Akár iskolába jár valaki, akár nem, ha ilyentájt beleszagol a levegőbe, annak iskolakezdés illata van. Akinek már nincs hova mennie, mert felhagyott a tanulással, vagy mert történetesen kijárt mindent, amit lehetett, az interneten is nosztalgiázhat az iskolás évek után. Például az Osztálytársak nevű oldal (www.osztalytarsak.hu) segítségével, amely egy külföldön sikeresen működő, internet alapú osztálytalálkozó-szervező és kapcsolattartó szolgáltatás. Az oldal üzemeltetői mind az öregdiákok, mind pedig a még iskolapadban ülők kommunikációját elő szeretnék segíteni. A honlappal lehetővé válik az egykori barátok, osztálytársak vagy éppen tanárok felkutatása, majd az ezt követő kapcsolattartásra is mód van. Az egy iskolába járók vagy egy iskolába járt diákok saját közösségeiket szintén megtalálhatják az Index fórumain (htttp://forum.index.hu/Topic/showTopicList), ahol iskolanévre keresve jó eséllyel lehet találni egy-egy közép vagy felsőoktatási intézményhez kötődő aktív fórumot. Közösségszervezésben szintén élen jár a WIW nevű weboldal (www.wiw.hu). A meghívásos rendszerben működő honlap a hagyományos és már meglévő – így például iskolai – kapcsolatokra épül. A három éve indított szolgáltatás hamarosan új címen jelentkezik. A nemsokára IWIW néven futó oldal (www.iwiw.hu) őszi megújulását egy 115 ezer fős közösség várja.
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 13:51 13 ezer kilométeres felhősáv tűnt fel az Atlanti-óceán felett
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 12:08 Sesztákot és Hankót is a legkockázatosabb személyek közé sorolta az Integritás Hatóság
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
