 |
Teherautós szlengben traktornak hívják a kamionok nyergesvontatóját; a vontatmánynak pedig félpótkocsi a közikeletű elnevezése, hiszen csak hátul vannak kerekei. „Milyen traktort szeretne venni?” – kérdezte Láng Éva, a Levantex Kft. ügyvezetője még a kilencvenes évek elején, amikor betért a céghez egy férfi, kamionvásárlási céllal. Erre a megszeppent vevő közölte, hogy nem traktort, hanem kamiont venne inkább. A Levantex vezetőjének ekkor átvillant az agyán, hogy ha most kioktatja az illetőt, akkor bizony keresztet vethet az üzletre. Ezért gyorsan kerített egy kamion makettet, lekapcsolta róla a traktort, és megmutatta az érdeklődőnek, aki bólintott, hogy erre gondolt. „Félpótkocsival együtt kéri?” – szegezte a következő kérdést Láng Éva a potenciális vásárlónak. „Ugyan már, nem fél pótkocsival, hanem egész pótkocsival!” – hangzott a válasz. Kamionmodell újra elő, félpótkocsi rákapcsolva, érdeklődő bólint. Az üzlet megkötetett.
A cégvezető már az érettségi után sem tipikus női szakmába vágta a fejszéjét: számítástechnikusként helyezkedett el a Volán Elektronikánál. Mindeközben pedig elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola számítógépes rendszerszervezői szakát, majd tíz évig dolgozott a Magyar Televíziónál szintén számítástechnikusként.
 |
 |
 |
 |
|
LÁNG ÉVA
51 éves, érettségi után a Volán Elektronikánál helyezkedett el számítástechnikusként, majd elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola számítógépes rendszerszervezői szakát. A Magyar Televíziónál hasonló munkakörben eltöltött tíz év után – a rendszerváltással egy időben – megalapította a Levantex Kft.-t. • Jelenleg a 70 embert foglalkoztató Levantex Kft. adja el a legtöbb Iveco kamiont az országban. Láng Évát tavaly az ISFOA olasz egyetem üzletember-díjával tüntették ki példaértékű munkásságáért, és az olasz-magyar kapcsolatok ápolásáért. • Férje 30 éven át a Magyar Televíziónál dolgozott, jelenleg egyetemen tanít. 24 éves fia felsőfokú tanulmányai befejeztével már vele dolgozik, és készül arra, hogy egyszer majd átvegye a cég irányítását. • Hobbija az éneklés és a természetgyógyászat, még mindkettőt tanulja. Énekre Csonka Tünde, a Győri Színház primadonnája és Végvári Ádám, a Neoton együttes énekes szólógitárosa tanítja. Saját együttese ugyan még nincs, de a Levantex majálisán és baráti öszszejöveteleken már fel szokott lépni. |
|
 |
 |
 |
 |
|
VÁLTÁS. A rendszerváltáskor azonban úgy érezte, hogy váltania kell. „Már akkor is azt vallottam: csak az lehet sikeres, aki el tudja fogadni, és jól tudja kezelni a változásokat” – meséli Láng Éva, aki régi szakmájában kénytelen volt szembesülni azzal, hogy az emberek többsége ezt nem egészen így gondolja. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az egyik kolléganő egy egészen egyszerű számítástechnikai rendszer bevezetése kapcsán sírva fakadt.
„Belefáradtam a felhasználókkal folytatott harcba, de amúgy is nyughatatlan természetem van, valami mást akartam” – idézi fel Láng Éva. Kezdetben tűzifával és fokhagymával kereskedett, majd próba-szerencse alapon megpályázta a Fővárosi Gázművek 300 teherautóra kiírt pályázatát. Különösebb esélye nem volt nyerni, de a 35 pályázó közül mégis csak az ő cégét hozták ki győztesnek. Ezután kissé szokatlan – amolyan „a hegy megy Mohamedhez” – módon az Iveco akkori vezetője megkereste, és felajánlotta, hogy nyisson márkakereskedést. Láng Éva ekkor ugyan még nem tudta pontosan, hogy ez mit is jelent majd a számára, de a sikeres tenderen szerzett tőkéjével beszállt a kamion-bizniszbe. Mindössze egy dolgot határozott el: ha már belevág, akkor ő lesz a legjobb Iveco-kereskedő. Az első céges értekezleten ezt elő is adta a férfiakból álló társaságnak, akik jót nevettek a fiatal szőke hölgy „a legtöbbet én fogom eladni” kezdetű fogadkozásán.
