Nincs még egy dolog, amiről a cégek oly szívesen adnának tájékoztatást, mint az ő tárisadalmi felelősségvállalásuk. Ez rögtön meg is világítja a dolog lényegét: pr-ról van szó. A vállalatok feladata nem a „társadalmi jó” előmozdítása, hanem minél nagyobb hozam elérése a tulajdonosok számára. Ha ennek érdekében azt kell mutatniuk, hogy felelősen viselkednek, megteszik. 
Vrannai Katalin, a Figyelő rovatvezetője
Nem volt ez mindig így. A kilencvenes évek elejére tehető, hogy a fejlett világ közvéleménye több céges felelőtlenségen is felháborodott. Ilyen volt, hogy a Shell a nigériai olajbányászat érdekében segédkezet nyújtott az afrikai ország katonai rezsimjének az ogoni törzs kiirtásában. Az olajcég azóta jobban figyel a civil szervezetek szavára, például elállt egy kimustrált északi-tengeri olajtornyának tengerbe süllyesztésétől. Honlapján tág teret szentel a társadalmi felelősségvállalásnak, különös tekintettel a környezetvédelemre. A nagy igyekezet azonban nem akadályozta meg a kreatív könyvelésben: amint az egy évvel ezelőtt kiderült, a Shell a valósnál magasabb értéken tartotta nyilván kőolaj-készleteit. S ha egy cég képes a mérleg kozmetikázására, vajon hihető-e, hogy a környezeti jelentés őszinte jó szándékot tükröz?
VISSZÁSSÁGOK. A téma kutatóinak másik kedvenc példája a Nike. A sportszergyártóról 1992-ben kiderült, hogy éhbérért dolgoztatja indonéziai alkalmazottait, s aki emiatt szakszervezetet próbál létrehozni, fizikai bántalmazásnak is ki van téve. A Nike az egymást követő újságcikkek és tévériportok hatására megígérte, hogy megszünteti a visszaéléseket, ám időről időre azóta is felszínre kerülnek hasonló esetek, hiszen a költségcsökkentésre való törekvés nyilván erősebb az emberiességnél. A Clean Clothes Campaign civil szervezet most éppen thaiföldi szakszervezeti aktivisták kirúgása ellen tiltakozik. A Nike honlapján ezzel szemben arról a februári jótékonysági akcióról lehet olvasni, amelyen alkalmazottak, családtagjaik és sportolók részvételével 150 ezer dollárt gyűjtöttek össze hét civil szervezet számára.
Más cégek is előszeretettel vonják be dolgozóikat az adományozásba. Kérdés azonban, az érintettek őszinte örömmel teszik-e ezt, vagy csak munkahelyük megtartása érdekében adakoznak. A vállalatok körében terjed az a gyakorlat is, hogy nem csak pénzzel támogatnak nemes célokat, de alkalmazottaik személyesen is részt vesznek közhasznú tevékenységben. Ám nem lenne-e társadalmilag hasznosabb, ha a napi 10-12 órát dolgozó emberek végre pihenhetnének szombaton, ahelyett, hogy kimennek a Margitszigetre szemetet szedni? Sovány ellenérv, hogy szívesen látják a családtagokat is – az újfajta társadalmi munka kísértetiesen emlékeztet a kommunista szombatokra. A kötelező adakozás pedig a békekölcsönt idézi fel, ráadásul mindkét jótékonysági forma a cégek szempontjából igen költségtakarékos.
KÉTELYEK. A vállalatok jó szándékuk demonstrálására elkezdtek társadalmi jelentést is írni. Ma már nincs olyan világcég, ahol legalább az éves jelentéseiben ne térnének ki erre, sokuknál azonban külön kiadványt is megjelentetnek. Ezzel kapcsolatban is felmerülhetnek azonban kételyek. Magyarországon például az első ilyesmit publikáló cég a British American Tobacco volt, amelynek termékeiről aligha mondható el, hogy társadalmilag hasznosak.
Vannak azonban cégek, amelyek elismerik, hogy a társadalmi felelősségvállalás valójában a profit szempontjából lényeges. Mint „A legjobb márka a társadalmi felelősségvállalás szempontjából” elnevezésű Superbrand díjat elnyert Matávnál mondták, a társadalmi felelősségvállalás lehet olyan fontos, mint a reklámtevékenység (Figyelő, 2004/49. szám). Kezeljük tehát mi is ekként, ahelyett, hogy hasra esnénk tőle. Népszerűsítsék magukat a cégek úgy, hogy ennek legyen valami haszna a közösség számára is. Végül is jobb, ha a forgalom növelése érdekében egy-egy termék bevételének 1 százalékát felajánlják jótékony célra, mintha ugyanezt a pénzt reklámra költenék el kétes értékű tévéműsorok környezetében. Ehhez azonban a civil társadalom folyamatos odafigyelésére, igényeinek megfogalmazására, s fogyasztóként a valóban hasznos tevékenységek honorálására van szükség.
