 |
| Tisza-tavi viziernyőzés. Van már konkurenciája a Balatonnak. |
Néhány kivételtől eltekintve belföldön töltik nyári szabadságukat a kormány tagjai. A határátlépők javarésze Horvátországba igyekszik, miközben a miniszterelnök – aki már túl van a pihenésén – nyaralási szokásaival ellentétben nem hagyta el Európát. Mallorcáról hazatérve pedig máris belevetette magát a hazai turisztikai életbe, igaz, nem mint vendég. Medgyessy Péter július 8-án a siófoki négycsillagos Hotel Azúrt avatta fel, s az eseményen megígérte a szakmának, hogy nem csökkenek tovább a turizmusra fordított költségvetési források. Erre nagy szükség is lenne: 2003-ban a Magyar Turizmus (MT) Rt. teljes marketingbüdzséje 7 milliárd forint volt, s ebből 2 milliárd jutott a hazai pihenés reklámozására. Az idén a teljes marketingkeret 4,5 milliárd forintra apadt, emiatt a tavalyi 4 százalékos belföldi forgalomnövekedéssel szemben 2004-re csupán feleekkorával számol Kelecsényi Ágnes, az MT Rt. marketingigazgatója.
 |
Nincs könnyű helyzetben a hazai turizmus. „Magyarországon, szemben a francia, spanyol vagy amerikai szokásokkal, továbbra sem sikk belföldön nyaralni” – húzza alá Szőllős Péter idegenforgalom- és szabadidő-szociológus. „Az utazási élménybegyűjtést 1050 hivatalosan bejegyzett utazási iroda igyekszik kiszolgálni” – mondja Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, hozzátéve, a szervezetten utaztatott nyaralók tábora az idén egymilliós. Az olcsón, gyakran az irodák számára ráfizetéssel kínált utak hatására továbbra is gyakran hangzik el az az állítás, hogy idehaza drágább eltölteni egy hetet, mint a tengerparti üdülőhelyeken. Noha a puszta számok ezt nem támasztják alá, hiszen az árak itthon általában alacsonyabbak, a rossz vendéglátói mentalitás, az időjárás kiszámíthatatlansága, a szolgáltatások csekély választéka azonban nyilvánvalóan fékezi a belföldi turizmus kibontakozását. Míg a Balatonnál a vízisport-szolgáltatások jobbára kimerülnek a vitorlázásban, vízibicikli- és kenubérlésben, addig a tengerpartokon a motorcsónakozás, szörfözés, vízisízés, ejtőernyőzés, wakeboardozás élménye egy helyen szerezhető meg. Nyaralóhelyeink szűkölködnek gyermekre szabott programokban is.
 |
 |
 |
 |
Utazás csekkre Újabb rekord várható az idén az üdülési csekk felhasználásában, minthogy ezt a „fizetőeszközt” immár elfogadják a MÁV és a GYSEV vonalain, a Volán távolsági buszain, továbbá a menetrend szerinti balatoni hajókon is. A nyár kezdetéig máris másfélszer annyi üdülési csekket igényeltek, mint 2003 azonos időszakában. További bővülés várható a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány júniusban meghirdetett pályázatától is. Ebben azoknak a vállalkozásoknak különítettek el 400 millió forintos keretet, amelyek nem képesek a legfeljebb havi 70 ezer forintot kereső dolgozóiknak, a nyugdíjas volt kollégáknak megvásárolni a csekket. A megpályázható 30 ezer forint értékű üdülési csekkekhez így 15 ezer forinttal az alapítvány járult hozzá. Százmillió forintos keret szolgálja azon nyugdíjasok üdülésicsekk-vásárlását is, akik a nyugdíjas szervezeteken keresztül jelentkeznek.
Az állam a kisjövedelműek munkáltatói számára 2002-ben tette lehetővé először, hogy személyre szóló, akkor 20 ezer forint értékhatárig költségként leírható utalványt vásároljanak. Az adó- és járulékmentes határt tavaly 50 ezer forintra, illetve a mindenkori minimálbér értékére (az idén 53 ezer forintra) növelték, és az ötlet bevált. Az induló évben 1,8 milliárd forint értékben 81 ezer fő, 2003-ban már 4,8 milliárd forint értékben 174 ezer dolgozó számára vásároltak üdülési csekket. Ők ebből 4,4 milliárd forint értékű szolgáltatásra költöttek mintegy 2 ezer elfogadóhelyen – utóbbiak száma az idén 2,4 ezerre nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek értékesítéséből származó szállásdíj-bevétel mintegy ötödét tavaly már az üdülési csekkek hozták.
