Némelyik olyan, mint a pacsirtakolbász; egy lóhoz egy pacsirta – jellemezte egy vezető energiaipari szakember a magyarországi megújuló forrásra alapozott erőműveket. Vagyis ha egy régi szenes kazánban 10 százaléknyi faaprítékot eltüzelnek, az már megújuló forrásnak minősül, és támogatásra tarthat igényt, méghozzá növekvő mértékben. A szeptemberben életbe lépett új villamosenergia-törvény sem teremtett hosszú távon kiszámítható, világos és egyértelmű viszonyokat a piacon. Sőt.
A megújuló energiaforrásokból előállított áramot a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt., vagy a területi áramszolgáltatók ezután is kötelesek lesznek átvenni, méghozzá hatóságilag meghatározott áron. Eddig kilowattóránként átlagosan 19 forintot fizettek érte. Ezt az árat miniszteri rendeletben hirdették meg, szeptember elejétől azonban már az új VET rögzíti 23 forintban a kötelező átvételi árat, s az minden évben az inflációval megegyező mértékben növekszik majd.
 |
|
Szelet vetnek
Kulcs község – az országban elsőként felállított – szélturbinájának kapacitását egységnyinek véve mintegy 2800 darabra, összesen 1687 megawattra adtak be eddig igényt szélenergetikai befektetők a Magyar Energia Hivatalhoz (MEH). Ezzel szemben a villamosenergia-rendszer legfeljebb 200 megawattnyit bír el. Tombor Antal, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Rt. elnök-vezérigazgatója szerint ennél nagyobb árammennyiség rendszerirányítási gondokat okozna – szélcsendben a kieső kapacitás pótlása, viharban pedig a többlet szabályozása lenne nehézkes. A rendszerirányító vezetője a megoldást tartalékkapacitások létesítésében látja, mint ahogy ez a „zöld” energiában élenjáró országokban már bevált. Ezek kiépítése mintegy 100 milliárd forintos beruházást igényelne, amellyel 400-800 megawattnyi szélenergiával megtermelt áramot „lehetne kiszabályozni”. Ám a finanszírozásnál a Mavir a befektetőkre, a befektetők a Mavirt tulajdonló MVM-re, utóbbi pedig az áramszolgáltatókra hárítja az anyagi felelősséget. Ennél még árnyaltabb a kép, mert döntéshozói szinten is megoszlanak a vélemények. Amíg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Mavirral ért egyet, addig a szakpolitikusok a befektetőknek adnak igazat.
Horváth J. Ferenc, a MEH elnöke utalt arra, hogy az állam az unió előírásaival összhangban kivonult a villamosenergia-piacról, ezért nem feladata a hálózat rugalmasabbá tétele. „Ráadásul az MVM mint állami áram-nagykereskedő csupán a nagyfeszültségű villamosenergia-hálózatért felel, a szélkerekek villanyát pedig az áramszolgáltatók középfeszültségű hálózata fogadja” – teszi hozzá Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs vezetője.
KRUPPA MÁRTON |
|
|
|
|
SZÉPSÉGHIBA. A gazdasági tárca energetikai helyettes államtitkára, Hatvani György nemrég egy szakmai fórumon kifejtette: a 23 forintos ár megfelelő fedezetet, sőt ösztönzést teremt a megújuló források fejlesztésére. Az egyetlen szépséghiba, hogy ehhez átgondolt és világos stratégiára volna szükség, ilyen viszont egyelőre nincs.
Maga az emelt összeg is az utolsó pillanatban, szinte a parlamenti végszavazás előtt került be a törvénytervezetbe. Semmiféle komolyabb hatásvizsgálat nem előzte és nem alapozza meg, hogy miért pont ekkorára sikeredett. Az eddig érvényes 19 forint megállapítása előtt egy független pénzügyi tanácsadó cég dolgozott, számolt hónapokon át együtt a Magyar Energia Hivatal (MEH) szakembereivel, hogy az ár kellően ösztönző legyen a befektetők számára, ugyanakkor különösen az időjárástól függő energiaforrások (a nap és a szél) aránya ne haladja meg azt a mértéket, ami már szabályozhatatlanná tenné a villamosenergia-rendszert.
ÁREMELÉS? Gőgös Zoltán MSZP-s parlamenti képviselő, aki büszkén vállalja, hogy ő járt közben az új átvételi ár meghatározásában, most azzal érvel: „A megújuló beruházások átlagosan tízéves megtérülési idejét szeretnénk leszorítani, ezért javasoltuk, hogy 20 százalékkal legyen magasabb az átvételi ár” – érvel az emelés mellett. Arról már kevesebb szó esik, hogy jövőre ezáltal a megújuló források támogatásához akár 50 milliárd forintra is szükség lehet, miközben az idén 24 milliárd volt erre a célra. Ez önmagában is mintegy 6 százalékos áramáremelést tenne szükségessé, hiszen a megújulók támogatását a fogyasztók fizetik meg. Jelenleg kilowattóránként hozzávetőlegesen 30-35 fillérrel támogatják a megújuló forrásokra alapozott fejlesztéseket a lakossági és az ipari energiafogyasztók is. Gőgös Zoltán válasza: a fogyasztóknak el kell fogadniuk, hogy a kevésbé környezetszennyező megoldások többe kerülnek.
