Másnak adná

Ahogyan az amerikai elnökválasztás közeledtével a Fehér Ház igyekszik csökkenteni az Egyesült Államok katonai szerepvállalását Irakban, a július vége óta immár a demokraták hivatalos jelöltjeként kampányoló John Kerry belátta, hogy csupán a megszállással kapcsolatos szavazói kiábrándultságra építve aligha diadalmaskodhat novemberben. A választók figyelme ismét inkább a gazdaságra irányul, ennek megfelelően Kerry is a munkahelyek kérdését és a középosztálybeliek életminőségének javítását állítja középpontba. Bár programja egyelőre korántsem kiforrott, annyi már látható, hogy egyszerre komplex és költséges. Az egyebek mellett az egészségügy reformját, az állásteremtés ösztönzését és a szövetségi deficit leszorítását magában foglaló terv szinte bizonyosan erősen átalakul majd, ha Kerry – győzelem esetén – szembesül a költségvetési realitásokkal, no és a várhatóan ellenséges törvényhozással.

Kerry szerint a gazdaság növekedését az szolgálja, ha elszipkáznak némi pénzt a gazdagoktól.

NŐHETNEK AZ ADÓK. Jelenlegi formájában a programnak egy nagyszabású csereügylet a fő eleme: Kerry azt ígéri, hogy 650 milliárd dollárt fordít majd az egészségügyre, további 200 milliárdot pedig az oktatásra, oly módon, hogy „visszacsinálja” a George Bush által az évi 200 ezer dollárnál többet kereső családok számára megszavaztatott jövedelemadó-csökkentést. Az adófizetők 3 százalékát érintő változtatás 600-860 milliárd dollár forrást teremthet, amit a demokraták egy része szerint célszerűbb volna a fogyasztás serkentésére fordítani. Kerry azonban prioritásként kezeli az egészségügyet, méghozzá úgy, hogy egyszerre szeretné bővíteni a biztosítottak körét, és csökkenteni a járulékokat, ami nem ígérkezik könnyűnek. Terve értelmében az állami egészségbiztosítás kiterjedne a gyerekekre és az alacsony jövedelmű családokra, azok a kis cégek pedig, amelyek nem engedhetik meg maguknak alkalmazottaik biztosítását, csatlakozhatnának e célból egy szövetségi alaphoz. Mindezeken túl az állam az összes alkalmazottra vonatkozóan magára vállalná a nagyon súlyos betegségek kezelésének költségeit. Az oktatás terén a tíz év alatt elkölteni szándékozott 200 milliárd dollárból javítanák az állami iskolák színvonalát, növelnék a tanárok fizetését, iskoláztatási támogatást nyújtanának a családoknak, s évi 2500 dollár adókedvezménnyel segítenék az egyetemi tanulást.
Kerry megválasztása nem csak a jövedelemadók szempontjából érintené rosszul a legvagyonosabbakat, hanem azért is, mert a programnak ugyancsak része a tőkenövekmények és az osztalékok adójának emelése – márpedig a gazdagabbak azok, akik a leginkább invesztálnak részvényekbe. Kerry szerint úgy tisztességes, ha emelik az adókat, közgazdászok azonban tartanak attól, hogy a változtatás ártana mind a befektetői hangulatnak, mind a tőkeképződésnek. „Az osztalékadó csökkentése volt a legfontosabb egyszeri dolog, amit a republikánusok Bush alatt tettek” – hangoztatja Kevin A. Hassett, az American Enterprise Institute közgazdásza. Mark M. Zandi, az Economy.com gazdaságkutató intézet vezető közgazdásza úgy számol, hogy a tőkenövekmény- és az osztalékadó mérséklése 5 százalékkal növelte a részvényárfolyamokat.

HUMÁNTŐKE. Kerry álláspontja szerint a gazdaság növekedését az szolgálja jobban, ha elszipkáznak némi pénzt a gazdagoktól, s azt a középosztály és a „humántőke” erősítésére fordítják. Az Economy.com tanulmánya ezzel szemben arra a következtetésre jut, hogy az egészségügyi kiadások fokozása némi lökést adhat ugyan a növekedésnek, de ez a hatás csupán évi negyed százalékpont lenne, ráadásul csak rövid távon érvényesülne: 2009-től a költségvetési hiány miatt beálló magas kamatszint már gátja lesz az expanziónak. Ugyancsak ellenzi Kerry elképzelését Mickey D. Levy, a Bank of America vezető közgazdásza, aki szerint „az adók emelése határozottan negatív hatással lenne a gazdaságra”. Kerry bizalmasa, a Bill Clinton kormányában pénzügyminiszterként nagy elismerést kivívó Robert Rubin viszont kiáll a demokrata program mellett, mondván, „ha versenyképesek akarunk lenni a globális gazdaságban, be kell tömni a költségvetési lyukakat, rendbe kell hozni az egészségügyet, és hatékonyabbá kell tenni a közoktatási rendszert”.