Szirmai S. Péter |
 |
 |
 |
 |
|
GYÓGYULÓBAN? Az utóbbi időben mindazonáltal javulni kezdett a szolgáltatások színvonala és kínálata. Különösen igaz ez a felújított vagy újonnan épült gyógy-, illetve élményfürdőkre és a hozzájuk kapcsolódó szállodákra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első öt hónapban (egyelőre ennyiről áll rendelkezésre adat) a vendégéjszakák érdemben csak a gyógy- és wellness szállók esetében emelkedtek (lásd a táblázatot). Nem biztos, hogy ez igy marad az év további részében is.
A Hunguest Hotels 34 szállodája az év első 4 hónapjában jó kihasználtságot produkált, azóta viszont gyengült a forgalom. „Különösen igaz ez a gyógy-és wellnesshotelekre, ahonnan a német nyugdíjasok elmaradása az őket sújtó adók és megszorító gazdasági intézkedések miatt szembetűnő”- mondta Szabó József, a szállodalánc értékesítési igazgatója, aki minderről Keszthely és Gyenesdiás között kerékpározva adott felvilágosítást lapunknak. Gyors környezetelemzésre is vállalkozott, mondván: a Balatonon sincs kitéve a megtelt tábla. Ő azért bízik abban, hogy a Bajorországban és Baden-Würtenbergben a múlt héten kezdődött iskolai szünet nyomán megindulnak felénk a német családok. Akik persze nem biztos, hogy Hunguest-létesítményt választanak; könnyen elképzelhető, hogy a vendégeket rövid úton lekapcsolják a szálláshelyet feketén kínáló vállalkozók. „A térség szobakiadással foglalkozó vállalkozóinak 10-15 százaléka választja az adócsalásnak ezt a formáját” – erősíti meg Halász Klára, a Tourinform siófoki irodavezetője, aki szerint a régióban az idei nyaralók várhatóan 25-30 százaléka száll majd meg a feketén.
„A tehetősebb társadalmi rétegek mellett a középosztály is egyre többet áldoz utazásra” – kanyarodik vissza a belföldi turizmus élénküléséhez Behringer Zsuzsanna, a MT Rt. kutatási igazgatója. Ők továbbra is külföldön töltik főnyaralásukat, de egyre gyakoribb, hogy hosszú hétvégékre itthon választanak célpontot. Így a belföldi turizmus anélkül képes fejlődni, hogy az a külföldi kiutazási mutatók rovására menne. Kedvező hatású az utazási csekk szolgáltatásainak fejlődése (lásd külön), illetve az is, hogy az irodák újabban egyedi, tematikus ajánlatokkal rukkolnak elő.
 |
„Foci Eb helyett címmel hirdettünk meg vidéki szállodákban 3 napos pihenéseket” – mondja Pajor Mariann, a Startlappal (az egyebek mellett a Figyelőt is kiadó Sanoma Budapest Rt. tulajdonában lévő portállal) együttműködő Startutazás marketingvezetője. A kifejezetten nőkre szabott csomagban szépségterápiák, wellness-programok, parfümtanácsadás és városnézés szerepelt. Hasonló utak szervezésére szakosodott a Wellness Travel. Rusz Gyöngyvér, a cég értékesítési vezetője azt mondja, népszerűek a masszázsokkal, aromafürdőkkel, jógával, esetenként golffal kombinált hétvégéik. „Kreatív események kiötölésére nemcsak az irodák, de a városok, kistelepülések is rákényszerülnek” – fűzi hozzá Kecskeméti Attila marketing-tanácsadó. Ez utóbbiak önerőből csak folyamatos programkínálattal tudják élénkíteni idegenforgalmukat. Egy Bajai Halászléfesztivál ugyan a Duna-parti városba vonzza az embereket, ám az eseményt egy éves csend követi. Noha a Beach house strand Siófokon folyamatos és vonzó program, a nagycsaládosok mégsem tudnak vele mit kezdeni. Budapest, felismerve a figyelem folyamatos fenntartásának szükségét, egyebek mellett a Plázzsal, a Szigettel, a Múzeumok éjszakájával és a Lánchíd hétvégenkénti fesztiválszínhellyé tételével csalogatja a vendégeket.