Gazdaság

Olajozottan

A világháló segítségével már magyar befektetők is kereskedhetnek olajjal, arannyal, devizával a nemzetközi piacokon. Mostanában volt néhány tuti üzlet.

Megduplázhatta a pénzét a múlt héten, aki az olaj áresésére játszott. A fekete arany ugyanis 5 nap alatt 14 százalékot zuhant, aki pedig olajban utazik, általában jókora tőkeáttéttel, tehát meglevő pénzének többszörösét kockáztatva teszi ezt a határidős piacokon. Ez persze csak egy aktuális példa arra, miképpen lehet hatalmas üzletet csinálni. Egy olyan országban, ahol a részvényeket is sokan extrém kockázatúnak tartják és rendkívül kevés ember vásárol belőlük hosszú távra, az olajspekuláció főleg „úri huncutságnak” tűnhet. Pedig az elmúlt év fejleményei arra utalnak, hogy az olajpiac specialitásait sem nehéz megtanulni, az egyértelmű trendek meglovagolása pedig bárkinek sikerülhet.


Olajozottan 1

Teljesen egyértelmű irányba nemcsak az olaj mozgott sokáig az idén, erre a devizapiacokon is számtalan példát találni. Az olajnál ugyan október végén megtört az emelkedő trend, a dollár viszont azóta is gyengülő fázisban van, ezzel párhuzamosan pedig az arany is szinte napról napra dönt új csúcsokat. Joggal merül fel a hazai kisbefektetőkben is a kérdés, ők vajon miként tudnak beszállni e piacokra. A válasz ma már elég egyértelmű: eddig is volt néhány cég, amelynek segítségével elérhetőek voltak a deviza- és a nyersanyagpiacok, mostantól azonban még könnyebben és olcsóbban kereskedhetünk. Legalábbis ezt ígéri az a két brókercég, amelyek már most lehetővé teszik a piacok online elérését.

ERŐS KEZDÉS. A Hamilton például a múlt héten indította el az első magyarországi online devizakereskedési rendszert, amelynek segítségével bárki az interneten keresztül, bróker közreműködése nélkül köthet nemcsak azonnali, hanem határidős és opciós tőzsdén kívüli üzleteket is. A kis ügyfelek számára hasonló szolgáltatást nyújtó másik jelentős piaci szereplő, a Buda-Cash Brókerház Rt. sem kíván azonban sokáig lemaradni a versenyben. Taraczky Andrej, a devizaüzletág vezetője szerint már ezen a héten beindítják az online kereskedést, az ehhez szükséges szoftver demo verzióját pedig már napok óta tesztelhetik az érdeklődők.

Brókerérzés

Jelenleg bárki kipróbálhatja, milyen is az online tőzsdézés. A múlt héten indult a Tőzsdemágus nevű játék, ahol virtuális egymillió forintot forgathatunk kedvünkre, s a tőzsdei kereskedés során lényegében ugyanazokat az adatokat láthatjuk, mint a brókerek. A gyorsan változó árfolyamokat, sőt a legjobb ajánlatok változásait, sok-sok részvény legapróbb mozdulásait követheti élőben az, aki letölti a szükséges szoftvert, amely egyéb-ként a valóságban is működik az Equitas Brókernél. Mivel tőzsdejáték-ról van szó, természetesen nyerni is lehet. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mindenki egyenlő eséllyel indul-e a fődíjként felajánlott autóért. A tapasztalt brókerek és befektetők például egyből rájöttek, hogyan lehet csalni. Mivel a játékban azon az áron lehet bármennyi részvényt venni, ahol a valóságban kínálat van, kis forgalmú papíroknál az igazi tőzsdén tettek minimális eladási ajánlatot, a játékban megvettek ezen az áron egy halom részvényt, majd visszavonták az eladást és magasabb áron tettek az igazi piacon vételi ajánlatot, itt pedig a játékban eladták szép nyereséggel papírjaikat. Mivel ez túl feltűnő lett, módosították a feltételeket, s kikerültek a játékból azok a kis részvények, amelyeknél túl messze voltak egymástól a vételi és eladási ajánlatok, lehetőséget adva ezzel a trükközésre. Úgy tűnik, tökéletes tőzsdeszimulációs játék nincs, a hibákat könynyű sorolni. Például a valóságtól eltérően nem lehet limitáras ajánlatot tenni, csak piaci áron eladni vagy venni, ezért nem lehet kereskedési időn kívül sem megbízást adni. Mindezek ellenére bátran állítható, hogy a Tőzsdemágus minden eddiginél jobban visszaadja a kereskedés valódi élményét.

Aki kipróbálja a két társaság által kínált kereskedési szoftvert, azonnal kiszúrja nagyfokú hasonlóságukat. Ennek az az oka, hogy az infrastruktúrához ugyanazzal a külföldi partnerrel szerződtek, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy a szolgáltatások is megegyeznek. A kereskedési rendszer vázát ugyanis a brókercégek igényeire szabva töltik meg konkrét tartalommal, és természetesen ki-ki a saját ügyfeleinek igényeit próbálja meg kielégíteni.

Az azonnali árfolyamokat és a híreket a rendszerben külföldi partner biztosítja, amelyről Szántó András, a Hamilton Tőzsdeügynökség Rt. befektetési igazgatója annyit árul el, hogy tekintélyes forgalmat lebonyolító uniós országbeli bankról van szó. A Hamilton Trade Station elnevezésű rendszerben a külföldi híreket a brókercég saját csapata egészíti ki magyar nyelvű információkkal és elemzésekkel.

