Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – üvöltötte gúnyosan a világba a kilencvenes évek elején a Beatrice a megmerevedett kádári hármas tagozódás jelszavát. Akkor már Nyugat-Európában a felnövekvő nemzedékek évtizedek óta az intenzív munkával egybefolyó tanulással, s hasonlóképpen intenzív szórakozással járó életformaváltással tagadták ezt a világot. A hatvanas évek óta tartott a korszakváltás, az ifjúsági életszakasznak az oktatás expanziójával összefüggő meghosszabbodása. A gazdasági fejlődés töretlennek látszott, összekapcsolódott a középosztályosodási folyamattal, emancipációval, valamint az információs világ kiteljesedésével. Nem egyszerűen csak az iskolaidő hosszabbodott meg, de megváltozott a felnövő nemzedékeknek a munkához, a saját családhoz és a polgári státushoz fűződő viszonya is. Kiépültek a szabadidő eltöltésére alapozó szórakoztatóhelyek, a piac elkezdte formálni az új nemzedékek ízlését, akik elődeikhez képest egyre nagyobb autonómiát kaptak a szórakozásban, a szabadidős tevékenységben.
KONZUM TEKINTÉLYE. „A nyolcvanas évek adataiból az derült ki, hogy ez a korszakváltás a magyar fiataloknál nem következett be” – mondja Gábor Kálmán szociológus, a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. Kelet-Európa fiataljainak maradt a kitaposott, vagy inkább lebetonozott út. Nagy esélyük nem volt a gyors karrierre, de „állam bácsi” gondoskodott róluk. A rendszerváltást követően viszont villámgyorsan rajzolódtak ki idehaza is az X-nek és Y-nak nevezett, piackonform nemzedéknek – ma már az információs társadalom, a mobiltelefon, és bizonyos technikai értékek mentén leírható – körvonalai. A kilencvenes években, miután a piacgazdaság kiépülése megteremtette a feltételeket, megkezdődött az oktatás terjeszkedése a középiskolában, majd a kilencvenes évek második felében egyre látványosabban a felsőoktatásban is. Ezzel párhuzamosan a fiatalok életszakasza idehaza is két irányba tolódott ki. Egyrészt már 14-15 éves kortól elindulnak az önállóság útján (egyedül járnak szórakozni, utazni, szexuális tapasztalatot szereznek). Másrészt nemcsak a tanulás tart tovább – akár 29-30 éves korig -, de később állnak munkába, vállalnak családot, gyereket, mint a megelőző nemzedékek. A munkakezdés pillanata még az alacsonyabb iskolázottságúaknál is kitolódott, a nagyon korán házasodók pedig több szempontból is hátrányosabb helyzetbe kerülnek.
A Központi Statisztikai Hivatalnak a Fiatalok a felnőtté válás küszöbén című tanulmánykötetéből kiderül, hogy míg az 1974 és 1978 közötti években átlagosan 182 ezer csecsemő született évente, addig 1999 és 2003 között ennek alig a fele, 96 ezer. Kamarás Ferenc, a kötet egyik írásának szerzője szerint egyértelműen kimondható, hogy a most húszas éveikben járók életstratégiája a szüleik generációjának ellentettje: míg anno a párválasztás, családalapítás volt az első, most a képzettség megszerzése és az önálló élet feltételeinek megteremtése élvez prioritást. Ezzel összhangban a házasodási kedv folyamatosan csökken, és a menyasszonyok-vőlegények is egyre idősebbek. S miközben 1990-ben még 22-23 éves korban szültek a legtöbben, addig tavaly a 28-29 évesekre tolódott föl ez a sáv.
Más tanulmányokból az derül ki, hogy a korábbi egyszerű átmenet, miszerint „előbb befejezem az iskolát, majd dolgozni kezdek”, manapság idehaza is összekapcsolódik – bár még távolról sem olyan mértékben, mint például az Egyesült Államokban. De már a középiskolásoknak is mintegy 5 százaléka dolgozik (részidőben, alkalmi munkát vállalva, a családi vállalkozásban), míg a főiskolások közül minden harmadik, az egyetemisták közül minden ötödik.
