Gazdaság

Brüsszel közeledik Belgrádhoz

A háborús bűnösök feletti civakodás ellenére az EU szorosabban együttműködne Szerbiával.

A stabilizációról és társulásról szóló tárgyalások közelebb vihetik az országot az európai uniós tagsághoz, bár a tárgyalások is eltarthatnak még egy évig. Olli Rehn, az unió bővítési biztosa szerint Szerbia-Montenegró éppen eleget tett az unió feltételeinek, de a háborús bűnösök kiadásával kapcsolatban még komoly lemaradásai vannak. Ezért a tárgyalások megkezdése inkább gesztusnak tekinthető a balkáni állam polgárai felé. Belgrád ugyanis végre több személyt is kiadott a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

A múlt héten Sreten Lukic nyugalmazott szerb tábornok és Vujadin Popovic boszniai szerb tiszt utazott Hágába. Utóbbi az 1995-ös srebrenicai tömeggyilkosság elkövetésével vádolnak. Velük együtt tizenháromra emelkedett a magukat önként feladó szerb és boszniai szerb vádlottak száma. De Nebojsa Pavkovic, Radovan Karadzic és Ratko Mladic kiadása még várat magára. Ezzel együtt Brüsszelben úgy érezték, hogy ahogy Koszovó egyre közelebb kerül a függetlenséghez, úgy egyre nagyobb szükség van valamit adni Szerbiának, mivel megnőhet az érdeklődése az európai integráció iránt.

A BBC értesülései szerint Rehn tagadta azokat az állításokat, miszerint az EU kettős mércével mér, amikor Horvátországgal pont a háborús bűnösök késlekedő kézrekerítése miatt szakították meg a tárgyalásokat. Rehn szerint a csatlakozási tárgyalásokhoz több kell, mint a társulási megbeszélésekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik