![]() |
| Egybefüggő terek osztása. Belsőépítészeti elem. |
Jó néhány más anyaghoz hasonlóan, a linóleum feltalálásának története is a véletlennek köszönhető. Az 1800-as évek derekán, Angliában Frederick Walton impregnáló anyagot próbált kikísérletezni a vitorlakészítők számára. A próbadarabot sikertelennek ítélték, mert az eredeti célnak nem felelt meg. A parafaőrleménnyel dúsított lenolaj és fenyőgyanta keverékével átitatott zsákszövet kiszáradva kemény felületű, de hajlítható lemezzé vált, amelyen járni is lehetett. Az első linóleumgyár 1876-ban nyitotta meg kapuit, s az 1900-as évek elejére már közel száz működött Európában. A linóleum dicsőséges pályafutásának a nagy gazdasági világválság és a helyettesítő anyag, a PVC feltalálása vetett véget. Az eredeti termék teljesen eltűnt a piacról, kiment a köztudatból, neve azonban a PVC-re történő névátvitel révén tovább élt (tévesen, hiszen a PVC elnevezés szintetikus anyagot takar).
![]() |
| Padlóburkolat csillagokkal. Aquajet technológiával vágták ki. |
Az újjászületésre egészen az 1960-as évekig várni kellett, amikor is a plasztik mindenhatóságának korában a linóleum környezetbarát volta és természetessége felértékelődött. Az alapanyagokat mindmáig kultúrnövények biztosítják: lenolaj, fenyőgyanta, fa- és parafaliszt, továbbá mészkőpor és jutaszövet. A linóleum burkolat lélegzik, nem allergizál, elektrosztatikusan nem töltődik fel, és mivel fertőtlenítő hatású lenolajat tartalmaz, egészséges környezetet nyújt. Az sem utolsó szempont, hogy a csere után a már használt linóleum káros anyagok hátramaradása nélkül bomlik el.
Az anyag népszerűsége azonban nem csak tartósságának és egyszerű tisztíthatóságának köszönhető. A linóleum szakavatott belsőépítészek számára a lehetőségek tárházát kínálja. A különféle betétek és intarziás megoldások például amellett, hogy oldják a folyosók egyhangúságát, tájékoztatnak, vezetik a tekintetet, irányítanak is. Az eltérő színű minták és mezők alkalmazása a térosztást és a léptékváltást jelezheti a közösségi terekben. A vidám, tiszta koloritoktól az elegáns megjelenésű, márványozott textúráig, előre gyártott szegély-, sarok-, és lábazati elemekig terjed a sor. A termékfejlesztésnek köszönhetően ma már léteznek speciális fajták is: fokozottan rugalmas változatok, illetve térelválasztásra, fal-, ajtó, és bútorfrontok burkolására alkalmasak. A linóleum képzőművészeti alapanyag is, a linómetszés technikája nem új keletű; ma már professzionális területeken az Aquajet technológiát alkalmazzák, amellyel bármilyen részletes és bonyolult mintázat precízen kivitelezhető.


