza, hogyan jutott ehhez a príma területhez, annak dicséretébe fog. Persze az Eged elsőrangú adottságai – a kedvező fekvés, a bogyóknak több meleget és fényt adó mészkő, a mikroklíma – mellett a talajtípusra szabott alanyfajtákra oltott, gondosan válogatott szőlőklónok telepítése, gondozása, a kíméletes szedés és feldolgozás, az érleléshez használt elsőrangú minőségű, új tölgyfahordók, és a bor „békén hagyása” is kellenek a sikerhez. No meg némi szerencse – teszi hozzá Bukolyi, aki nem titkolja: informatikai vállalkozásával, az AgriaComputer Kft.-vel szerzett vagyonán csücsülve, kivagyi újgazdagként pattant ki a fejéből a szikra, hogy borászkodni akar. Tősgyökeres egriként persze soha nem állt tőle távol a szőlőművelés, de öt évvel ezelőtt nagy fába vágta a fejszéjét, amikor 20 hektárral nekidurálta magát, hogy kitűnő alapanyagot, s abból kimagasló minőségű borokat termeljen. Nem tagadja, többször is megbánta, hogy beleugrott a dologba, de ahogy büszkén körüljáratja tekintetét az Egedről, majd a Szarkásról elénk táruló panorámán, az is biztos: egyhamar nem fog felhagyni a borászkodással. Rengeteg energiát és pénzt fektetett abba, hogy kitanulja a szakma minden csínját-bínját, ami minden idejét leköti. Több százmilliós befektetést említ, és bevallja, hogy a pincészet egyelőre csak viszi a pénzt. Ennek dacára a hozzá tanácsért fordulókat mindig megnyugtatja: a borászkodás is tehet valakit milliomossá. Persze, csak akkor, ha milliárdosként vág bele… |
|
|
|
|