A férfikollégák megrökönyödésére azonban hamar kiderült, hogy igenis van tehetsége a nyergesvontatók értékesítéséhez. „Talán pont a női empátiának köszönhető, hogy könnyen megtalálom a közös hangot a vevőkkel” – ad magyarázatot a váratlan sikerre Láng Éva, majd hozzáteszi, hogy a jó kereskedő nem teherautót, hanem önmagát, egy kapcsolatot, egyfajta törődést ad el. A rendszerszervezői múltban megtanult alapossággal kezdte építgetni, bővítgetni a vállalkozását, és abból sem csinált hiúsági kérdést, hogy megfogadja az Iveco-központból érkező tanácsokat. A lakásból átalakított bérelt irodából indult cég így 2000-ben beköltözhetett a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő telephelyre.
A piacon némileg szokatlan módon az Ivecónál minden egyes márkakereskedő egyben importőr is, tehát nem egy központi importőrtől rendelnek, hanem saját maguk döntik el, mennyi teherautót gyártatnak. „Mivel nincs áregyeztetés, ezért nem csak a konkurensekkel, hanem a többi Iveco-kereskedővel is versenyeznünk kell” – mutatja be Láng Éva a kétfrontos harcukat. A cégnél egyébként már 1998 óta készültek az uniós csatlakozásra, ennek ellenére nehezebbnek bizonyult a belépés utáni időszak, mint ahogy azt tervezték. A csatlakozással ugyanis jogszabályi változások történtek, elbizonytalanodott a fuvarozói piac. Jelenleg tehát az átrendeződés időszaka zajlik, amit az is jól mutat, hogy a korábbi 12 helyett ma már csak 5 Iveco-kereskedés működik az országban.
MAGYAR VIRTUS. Érdekes az is, hogy míg Nyugat-Európában a kamion-kereskedők bevételeinek 60 százalékát a szervizszolgáltatás adja, addig ez nálunk éppen csak eléri a 20 százalékot. „Magyarországon még mindig jellemző, hogy ezen akarnak spórolni a cégek” – vélekedik a Levantex vezetője. Szerinte a „magyar virtus” része, hogy sokan a garancia lejárta után „fusiszervizbe” viszik a kamionjukat. Láng Éva ezt azért sem érti, mert a kamion termelőeszköz.
 |
A Levantex egyik legjobb ügyfelével történt meg, hogy határidőre kellett volna szállítania az SFOR-nak, de Graz mellett lerobbant a kamion. A helyi szervizben sem tudtak segíteni, mert hiányzott a szükséges alkatrész. „Este autóba ült két szerelőnk az alkatrésszel, hajnalban ott voltak Grazban, és délelőtt már indulhatott is tovább a szállítmány” – mutatja be Láng Éva, hogy egy jó ügyfél megtartása érdekében többet is meg kell tenniük, mint ami pusztán a kötelességük lenne. A szervizeltetéssel kapcsolatos másik dilemma az, amikor például kuplunghibával a műhelybe érkezik egy teherautó; ezt kijavítják, de az átvizsgálás során kiderül, hogy a féket is javítani kell. Ilyenkor az egyik ügyféltípus örül, mert megkímélték attól, hogy egy héten belül újra a szervizbe kelljen mennie, a másik viszont gyanakodni kezd, hogy biztosan csak rá akarnak sózni valamit, és kreáltak egy hibát. „Végül is úgy döntöttünk, hogy a hírnevünk védelme érdekében teljesen átvizsgálunk minden bejövő autót, vállalva azt is, hogy egyesek morgolódni fognak” – mondja a Levantex ügyvezetője.
Láng Éva és Gyöngyössy István, az Iveco Magyarország jelenlegi ügyvezetője egyszerre kezdte el pályafutását az Ivecónál. A nulláról indult Levantex Kft. mára az egyik legmegbízhatóbb partnerük lett; mindig teljesítik a vállalásaikat, és határidőre fizetnek, ami ritka ebben az üzletágban.
Néhány éve történt, hogy a cég egyik alkalmazottja háromévnyi munka után felmondott. A távozás okairól érdeklődő ügyvezetőnek a férfi elmondta, hogy konkrét céllal jött a céghez, méghozzá azért, hogy megtudja „mi a siker titka”, erre azonban nem tudott rájönni, ezért továbbáll. „Kell hozzá bátorság, tudás, de alapvetően fejben dől el; talán furcsán hangzik, de szerintem a siker elhatározás kérdése” – utal Láng Éva az első céges értekezletre, ahol kinevették a többiek.