A fiatalok piacfüggősége egyre nő, egyszerre munkavállalók és a szórakoztató-szolgáltató ipar igénybevevői. Megváltoznak a kontrollok: a család, a munkahely, az iskola kevésbé tudja ellátni ellenőrző szerepét, mellettük közvetettebb, új szocializációs csatornák, „Való Világok” jelennek meg. A fogyasztói társadalom befolyásoló ereje a zenén, a szórakozóhelyeken, az öltözködésen keresztül közvetlenebb mintákat teremt, miközben a kvázi autonómia is növeli a függetlenedést a „hozott” családi értékektől. „Egyre korábban alakulnak ki bizonyos személyi önállóságok, amelyek csak látszólag tűnnek szabadidő-tevékenységnek, de fontos értékké válnak a munkába állásnál, a karrier megalapozásánál” – mutat rá Gábor Kálmán. Felerősödött az individualizálódás folyamata: egyre fontosabbá válnak bizonyos tudásbeli és anyagi értékek, az „önmagam megcsinálásának” a szempontjai.
KIREKESZTETT KOROSZTÁLYOK. Ez a radikális és viszonylag gyorsan lezajló értékváltozás persze nem konfliktusmentes. A folyamatokat korábban átélő Nyugat-Európában már húsz éve megkezdődött a vita arról, hogy a nagy oktatási boom vajon a munkába állás hagyományos menetét bizonytalanítja-e el jobban (munkanélküliségi forgatókönyv), avagy a társadalom elfogadja, és lehetővé teszi, hogy a fiatalok minél tovább az iskolapadban maradjanak (szabadidős forgatókönyv). Úgy tűnik, Magyarországon a két jelenség egyszerre következett be. A legfrissebb átfogó nemzedéki tanulmányt, az Ifjúság 2004-et ugyan még nem hozták nyilvánosságra (összegzését decemberre ígérték a kormányzati szervek), de a négy évvel korábbi adatokból is egyértelmű, hogy a 14 és 30 év közötti korosztályok bizonyos csoportjai kirekesztődnek ebből a fejlődésből. Minden tizedik fiatal legmagasabb végzettsége nyolc általános volt a 2000-es vizsgálat alapján, s közülük 17 százalék volt a munkanélküli. Négy év elteltével a végzettség aránya azonos, de már csaknem minden negyedikük állástalan. (Nekik üzente másfél évtizede a Beatrice: „A világos sörtől savanyú a szád, nem ígéri senki, jobb élet vár rád!”)
Miközben pedig a globalizációs folyamatban növekszik a szakadék, a meghosszabbodott képzés sem biztosít védettséget. A kutatók szerint Magyarországon is egyre inkább fel kell készülni a nyugat-európai kihívásra, a munkához való viszony átalakulására: előtérbe kerül a rész- és távmunka, az, hogy az emberek saját maguknak teremtenek munkát.
Egyre több az aggasztó jel, hogy a harminc év alatti magyar nemzedék java része erre nincs felkészülve. A jelenleg főiskolákra, egyetemekre járó mintegy 400 ezer fiatal többsége még mindig azt várja, hogy az állam által felkarolva, a korábban megszokott keretek között szerezzen tudást, majd hasznosíthassa azt. Egy kollégistákat vizsgáló felmérés szerint az állami támogatás erőteljes fogyasztásba megy át, ennek hatására kevésbé vállalnak munkát. A fiatalok, miközben egyre tovább tanulnak, mind több állami juttatást is igénybe vesznek.
Minek nevezzelek?
Dúl a bizonytalanság még a kérdéssel foglalkozók körében is, hogyan nevezzék el a mai fiatalokat? Az amerikai szakirodalomban a világháború utáni két évtizedben született nemzedéket hívják baby-boomereknek. Az 1965 és ‘80 között születetteket nevezik az X generációnak, az 1981 és 2000 közöttieket pedig az Y, vagy millenniumi, továbbá i-generációnak. A határok azonban nincsenek pontosan lecövekelve, s egyesek még a létezésüket is kétségbe vonják.
Ahogyan a magyar társadalomnak is szűkebb rétege a középosztály, mint a nyugat-európaiaknak, úgy a fiataloknak is kisebb hányada választja egyelőre az alternatív, függetlenebb, önállóbb életformát. „Márpedig ahhoz, hogy a hatalommal párbeszédre törekedjek, meg tudjak kérdőjelezni dolgokat, erre van szükség” – mondja Gábor Kálmán, aki a legfrissebb kutatások eredményei alapján úgy látja, hogy van egy konzekvensnek ugyan nem nevezhető, de markáns folyamat a fiataloknál, ami az ezredfordulón kezdett kialakulni, s ami konzervatívnak mondható. A fiatalok civil szerveződésekbe kapcsolódása, aktivizálódása hosszú folyamatnak ígérkezik. Annak függvényében teljesedik ki, amilyen ütemben biztosítani tudják a gazdasági autonómiájukat.
