Az ünnepélyes aláírást megelőző sajtótájékoztatón Pesti István kormánybiztos elmondta: a szolgáltatás tervezett éves nettó díja 9,325 milliárd forint. Ennek a nettó jelenértéke tíz évre vonatkoztatva 7,9 milliárd forint, ami a tíz éves futamidő alatt jelentősen nem változik – tette hozzá.
Bodnár Zsigmond, a T-Mobile Magyarország Rt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese közölte: a szerződés szerinti díjak abban az esetben növekedhetnek, ha a kapacitás a tervezettnél nagyobb mértékben kerül igénybevételre, és ehhez a rendszer további fejlesztése szükséges. Nőhet a díj akkor is, ha a készülékszám a leszerződött 14 000-nél magasabb lesz, valamint akkor, ha az EDR cégtől várnak szolgáltatás-bővítést.
A szerződés szerint a győztes konzorcium garanciát vállal arra, hogy 2006. április 5-ig kiépíti a Tetra-hálózatot Budapesten, és 2007. január 31-ig országosan átadja a teljes Tetra-hálózatot, amellyel Magyarország területén 94 százalékos lefedettséget valósít meg. A nyertes konzorcium vállalja azt is, hogy a fővárosban 39 bázisállomást és 2 átjátszóállomást telepít, a budapesti hálózatban 14 000 végkészüléket bocsát a felhasználók rendelkezésére, így elsősorban a rendőrségnek, a határőrségnek, a tűzoltóságnak, a katasztrófa-védelemnek, a vám- és pénzügyőrségnek, az Országos Mentőszolgálatnak, a honvédségnek, valamint egyéb szervezeteknek. A szerződés szerint az országos átadásnál további 28 000 végkészülék beléptetésére lesz alkalmas a rendszer.
Az EDR rendszer kiépítésének előkészítése több mint 10 éve húzódik. A rendszert azért is kell most megvalósítani, mert Magyarországnak teljesítenie kell a schengeni, a határőrizeti és a terror-elhárítási elvárásokat.
