Gazdaság

Kedvező az egyesített bérlet fogadtatása

Az első visszajelzések szerint igen kedvező a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozása nyomán szeptember 1-től igénybe vehető egyesített bérlet fogadtatása a főváros környékén lakók körében.

Szabó Imre a Pest Megyei Önkormányzat elnöke elmondta: a budapesti egyesített bérlet a vonattal, Volánbusszal és a BKV járataival közlekedők számára évi több tízezer forintos megtakarítást tesz lehetővé azoknak, akik rendszeresen az agglomerációból járnak Budapestre, illetve a fővárosból utaznak gyakran valamelyik környékbeli településre. Naponta hozzávetően 400 000 ember jár Budapestre és haza különböző közlekedési eszközzel.

A következő lépés a vonat-, a távolsági busz- és a BKV-járatok menetrendjeinek harmonizálása – tette hozzá az elnök.

A tömegközlekedés vonzerejének növekedése nyomán a fővárosba naponta beautózó tízezernyi kocsitulajdonos egy része inkább az olcsóbb, gyorsabb, kényelmesebb formát választja majd, ez pedig a budapesti és környékbeli utak zsúfoltságán enyhít, kevesebb dugóban kell majd araszolni, s mindez együttvéve az életminőség javulására is hatással lehet – húzta alá a Pest Megyei Önkormányzat elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik