Bár a rákokkal kapcsolatban használt jelzők közül alighanem a vörös a leggyakoribb, ez a szín általában csak főzés után jellemző rájuk. Az élő rákok ezzel szemben a legtöbbször szürkék. Holland kutatók most a szürke homár színének molekuláris hátterét fedték fel.
Az már régóta ismert, hogy a forró vízben oly jellegzetesen vörössé váló homár színét a kitinpáncéljában lévő karotinszerű pigment, az asztaxantin adja. Az sem volt titok, hogy az élő homárban ez a vegyület egy fehérjével alkot komplexet, s az élő állat emiatt marad szürke. A kutatók magától értetődőnek találták, hogy a két anyag egyfajta feltekeredésével kialakuló komplex a szabad pigmenttől eltérő hullámhosszú fény elnyeléséért és visszaveréséért felel – innen az eltérő szín.
A holland tudósok azonban alaposabban utánajártak a jelenségnek. Méréseikből pedig az derült ki, hogy a fehérje és a festékanyag feltekeredése, alakváltozása önmagában nem magyarázza a fényelnyelés változását; ahhoz valami másnak is kell történnie. Kiderült: a színt a sajátos elrendezésben kapcsolódó molekulák elektronfelhőinek átfedése okozza, ami az egymást keresztező villamos vezetékekhez hasonló torzulást vált ki kvantumenergia állapotaikban. Végső soron ez a „kvantumfeszültség” maszkírozza a narancsos asztaxantint. A felismerés idővel a biomolekulákon alapuló kvantumszámítógépek fejlesztéséhez vezethet.
