Szükségből erényt

Mint a ruhavásárlás, olyan az álláskeresés. Konkrét elképzelé-sekkel indulunk a bevásárlóközpontba, húsz üzletből tizenötben a kívánságainkhoz semmi hasonló sincs, a fennmaradó öt bolt választékából elhozzuk azt, ami a legközelebb áll elvárásainkhoz, megfelel az ára, és van is a méretünkben. Ha állást keresünk, ugyanerre a hozzáállásra van szükségünk. Hiába vannak határozott elképzeléseink, azokat csak a kínálat tükrében tudjuk érvényesíteni – írja Cservenyák Tamás Váltani kell? című könyvében.

A kínálat sajnos, szűkösebb, mint pár éve volt. A szerző, a DBM karrier-tanácsadó cég partnere figyelmeztet is arra, hogy ma kevesebb a lehetőség, nagyobb a verseny és hosszabb ideig tart az álláskeresés, hiszen talán csak a logisztikai szolgáltatások területe van egyértelműen felfutóban. Ugyanakkor a leépítések szinte mindennaposak.

Ebben a helyzetben az álláskereső talán legfontosabb feladata, hogy a realitások talaján álljon, és ne lelkizzen. Ne vegye a szívére az elbocsátást, még ha mégoly rémes körülmények között történt is, és a saját érdekében inkább előre nézzen. Cservenyák ahhoz hasonlítja a helyzetet, mint amikor egy párkapcsolatban kiadták az utunkat. A dolog természetesen fáj, fel kell dolgoznunk az élményt, de találhatunk a réginél számunkra sokkal megfelelőbb partnert. Igyekezzünk minél előbb lezárni a múltat, s amíg nem sikerült, amíg nem vagyunk képesek sértettség nélkül beszélni volt munkahelyünkről, inkább ne is keressünk új állást – senki sem alkalmaz ugyanis szívesen sem megtört, sem haraggal teli embert.

Az outplacement programokon edződött szerző – akit a Figyelő is gyakran megkérdez szakértőként – óva int a bosszúvágytól, amely egyrészt lélekromboló, másrészt az álláskeresésre fordítható időt rabolja. Hasonló okokból nem tanácsolja munkaügyi per indítását sem – minden új munkáltatót taszítana, ha megtudná, perben állunk a régivel, nehezebben tudnánk lelkileg továbblépni, ha évekig a bíróságra járunk, s valószínűleg nem is mennénk vissza szívesen arra a helyre, ahonnan elküldtek minket. Ehelyett markoljunk fel, amenynyit csak lehet, keressünk mielőbb egy jobb állást, mint az előző – a végkielégítésből pedig minél nagyobb részt költsünk valami nekünk kedves célra.

Erre a pozitív hozzáállásra az álláskeresés során is nagy szükségünk lesz. A szerző tapasztalata szerint ugyanis az empátia az a képesség, ami a legtöbb magyar vezetőből hiányzik – s álláskeresés közben ezt másnak is van módja megtapasztalni. Ne emésszük tehát magunkat például amiatt, hogy álláspályázatunkra még elutasító választ sem adtak – ez a gyakoribb, nem a fordítottja, mert a cégek még a válaszleveleken is spórolnak. S az egész álláskeresés során csak akkor döntsünk, ha döntési helyzetbe kerültünk. Felesleges azon töprengeni, mi lesz, ha az a cég jelez hamarabb vissza, amelyikhez kevésbé szeretnénk menni.

A könyv egészén végigvonul, hogy milyen lelki hozzáállás kialakítása célszerű a sikeres álláskereséshez. Az olyan gyakorlati kérdések, mint a keresési csatornák jellemzői, az önéletrajz, a kísérőlevél megírása, az interjúkon való viselkedés, a fizetésről folytatott alku és hasonlók részletes és szakszerű tárgyalása mellett ez az, ami különösen használhatóvá teszi. Nem mellékesen pedig olvasmányos is: a recenzensnek nem volt az az érzése, hogy a legszívesebben félbehagyná, s lesz, ami lesz, csak a fülszöveg alapján ír a könyvről.