tengelynek titulálta az egyik bukaresti napilap Magyarország és Románia egyre biztatóbban alakuló együttműködését, amely a múlt heti együttes bukaresti kormányüléssel új szakaszához érkezett. A két ország viszonyát terhelő évszázados feszültségek feloldását persze korántsem a nemzeti ételek, sokkal inkább a közös nemzeti érdekek motiválják. Ahogyan bő négy évtizede az ősellenség németek és franciák megbékélése is a közös Európa javát szolgálta, a román-magyar közeledés hajtóereje ma úgyszintén az európai integráció. Aligha kérdés ugyanis, hogy az uniós perspektíva ösztönző ereje nélkül Románia és Magyarország még ma is a Trianon szülte bizalmatlansággal méregetné egymást.
Az első nyugat-európai reakciók „csodával határos” fejleményként értékelték a kettős kormányülést. Bőven vannak még persze rendezetlen kérdések. Bukarestben szóba sem került például az erdélyi autonómia ügye – igaz, ha a romániai magyarság számára az ma nem prioritás, talán nem is Budapestről kellene a kérdést erőltetni -, és Tariceanu román kormányfő a kolozsvári állami magyar egyetem visszaállításától is elzárkózott. A remélt több mint húsz egyezményből és közös nyilatkozatból végül csupán tizenötöt írtak alá.
Csakhogy mindezt úgy is lehet nézni: a két ország a múlt héten nem kevesebb, mint tizenöt megállapodást kötött – azaz annyit, amennyit az elmúlt bő fél évtizedben összesen. Ráadásul régóta húzódó vitákban született egyezség. Lesz végre magyar főkonzulátus Csíkszeredán – és román Gyulán -, s megkezdheti működését a román-magyar Gozsdu közalapítvány. Megkönnyítik a határátkelést, erősítik a kis- és középvállalkozások együttműködését, sőt, összehangolják a két ország nemzeti fejlesztési tervét. Ma láthatóan mindkét fél azt vallja: nem azoknak a problémáknak az állandó felemlegetésével kell hergelni egymást, amelyek orvoslására rövid távon nincs esély, inkább ott kell előrelépni, ahol lehet, és a többi majd alakul „magától”.
Magyarország nem akarja Erdélyt – szögezte le Bukarestben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Politikai értelemben persze hogy nem. A magyar üzletemberek viszont nagyon is jelen akarnak lenni a rövidesen az EU tagjává váló Romániában. Márpedig történelmi példák mutatják, hogy a gazdasági együttműködés kitűnő katalizátorként szolgál a két nép közötti szálak szorosabbá válásához.
A gulyásnak és a puliszkának kár küzdeni azért, hogy melyikük kerüljön az asztalra: remekül megférnek egymás mellett.
