Gazdaság

Búvártorna


Búvártorna 1

Anglia a szülőhazája egy 1954 óta ismert vizes őrületnek, a vízihokinak (underwater hockey), amely 1995 óta Magyarországon is létezik. Az olimpiai részvételért lobbizó sportágban immár félszáz éve rendeznek kisebb-nagyobb nemzetközi tornákat szerte a világban, sőt 1980 óta Európa- és világbajnokságot is. Számos helyen elismert és népszerű tömeg- és versenysportnak számít, Franciaországban például ma több mint 200 csapatot tartanak nyilván. A játékot egy 25×15 méteres, körülbelül 2 méter mély medence alján játsszák. Egy csapat 10 főből áll. Ebből 6 aktív játékos és 4 csere, akik a mérkőzés folyamán folyamatosan váltják egymást. Egy meccs két 15 perces félidőből áll. A játékosok uszonnyal, maszkkal és légzőcsővel vannak felszerelve. A játék lényege, hogy egy másfél kilós, műanyaggal bevont ólomkorongot az ütők segítségével az ellenfél 3 méteres kapujába kell juttatni.





A vízisport-összeállítást
Rédei Judit szerkesztette

A mérkőzés főbírója a partról irányítja a játékot két, vízben lévő segítőjének kézjelei alapján. A nézők a játékot egy vagy több víz alatti kamera segítségével, kivetítőn keresztül tudják figyelemmel kísérni, illetve a bátrabbak – ha van rá lehetőség – a medence pályán kívüli részében úszkálva is követhetik a küzdelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik