Gazdaság

Eladja az állam a Club Aligát

Gyorsított eljárással értékesítheti az Egészségügyi Minisztérium a Club Aliga üdülőkomplexumot. Rácz Jenő a tárca első embere a Világgazdaságnak elmondta, hogy júliustól megkezdődik az értékesítés.

Emellett eladják a minisztérium fővárosi Béla király úti és Völgy utcai ingatlanát. A befolyó több milliárd forintot a mentésfejlesztésre, a sürgősségi betegellátásra és az összevont háziorvosi ügyeletek kiépítésére szánják.

A miniszter azt is elmondta a lap munkatársainak, hogy egyelőre négy mentőlégibázis működik az országban, és a tervek szerint három éven belül kilencet alakítanak ki. Még az idén három új gépet vásárolnak, kettőt pedig felújítanak. Jövő évtől évente egy-egy új helikopter beszerzését tervezik, ezzel az ország teljes területét lefedik. A sürgősségi betegellátás fejlesztésének rövid távú célja, hogy a bajbajutottak 90 százalékához 15 percen belül kiérkezzenek a mentők, ma ez az arány 75 százalék. Emellett új sürgősségi kórházi osztályokat építenek ki Győrben, Zalaegerszegen, Miskolcon, Szolnokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik