Még ma is sokat nyom a latban az egykori gdanski hajógyári villanyszerelő és későbbi államfő, Lech Walesa véleménye Lengyelországban. Különösen most, amikor a lengyel – és a közép- és kelet-európai – rendszerváltásban kiemelkedően fontos szerepet betöltő Szolidaritás mozgalom éppen megalakulása 25 éves évfordulóját ünnepli. Walesa azonban nem az egyesek szerint mind súlytalanabbá váló szervezet jövőjéről mondott véleményt a minap, hanem az október 9-én esedékes elnökválasztás kérdésében foglalt állást. „Én Tuskra fogok szavazni” – hangzott el egy rádióinterjúban az a félmondat, amellyel a legendás ellenzéki vezér akár el is dönthette a voksolás kimenetelét.
Kormányfőjelöltek tévévitája. Jan Rokita és Jaroslaw Kaczynski a nyerő páros?
ELLENFÉL NÉLKÜL. A kifogástalan üzletember megjelenésű, 48 éves Donald Tusk a lengyel parlament, azaz a szejm alelnöke, egyben a Szabadság Unió romjain 2000-ben létrejött jobboldali liberális Polgári Platform (PO) vezére. Programjában az állam szerepének visszaszorítására és a korrupció leküzdésére helyezi a hangsúlyt, s e célkitűzéseit az állampolgár-központú közigazgatás és a felelősségteljes kormányzás ígéretével igyekszik még vonzóbbá tenni. S ha mindez még nem volna elég, nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, ha a munkanélküliség és a mélyszegénység elleni küzdelemről szólhat, ami jócskán hozzájárul nem mindennapi – hajszállal az 50 százalékot is meghaladó – népszerűségéhez. Mindezek után nem sok kétség férhet az elnökké választásához. Különösen az után nem, hogy legfőbb ellenfele, a szociáldemokrata színekben induló Wlodzimierz Cimoszewicz egykori külügyminiszter – és még korábbi miniszterelnök – a múlt hét közepén visszalépett, miután korrupcióval, többek közt vagyonnyilatkozata meghamisításával vádolták meg.
Ha Tusk nyer – ami akár már az első fordulóban megtörténhet -, akkor a törvények értelmében az államfői székért cserében le kell mondania párttagságáról. Az e hét végi parlamenti választásoknak azonban még szintén ő lehet a nagy nyertese. A szeptember 25-i voksoláson ugyanis várhatóan szintén a Polgári Platform győz, vagyis a párt – hála a négyévente rendezett parlamenti választások és az ötévenként esedékes elnökválasztás idei egybeesésének – két legyet üthet egy csapásra.
Az abszolút többség megszerzésére azonban a PO-nak nincs esélye, így koalíciós partner után kell néznie. Kézenfekvő szövetségese a Jog és Igazságosság (PiS) párt lehet, mely formációval közösen a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint akár a szavazatok 59 százalékát is megszerezhetik a hétvégi parlamenti választásokon. „Dr. Kaczynski és Mr. Rokita” – csak így emlegette az elmúlt hetekben a lengyel sajtó a Jog és Igazságosság, illetve a Polgári Platform miniszterelnök-jelöltjét. Jaroslaw Kaczynski ugyanis (aki egyébiránt a PiS elnökjelöltje, a Donald Tusk legfőbb kihívójának számító, bár 20 százalék körüli támogatottságával valójában esélytelen Lech Kaczynski ikertestvére) jogász, akárcsak pártja meghatározó személyiségeinek java. Ezzel szemben a Jan Rokitát kormányfő-jelöltjeként indító Polgári Platform hangsúlyosan liberális gazdaságpolitikája egy határozottan „business-központú” politikát ígér.