Bush azzal nyújtja az egyik fő támadási felületet kihívójának, hogy Herbert Hoover óta ő az első elnök, akinek ideje alatt több állás szűnt meg, mint amennyi keletkezett. Az állásteremtés ösztönzése céljából Kerry adókedvezményeket adna a feldolgozóipari társaságoknak, más kis cégeknek, valamint a kiszervezés által érintett vállalkozásoknak. A kis cégeket a tőkenövekmény-adó alól is mentesítené a legalább öt évig megtartott befektetések esetében. A múltbeli tapasztalatok azonban nem sok jót mutatnak az ilyen célzott adókedvezményekről. Legtöbbször az történik ugyanis, hogy a pénzekből olyan állások teremtését támogatják, amelyek e nélkül is létrejöttek volna.

Kerrynek eltökélt célja, hogy lassítja az amerikai munkahelyek alacsony költségű országokba való áttelepítését. Ennek érdekében megszüntetné az amerikai multinacionális társaságok külföldön elért nyereségének kedvező adózását, így próbálva elérni, hogy inkább az Egyesült Államokban gyártsanak. A globális gazdaságban ez irreálisan hangozhat, de Kerry kínál is valamit cserébe: a repatriált nyereségek után egyszeri, mindössze 5 százalékos adót kellene fizetni, s ami ennél lényegesebb, a társasági adó kulcsát 35-ről 33,5 százalékra mérsékelné. „Mikor fordult elő utoljára, hogy egy demokrata a társasági adó csökkentését javasolta?” – érzékelteti a gesztus jelentőségét Bob Shrum, Kerry stratégiai tanácsadója.

Az üzleti szervezetek eddig mindenesetre tartózkodtak a harsány tetszésnyilvánítástól, már csak azért is, mert aggasztja őket, hogy Kerry síkra szállt a „tisztességes kereskedelem” mellett, különösen mióta a sokak által protekcionistának tartott John Edwardsot vette maga mellé alelnökjelöltként. A szenátusban a szabad kereskedelem híve volt, most azonban harcolni kíván a tisztességtelennek nevezett külföldi verseny ellen. Ha bejut a Fehér Házba, 120 napos moratóriumot hirdet új külkereskedelmi megállapodásokra, s hajlik engedni a szakszervezetek nyomásának, hogy a környezetvédelmi és munkajogi szabályok szigorítása érdekében az Egyesült Államok tárgyalja újra a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) keretében kötött szerződéseket. Kijelentette továbbá, hogy kész szembeszállni Pekinggel az árfolyam-politika, a szellemi termékek jogvédelme és a dömping terén. Scott Kriens, a Juniper Networks igazgatója szerint félő, hogy Kerryvel és Edwardsszal az Egyesült Államok „izolacionalistává válik, és figyelmen kívül hagyja a globális erőket”.
Utolsó nagy ígéretként Kerry célul tűzte ki a szövetségi deficit csökkentését, amit azzal indokol, hogy ennek hatására süllyednének a kamatok, és enyhülne a nyomás a pénzpiacokon. A BusinessWeeknek adott interjújában kijelentette: maximálisan elkötelezte magát a fiskális korrekció mellett, olyannyira, hogy kiadási terveiből is hajlandó visszavenni, ha megvalósításukhoz nincs elég forrás. Erre egyébként már sor is került, a republikánusok ugyanis politikai hirdetésekben azzal riogatták a választókat, hogy Kerry 1000 milliárd dolláros adóemelésre készül, mire ő lejjebb vitte a szövetségi államok megsegítésére és az oktatásra szánt összegeket.

ARNOLD MÓDSZERE. Sokan úgy vélik: Kerry, ha megválasztják, már kevésbé fogja erőltetni a hiány leszorítását, s inkább a szövetségi kiadások összetételén igyekszik majd változtatni. Ez is nehéz feladatnak bizonyulhat azonban, hiszen a várhatóan republikánus többségű új törvényhozás akadályokat gördíthet a középosztályra vonatkozó tervei megvalósításának útjába. Kerrynek erre az esetre is megvan a stratégiája, amelynek a kaliforniai kormányzóvá avanzsált Arnold Schwarzenegger az ötletadója: a félidős kongresszusi választásokon a választók közvetlen megszólításával fel kell tüzelni őket, hogy söpörjék ki a republikánus obstrukcionistákat. John Kerryt pillanatnyilag nehéz elképzelni a politikai terminátor szerepében. De a politika produkált már ennél furcsább dolgokat is.