Megtartották a hagyományos sí-idénynyitó ünnepséget a Csorba-tónál, alig egy héttel a Magas-Tátrában pusztító orkán után. Akkor a vihar 3-4 kilométer szélességben és 50 kilométer hosszúságban szinte letarolta a fenyőfákat. Az 1350 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Csorba-tó még viszonylag jól megúszta a pusztítást, a vihar tengelye ugyanis néhány száz méterrel lejjebb húzódott. Az ünnepségen már üzemeltek a felvonók – fél napig ingyen. A Soliskóra vezető sílift alsó szakaszát kisebb kár érte, több tartópillért megrongáltak a kidőlt fák, de karácsonyig várhatóan minden rendben lesz.

ÚJRAÉLESZTÉS. Rosszabb a helyzet Ótátrafüreden, ahol a Jakubková lúka lejtőt a kidőlt fák teljesen betemették, és a felvonó is tönkrement. Itt legkorábban január közepén lehet majd síelni. Tátralomnicon a síugró sáncok melletti, Jamy központban nemcsak a pálya tűnt el a kidőlt fák tengerében, hanem a sífelvonó is. Lapzártánkkor bizonytalan a Kőpataki-tótól levezető lesiklópálya sorsa, az alsó szakaszra ugyanis rengeteg fa zuhant. Egyelőre nem üzemel a Kőpataki-tóhoz vezető lanovka sem. A magyar turisták által kedvelt Zdiar központ, a hegység keleti részében a csodával határos módon megmenekült a pusztítástól. Hasonlóan jó a helyzet a Nyugati-Tátrában is – a Spálená-völgyben a felvonók már üzemelnek.
Lázasan dolgoznak azon, hogy az Ótátrafüredről a Hrebienokra (Tarajka) vezető út legkésőbb karácsonyra a turisták rendelkezésére álljon. Kérdés viszont, hogy az ottani fogaskerekű vasutat sikerül-e addig üzembe helyezni. Az egyes településeket összekötő tátrai villamosjáratokat a pálya megrongálódása miatt csak tavasszal tudják ismét elindítani. A tátrai autóutak nagy része egyelőre csak egy sávban járható. Az ünnepekre azonban az utakkal sem lesz probléma – állítják.
A Magas-Tátrában több mint 15 ezer szállodai férőhely van, az idegenforgalom gyakran az egyedüli munkalehetőség a környékbeli lakosoknak. Ha elmaradnának a látogatók, netán szállodákat vagy éttermeket kellene bezárni, az lenne az igazi katasztrófa. Az első felmérések szerint a szállodák nagy része komolyabb károk nélkül vészelte át a pusztítást; itt-ott ugyan betörtek az ablakok, vagy megrongálódtak a tetők, ám fennakadás egyik hotel üzemelésében sem volt.
A tátrai idegenforgalmi társulás (ZCRVT) képviselői úgy nyilatkoztak, hogy januártól legalább 10 százalékos árcsökkenés várható, de ez főleg a kisebb panziókra és magánszálláshelyekre lesz jellemző, a nagy szállodák megpróbálják tartani az áraikat, amelyek egyébként nemzetközi összehasonlításban is magasnak számítanak. Nem változik a síbérletek ára, viszont a parkolás ingyenes lesz. Több lesz a sportolási és szórakozási lehetőség is. Igaz, a tátralomnici fedett teniszcsarnokot a vihar teljesen tönkretette, ám sokan nyilván szívesen ellátogatnak a Poprádon az idén megnyílt Aquaparkba.
Januárban és februárban a szállodák kihasználtsága eddig is alig érte el a 40-50 százalékot. Az idén az említett időszakban több hotelt be kellett zárni. Főleg a lengyel és az orosz turisták maradtak el. A belföldi látogatók aránya alig éri el a 20 százalékot; a szlovák lakosság általában túl drágának tartja a Magas-Tátrát, ezért más szlovákiai központokba, vagy külföldre megy síelni. A cseh utazási irodák már jelezték, hogy nem kell lemondásoktól tartani. Több cseh városban nyilvános gyűjtés indult a helyreállítás segítésére. Más a helyzet a németeknél, akik az elmúlt években már-már kezdtek visszatérni a szlovákiai hegységbe, ám a katasztrófa nyomán e tekintetben törés várható. Kérdés, miként reagálnak a megváltozott körülményekre a magyarországi vendégek, akiknek száma a korábbi hanyatlás után ismét emelkedett.
KATASZTRÓFA-TURIZMUS. Az év végi ünnepekre már novemberben szinte minden szállodai hely elkelt, az eladás jobb volt, mint tavaly. A vendégek egyelőre kivárnak, a katasztrófát követő héten el-enyésző volt a karácsonyi utak lemondása. Az itteni szakemberek szerint könnyen meglehet, hogy éppen a lepusztult táj látványa vonzza majd a látogatókat.