A lengyel gazdaságból amúgy az elmúlt években egyáltalán nem hiányzott a lendület, amit a számottevő exportbővülést és a beruházások növekedését hozó uniós csatlakozás csak tovább erősített. A GDP tavaly 5,4 százalékkal nőtt, és a 2005-re prognosztizált 3,8 százalék után Varsó 2006-ra ismét masszív, mintegy 4,3 százalékos bővülésre számít. Éppen ezért a választási kampány nem is a növekedésre összpontosított, hiszen a jobboldali ellenzék ezen a téren nem nagyon talált volna fogást az elmúlt négy évben az országot kormányzó Baloldali Demokrata Szövetségen (SLD). „Az SLD nyolc bűne közül az egyik, hogy nem volt képes kezelni a munkanélküliséget, emellett 5 millióra nőtt a szegénységben élők száma, burjánzik a korrupció, és mélypontra kerültek az ország kapcsolatai a szomszédaival” – sorolja ehelyett Jan Rokita azokat a hibákat, amelyek szerinte a jelenlegi kormánypárt várható veresége mögött rejlenek.
MUNKANÉLKÜLISÉG. Napjainkban a munkaképes korúak 19,1 százalékának nincs állása, ami helyi negatív rekord, sőt, a legmagasabb arány az egész EU-ban. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy munkanélküliség jórészt a nagy állami vállalatok fájdalmas következményekkel járó átalakítása miatt szabadult el. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Lengyelországban – az unióban példa nélkül álló módon – a munkaképes korúak több mint fele a 30 év alatti korosztályhoz tartozik. Miközben ugyanis évről évre képzett fiatalok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, ott nincs meg a megfelelő kereslet, amely képes lenne felszívni ezt az „áradatot”. Az idősebbek körében ezzel szemben éppen az iskolázatlanság foszt meg sokakat a munkavállalás esélyétől. Az oktatási programok és a beruházás-élénkítés terén pedig valóban nem történtek érdemleges lépések az elmúlt időszakban, ez vezetett a korábban marginális mélyszegénység jelenségének tömeges megjelenéséhez – s ezt az ellenzék ma keményen a szociáldemokraták orra alá is dörgöli.
Kiutat persze a jobboldal sem nagyon kínál. Ráadásul a Polgári Platform kormányprogramjában kulcsszerepet játszik az egykulcsos adóztatás bevezetése két éven belül, ami ugyan vállalkozásbarát megoldás, de egyáltalán nem nevezhető szociálisan érzékeny lépésnek. A terv az, hogy a személyi jövedelemadó, a társasági adó és az áfa kulcsa egységesen 15 százalékos lesz, ami azonban még egyeztetés kérdése, mivel a várható koalíciós partner, a Jog és Igazságosság nem híve a szerinte „a gazdagoknak kedvező” lépésnek.
Abban viszont a két párt már ma is egyetért, hogy a kiskapukat és adókedvezményeket el kell törölni. Ebben látják ugyanis a költségvetés egyensúlyának visszaállításához vezető utat. A lengyel büdzsé ugyanis a jelentős privatizációs ügyletek – így a legnagyobb állami bank, a PKO tavalyi eladása – ellenére is egyre nagyobb hiányt mutat. Azaz, bár a térség más országaihoz hasonlóan Lengyelország is a minél gyorsabb eurócsatlakozásra aspirál, a maastrichti kritériumok tekintetében még bőven van tennivalója. A 2003-ban még 4,5 százalékos GDP-arányos deficit ugyanis 2004-re 4,8 százalékra nőtt, és a tendencia az idén alighanem tovább folytatódik. Ráadásul az államadósság is hiába volt 2004-ben csupán a GDP 47,2 százaléka – szemben a maastrichti 60 százalékkal -, a trend semmiképpen sem megnyugtató, hiszen a kilencvenes évek közepén az eladósodási ráta még alig haladta meg a 30 százalékot.
Ha a várakozásoknak megfelelően valóban a Polgári Platform és a Jog és Igazságosság alakít kormányt, azt a jósolt 59 százalékos együttes választási eredményüknek köszönhetően rendkívül stabil parlamenti pozícióból tehetik meg. Ez pedig eddig nem tapasztalt esélyt adhat nekik azokhoz a reformokhoz, amelyekbe a szociáldemokraták, miután kisebbségben kormányoztak, az elmúlt négy évben nem vághattak bele.
