Mégis csökkentik januártól – az elképzelések szerint havi 900 forinttal – a tételes egészségügyi hozzázájárulás (eho) jelenleg havi 3450 forintos összegét – tudtuk meg a Pénzügyminisztériumban (PM). A tárca néhány hete nyilvánosságra hozott tervezési körirata még jövőre nem változó, 2006-ban viszont teljesen megszüntetendő ehóval számolt. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban tavaly októberben kötött megállapodás viszont már 2005-re is 1200 forintos mérséklést szorgalmazott. A kormányprogram a tételes eho teljes megszüntetését ígéri a ciklus végéig. A körvonalazódó kormányzati tervek szerint ugyanakkor a vállalkozásoknak úgy egyharmaddal kevesebb tb-járulékot kell majd fizetniük a 21 év alatti alkalmazottak, a gyesről visszatérők és az 50 év feletti, munkanélküliség után állást vállalók után.

Az MSZP berkeiben felvetett új, 48 százalékos adókulcs bevezetése nem indokolt – mondta ki a múlt héten Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Inkább az igénybe vehető adókedvezményekből szűrné ki a magasabb jövedelmű adózókat. Ennek két módszere képzelhető el: vagy 100 ezer forintban limitálnák az egy adózó által leírt kedvezmények összegét, vagy a felső adókulcsba tartozókat zárják ki a kedvezmény igénybevételéből. Ugyanakkor a gyermekkedvezmény, valamint a lakáshitel-adókedvezmény továbbra is tabu: ezek a felállítandó jövedelemhatártól függetlenül is igénybevehetők lesznek. Így az új korlátozások leginkább a befektetési kedvezményeket érintik majd – derült ki.
Draskovics – mint azt már korábban is hangoztatta – híve a személyi jövedelemadó középső adósávja széthúzásának. Kérdés, meddig tolják ki a felső határt a jelenlegi szabályok szerint bruttó 1,5 millió forintos limitről. Jelenleg az átlagos jövedelem (az első öthavi adatok szerint bruttó 1,9 millió forint) jócskán „belelóg” a legmagasabb, 38 százalékos kulccsal adózó sávba. Draskovics hajlik a jelenleg 26 százalékos középső kulcs csökkentésére, de még nem biztos abban, hogy módjában áll-e ezt már jövőre meglépni. Mindenesetre hoszszabb távon a mainál egy-két százalékponttal alacsonyabb középső kulcshoz igazítaná az osztalékok, tőkejövelmek után fizetendő forrásadó most 20 százalékos mértékét. Ugyanakkor a jelek szerint egyelőre letett a tőzsdei árfolyamnyereség-adó és a kamatadó bevezetéséről – a jelenlegi állás szerint legalábbis ilyesmi nem szerepel a PM javaslatai között.