A magyar befektetők számára most először van lehetőség a piacok folyamatos követésére. A devizapiacok ugyanis 24 órás üzemmódban működnek, s mostantól akár magyar idő szerint éjjel, az ázsiai kereskedési időben is könnyedén köthetünk üzletet. Ez ugyanakkor magában rejti azt a veszélyt, hogy amíg a befektető az igazak álmát alussza, a piac számára rossz irányba mozdul el, és tetemes veszteség éri, mire felébred. Ezt kiküszöbölendő, van mód az úgynevezett stop megbízásokra, amelyek kedvezőtlen irányú elmozdulás esetén lépnek életbe egy bizonyos árszint elérésekor, s az automatikus pozíciózárással a befektető korlátozhatja a veszteségét.

Míg a Hamilton főleg a devizakereskedelemre összpontosít, és több mint száz devizapár elérését biztosítja a netes felületet használó ügyfeleinek, addig a Buda-Cashnél olajjal, arannyal és tőzsdeindex-kontraktusokkal is kereskedhetünk majd online módon. A társaság kétfelé osztotta szolgáltatását: míg a Buda-Cash Trader Expressz változatában csak a főbb devizapárok, arany, két tőzsdeindex, valamint a legegyszerűbb és legkisebb olajkontraktus találhatók meg a hírek és grafikonok mellett, addig a Pro változatnál több mint száz devizapár, kilenc tőzsdeindex van, s a többi instrumentumból is jóval nagyobb kínálat, továbbá a legprofibb elemzési segédeszközök állnak a befektető rendelkezésére. A kisebbik verziónál 500 ezer, a profinál 3 millió forintnak kell az ügyfél számláján lenni ahhoz, hogy kereskedni kezdhessen.

Adóhatás

Mind a deviza-, mind a nyersanyag-kereskedés tőzsdén kívüli üzletelésnek számít, s mint ilyet, rendkívül barátságtalanul adóztatják. Ha magánszemély kíván belekezdeni az üzletelésbe, a legmagasabb személyi jövedelemadót fizeti a nyereség után, ráadásul a nyereségek nem állíthatóak szembe a veszteségekkel. Mivel így nyereséget termelni képtelenség – illetve csak az állam nyerhet -, a befektetők nagy része cégként spekulál, a kisebbik hányad pedig a két magyar szabványosított piacra menekül. Mind az értéktőzsdén, mind az árutőzsdén lehet ugyanis a legfontosabb devizapárokkal üzletelni. Noha meglehetősen rövid a kereskedési idő, kicsi a forgalom és drágább is a tőzsdei piac, de legalább 0 kulccsal adózik a nyereség. Kis túlzással ez tartja életben a hazai tőzsdék devizapiacait.

A Hamiltonnál a minimális határ attól függ, mivel akar az ügyfél kereskedni, s az ehhez szükséges alapletétet kell „betolni”. Ez az öszszeg viszont minden esetben kisebb lett az eddig alkalmazottnál, már csak azért is, mert a főbb devizapároknál eddig 100 ezer euró volt a minimális kötésegység, mostantól viszont már 50 ezer euró is lehet az alsó limit. Az alapletét az eddigi 5 százalékról 4-re mérséklődik, egyes devizapároknál már itt is 500 ezer forint elegendő a kereskedés elkezdéséhez. Azt persze sohasem szabad elfelejteni, hogy a veszteségre mindig fel kell készülni, ezért nem árt némi pénzt tartalékolni arra az esetre, ha mégsem a várakozásainknak megfelelő irányba mozdulnak el az árak (Figyelő, 2004/40. szám).

A Hamilton az online rendszer indulásával párhuzamosan 75 ezer forintról 35 ezerre csökkentette az egymillió euróra jutó jutalékát, vagyis például egy 100 ezer euró/forintos üzletnél 7500 helyett 3500 forint terheli majd az ügyfelet. Taraczky Andrej szerint a Buda-Cash sem lesz drágább, a jutalék az ügyfél által bonyolított forgalom függvényében változik. A cégnél egyébként az online elérhető olaj és arany mellett ezüsttel is lehet üzletelni, egy kontraktus esetén a minimális letét mindhárom terméknél félmillió forint körüli. A mini olaj határidős kontraktus 500 hordó amerikai típusú könnyűolajat (light sweet crude) jelent, s mindig a legközelebbi lejáratra lehet kereskedni.

Olajért és aranyért a Hamiltonnál telefonálni kell, viszont e csatornán a külföldi részvényeken túl 14 tőzsde szinte összes terméke elérhető a kakaótól a fémeken át a német kötvénykontraktusokig. A Buda-Cash már több éve jelentős szereplő a külföldi részvényeknél, e szegmensben azonban náluk sincs magyarországi online premier.

ÉRINTÉS NÉLKÜL. A most indult, illetve induló rendszerekben az ügyfél megbízása közvetlenül, emberi kéz érintése nélkül kerül be a kereskedésbe, az üzlet megköttetik, s aktuális pozícióját, nyereségét/veszteségét, számlaegyenlegét – akárcsak egy elektronikus bankszámla esetében – folyamatosan nyomon tudja követni a befektető. Hasonló módon érhető el a Budapesti Értéktőzsde is a sok brókercég által kínált online tőzsdei kereskedési rendszerekkel, a külföldi papírok azonban eddig még kimaradtak. Online módon ugyan az Inter-Európa Bank eBroker rendszerével lehet megbízást adni, ez azonban nem közvetlenül kerül az adott piacok kereskedésébe, hanem brókerkéz segítségével. Mégis érdemes itt megbízást adni a befektetőnek, ez kicsit olcsóbb, mint telefonon üzletelni. Az eBrokeren kívül más ezt a megoldást nem alkalmazza, így a külföldi részvényre vágyóknak – ha ragaszkodnak a magyar brókercéghez – továbbra is marad a megbízás telefonos közlése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik