lenni is dicsőség egy olyan nemes versengésben, mint amilyen az elnökválasztás – e szavakkal kommentálta a szocialisták frakcióvezető-helyettese azt, hogy a következő öt évben esetleg mégis az ellenzék jelöltje költözhet be az államfő otthonául szolgáló Sándor-palotába. Félreértések elkerülése végett: ezt a kijelentést nem viccnek szánta. Úgy látszik, az MSZP-ben vannak, akik elhiszik, hogy a csúfos bukást is be lehet állítani sikerként – minden csak tálalás kérdése. Nos, az államfőválasztásnak nincsenek ezüstérmesei. Aki ebben a küzdelemben alulmarad, az bizony vereséget szenvedett. Márpedig lapzártánk idején minden jel arra utalt, hogy a köztársasági elnöki posztért a nagyobbik kormánypárt által szorítóba küldött Szili Katalinra ez a sors vár.
Amennyiben a koalíciós pártok jelöltje végül valóban elbukik, azzal az MSZP és az SZDSZ párját ritkító történelmi tettet hajt végre. Abban az Országgyűlésben szenvedne ugyanis ez esetben vereséget, amelyben amúgy stabil többséggel rendelkezik. Ha ez bekövetkezik, a koalíció két pártja között vészesen elmélyülhet a szakadék, annál is inkább, mert a kudarcért mindkét oldalon magától értetődően a másik felet hibáztatnák. Mindez nem sok jó ígérne a mostani kormányzati ciklusból még hátralévő szűk egy esztendőre.
A helyzetet talán már csak az menthetné meg, ha Szili Katalin lépne vissza a jelöltségtől – amivel ráadásul a ma valószínűnek látszó kudarctól is megóvná magát. Ám erre az eddigi nyilatkozatok szerint nincs sok esély. Így viszont az eredetileg a Védegylet által jelölt, majd az ellenzék támogatását is elnyerő Sólyom László kényelmesen nyerheti a számára a Sándor-palotát megnyitó szavazást.
Az igazi győztes azonban az ellenzék, amely szép csöndben hagyta, hogy a két kormánypárt a nyilvánosság előtti, hetek óta tartó marakodásával lehetetlenné tegyen minden kompromisszumot. Így nemcsak saját jelöltjét lavírozta az esélyes pozíciójába, de egyúttal a koalíciós együttműködés erodálódását is páholyból nézheti. Mondják, a jövő évben a kormányfői posztot visszaszerezni készülő Orbán Viktor valószínűleg jobban örült volna egy, Sólyom Lászlónál kevésbé autonóm személyiségű, kezelhetőbb elnökaspiránsnak. A kormányoldal azonban olyan ziccerhelyzetet teremtett, amilyet egy vérbeli futballjátékos nem hagyhat ki – még akkor sem, ha a lövésbe az ő bokája is belefájdulhat.