Csakhogy miközben a fogyasztóktól áldozatvállalást vár a politika (bár még nem lehet tudni, hogy mikortól és milyen mértékben), addig a megújuló forrásokra szakosodott cégek sem felhőtlenül boldogok. „Jó ez a 23 forint, s az is jó, hogy az infláció mértékével évente emelkedik, de nem vagyok benne biztos, hogy hosszú távon számolhatunk vele” – mutat rá a szabályozás bökkenőjére ifjabb Chikán Attila, az Energia-hatékonyság Technológiai (EETEK) Rt. befektetési igazgatója. A biomassza- és szélerőműveket is fejlesztő cég vezetője nem tartja valószínűnek, hogy a költségvetés tartósan tudja vállalni ezt a mértékű támogatást. Pláne nem, ha tényleg gyors ütemben elkezd növekedni a megújuló források részesedése, miközben a fogyasztók csak óvatosan terhelhetők közvetlenül, az uniós szabályozás viszont nem teszi lehetővé a költségvetésen keresztül nyújtott támogatást.
Az érintettek egyébként kiszámíthatatlannak tartják az új szabályozás engedélyezési szabályait is. Az új VET szerint a kis „megújuló” erőműveket is engedélyeznie kell a MEH-nek, s rögzíteni, hogy az áramszolgáltató az adott erőműtől hosszú távon mennyi áramot köteles megvásárolni. Nem tartják elég átláthatónak, egyértelműnek az engedélyezési szabályokat, kritériumokat, ezért attól tartanak, hogy egyes társaságok, akár mások rovására is engedélyt járhatnak ki maguknak. A hivatalban sem tartják megfelelően világosnak az engedélyezés szabályait, és aggódnak az esetleges protekcionisták felbukkanása miatt. Mindkét oldalon úgy vélik, tisztább helyzetet teremtene egy kvótarendszer, amelyben mindenki számára egyértelmű, hogy milyen ütemben kívánja a megújuló források arányát bővíteni Magyarország.
|
|
Hivatali szemmel
Hatvani György, a GKM energetikai helyettes államtitkára reagált néhány kritikus pontra:
 |
|
|
A 23 FO-RINTRÓL. „Készült elemzés, azt pedig majd az élet eldönti, hogy az ennek eredményeként kialakult összeg megfelel-e, vagy sem. Ezeknek az elemzéseknek mindig az az alapja, hogy az érintett energia ne legyen se túl-, se alultámogatott. Vannak országok, ahol más támogatást kap a napenergia, s mást a biomassza. Mi nem differenciálunk – azt majd a verseny elintézi -, általában szeretnénk a megújulókat segíteni. Az a megújuló, amelyik ezzel a támogatással nem képes fejlődni, az nem fog, amelyik képes, az pedig fejlődni fog. Sokféle forgatókönyvvel ki lehet számolni, hogy mennyi támogatásra lesz szükség. Az uniós irányelvek szerint is szükséges azonban ezeknek a támogatásoknak az időnkénti felülvizsgálata.”
A STRATÉGIA HIÁNYÁRÓL. „A megújuló stratégia készen van. Lezárult az egyeztetése, és még ebben a hónapban a kormány elé kerül. Ez a stratégia sem fogja azonban meghatározni, miből mennyi legyen. Le kell erről szokni, ahogyan az energiapolitika sem fogja megmondani, milyen energiahordozóra mekkora erőművi kapacitásokat kell építeni.
AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. „A beruházóknak a beruházás előtt kell megkapniuk a működési engedélyt, amelynek már tartalmaznia kell a hosszú távon, kötelezően átveendő energiamennyiséget. Legfeljebb az lehet a beruházó gondja, hogy a finanszírozási folyamatban mikor kell bizonyítania, hogy az üzleti terve valóban reális.” |
|
|
|
|
BIZTOS BUKÁS? Pedig az új szabályozás olyan hosszú távú szerződések megkötésére kényszeríti a mai közüzemi piac résztvevőit, amelyek sorsa kérdésessé válhat, ha 2007. július elseje után megtörténik a teljes piacnyitás. Gőgös Zoltán is csupán bizakodik, hogy lesznek majd utódai a mai közüzemi áramszolgáltatóknak, amelyek öröklik a megállapodásokat. Ha mégsem, akkor pedig van még legalább másfél év kitalálni, hogy mi legyen. „Ennyit a kiszámíthatóságról” – legyint erre egy kis biomasszás erőmű tulajdonosa. Ám ha az energiahivatali engedély birtokában létrejönnek a hosszú távú polgárjogi szerződések az erőművek és az áramszolgáltatók között, az államnak akkor is jót kell állnia ezekért a megállapodásokért, amikor már nem lesznek közüzemi szolgáltatók. A befektetőknek, legalábbis elvben, így is, úgy is meg kell kapniuk azt a pénzt, amivel a MEH-engedély birtokában mondjuk tíz évre számítottak. Ebből viszont az következik, hogy az állam, – tehát az energiafogyasztók – nyilván csak bukhatnak ezen a konstrukción.
Egy tanácsadó cég vezetője szerint a sok ellentmondással terhelt szabályozás, amelybe óriási konfliktusokat kódoltak be a rögtönző törvényhozók, olyan fejlesztéseket is meghiúsíthat, amelyek akár tisztán üzleti alapon is életképesek volnának, vagy amelyek nemzetgazdasági szinten akár az 52 forintos átvételi árat is megérnék a 23 forint helyett. Neki is álltak, hogy legalább utólag alapos költségelemzést végezzenek, s kimutassák a közvetlen és közvetett előnyöket, ha már a törvény megalkotása előtt ez nem jutott senkinek az eszébe. Azt ugyanis feltételezni sem lehet, hogy az lett volna a cél, alakuljanak ki annyira tisztázatlan viszonyok, amelyek közt ki-ki érvényesítheti kapcsolati tőkéjét, és milliárdokhoz juthat, korszerű klímavédelem címén…
