Gazdaság

Kiszervezne az APEH

Az adóhatóság vizsgálja a lehetőségét, hogyan lehetne bevonni külső szakértőket az ellenőrzésbe – tudta meg a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az adóhivatal már megkereste levélben azokat a könyvvizsgálattal foglalkozó társaságokat, amelyek segítségét kérné az ellenőrzési területen, noha erre vonatkozó javaslat nem szerepel a tavaszi ülésszakban a parlament elé benyújtandó jogszabálytervezetek között.

Egy neve elhallgatását kérő adószakértő szerint az elképzelés erősen megkérdőjelezhető szakmai függetlenség és etika szempontból. A piacon szerinte vissza lehet élni azzal a pozicionális előnnyel, ami a hatósági jogosítványokból fakad: ha megvalósul az együttműködés, akkor ugyanis nem árt majd jóban lenni az ellenőri feladatokkal is felruházott könyvvizsgálókkal, adószakértőkkel.

Egy másik adószakértő szerint az együttműködés kizárólag kisebb cégeknek, vagy egyéni vállalkozóként dolgozó könyvvizsgáló szakértőknek érheti meg, mert egy ellenőrzés hosszú időre kizárja a potenciális ügyfélkörből a vizsgált társaságot.

A külsős ellenőrzés ötlete az adóreform-bizottság ténykedése idején vetődött fel, majd az úgynevezett egyszerűsítő csomagba került be. Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnökének javaslata szerint magánszemélyeket bízhatna meg az APEH ellenőrzési feladatokkal, így próbálva növelni a kis- és középvállalkozói körben az ellenőrzés valószínűségét és hatékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik