Bármennyire is megrázó volt a július 7-i londoni robbantássorozat, túlzás lenne azt állítani, hogy vak pánik tört volna ki az Európai Unióban. Az unió a 2001. szeptember 11-i New York-i, illetve a 2004. március 11-i madridi terrortámadások óta megpróbált együtt élni a fenyegetettséggel, és ennek érdekében egy több mint száz intézkedésből álló terrorizmus-ellenes intézkedéscsomagot is elfogadott. Így a polgárok biztonságának növelését célzó rendszer jó néhány eleme a londoni akciók idejére – Madridtól eltérően – már a helyére került. S noha senki nem hiszi, hogy az uniós akcióterv precíz és időben történő végrehajtásával megelőzhető lett volna a baj, a szigetországi események újabb figyelmeztető jelzést küldtek a tagállamoknak, hogy soraik szorosabbra zárásával gyorsítsák fel a program végrehajtását.
Londoni robbantás. Új lökést kapott a terrorizmus elleni uniós szintű harc.
ÚJ IMPULZUS. Nehezen tagadható ugyanis, hogy amint teltek a madridi vonatrobbantás utáni hónapok, minden egyes nappal gyengültek azok az érvek, amelyek például a titkosszolgálati információk tagállamok közötti megosztása mellett szóltak. A londoni események viszont azonnal új lökést adtak a terrorizmus elleni uniós szintű harcnak. A tagállamok belügyminiszterei például alig néhány nappal később konkrét határidőket tűztek ki azoknak az intézkedéseknek az elfogadására, amelyektől a terrorfenyegetés csökkentését várják. Politikusok és tisztviselők, a dolog természetéből fakadóan, ritkán beszélnek a részletekről, azt azonban tudni lehet, hogy a tagok közötti szorosabb együttműködésnek köszönhetően már több merényletkísérletet sikerült meghiúsítani Európa több városában.
Az unió tagjai most többek között megállapodtak, hogy a terrorcselekmények finanszírozásának megakadályozására decemberig elfogadják a banki átutalásokról szóló szabályozást, szeptemberig a harmadik – még tovább szigorított – pénzmosási irányelvet, illetve a készpénzellenőrzésről szóló szabályozást (10 ezer euró feletti készpénzmozgást automatikusan jelezni kell az EU külső határain). Emellett az uniós „boszorkánykonyhában” javaslatok készülnek a robbanóanyagok nyomon követésére és árusításának ellenőrzésére, valamint a kritikusnak mondott stratégiai jelentőségű infrastruktúra védelmére. A huszonötök, mondhatni, minden fronton támadásba lendülnek.
Jóllehet a terrorizmus elleni háború elsősorban továbbra is az egyes államok feladata – már csak azért is, mert a londoni merényletek ismertté vált elkövetői egy kivételével valamennyien brit állampolgárok voltak -, senki sem vitatja, hogy a terrorizmus nemzetközi dimenziói európai keretek közötti összefogást tesznek szükségessé. A terrortámadások résztvevői és a megbízóik számos uniós tagállamban megfordulnak, és keresik egymással a kapcsolatot. Az EU-ban ezért is tulajdonítanak egyre nagyobb jelentőséget annak a rendelkezésnek, amely arra kötelezné a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy 1-3 évig őrizzék meg, és külön kérésre bocsássák a hatóságok rendelkezésére az e-mailekre, telefonhívásokra és sms-ekre vonatkozó alapinformációkat – de nem magát a hívást és az üzenetet. Csakhogy az eredetileg a britek, az írek, a franciák és a svédek által előterjesztett javaslat 2004 márciusa óta parkolópályán vesztegel – elsősorban az Európai Parlament, valamint egy sor emberi jogi szervezet tiltakozása miatt.
ÉLET ÉS BIZTONSÁG. A kezdeményezés azért ütközik éles ellenállásba, mert bírálói szerint megbonthatja az egyéni szabadságjogok és a közösségek jogai, az élethez való jog közötti kényes egyensúlyt. A parlament előtt a 2005 második felében regnáló soros brit EU-elnökség nevében szóló Jack Straw is úgy vélekedett, hogy a biztonság érdekében ennek az egyensúlynak az újragondolására van szükség. Lényegében vele ért egyet Franco Frattini, a bel- és igazságügyi területet felügyelő uniós biztos is, aki szerint az élethez és biztonsághoz való jog elengedhetetlen ahhoz, hogy a huszonötök polgárai az összes többi jogot élvezhessék, következésképpen e két jog között nincs semmilyen ellentmondás.
Ezzel persze távolról sem mindenki ért egyet. Az adatrögzítésről szóló jelenlegi javaslatok Tony Bunyan, a Statewatch nevű brit polgárjogi szervezet igazgatója szerint jogi szempontból gyenge lábakon állnak és a bíróságon megtámadhatók. „A rendelkezés mindent megfigyelés alá helyezne az EU-ban, általában a bűnözés ellen vetnék be, és potenciálisan a társadalmi és politikai kontroll eszközévé válhat” – húzza alá a Statewatch igazgatója. Peter Hustinx, az Európai Adatvédelmi Felügyelő is rendkívül szkeptikus a kezdeményezéssel szemben. Úgy véli, kevés a valószínűsége, hogy egy ilyen európai jogszabály megakadályozta volna a londoni robbantásokat. Ráadásul a hívások és üzenetek rögzítése túl sokba kerülne, ezért egyszerűbb volna a célzott rögzítés, amire már jelenleg is van példa. Hasonló fenntartásokat hangoztat Alexander Alvero, az Európai Parlament jelentéstevője, aki ráadásul technikai problémákat is lát: ha ilyen mennyiségű adatot rögzíteni akarnak, akkor a számítógépes keresés akár 50-100 évet is igénybe vehet. „Egy pillanatra sem szabad megkérdőjelezni azokat az értékeket, amelyeken az Európai Unió alapszik. A biztonság felett érzett aggodalmak nem erodálhatják ezeket” – hangsúlyozza a Fiatal Európai Föderalisták nevében Jon Worth igazgató.
A tárgyalás alatt lévő jogszabály egyébiránt – amelynek elfogadása a brit EU-elnökség határozott szándéka – a távközlési szolgáltatók tetszését sem nyerte el. Szócsövük, az European Telecommunications Network Operators’ Association szerint az adatrögzítés alkalmazása rendkívül magas költségekkel járna és megrendítené az emberek információs technológiákba vetett bizalmát. Az Európai Bizottság ugyanakkor azt ígéri, hogy a javaslat véglegesítésekor figyelembe veszik majd az aggodalmakat, és nagy gondot fordítanak az adatvédelemre is.
Minden retorikától függetlenül azonban úgy tűnik, hogy az adott körülmények között az egyéni szabadságjogok szempontja, csakúgy, mint adott esetben a költségeké, a mai világban alárendelődik a közbiztonság érdekeinek.
