Gazdaság

Olvasóink közel fele már nem jár rendszeresen autóval

A FigyelőNet internetes szavazásán olvasóinkat arról kérdeztük, milyen bezinárig hajlandóak gépkocsijukat rendszeresen használni. A szavazók közel fele már nem jár autóval.

Reprezentatívnak nem mondható, egy hétig futó internetes szavazásunk során olvasóinkat rendszeres autóhasználatukról kérdeztük. A mini-közvéleménykutatásunkon 4175-en nyilvánítottak véleményt abban a kérdésben, hogy milyen üzemanyagárig lennének hajlandóak rendszeresen használni autójukat.


A szavazók több mint egyharmada, pontosan 34,1 százalék nyilatkozott úgy, hogy a benzin árától függetlenül rendszeresen használja autóját.


Az internetes szavazásunkból azonban az is kiderült, hogy a véleményt nyilvánító olvasóink 10,3 százaléka úgy gondolja, hogy 280 forintos árig használná gépkocsiját, 4,3 százalék háromszáz forintos árig, 1,5 százalék pedig 320 forintos árnál mondana le autója rendszeres használatáról.


Bár a naponta tapasztalt forgalom alapján nem tűnik úgy, hogy a csökkenne az autósok száma, szavazásunk mégis arra mutatott rá, hogy olvasóink közel fele – 49,6 százaléka – már nem közlekedik rendszeresen autójával.


Internetes szavazásunk apropójából a Mol Rt.-t is megkérdeztük: tapasztaltak-e forgalomcsökkenést a 95-ös üzemanyag értékesítésében az árak növekedésének hatására. Nem kaptunk azonban érdemleges választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik