Nagy a kísértés, hogy – legalább is egy ideig – a „Szaddam Huszein show” külsőségei eltakarják a lényeget, és a látványosságot megszervező amerikai kormánypolitika eléri célját: azt, hogy valami véget ért. Azt, hogy így „nyugalom száll a házra”. A novemberi elnökválasztásig hátralévő kritikus periódusban Szaddam – korábban mindig borotvált, most elgyötört, szakállas – arcát ne feledje az amerikai tévénéző. Izgalmas külsőségekben nincs is hiány. Éppen ma egy hete, az első nagy kihallgatáson megtudhattuk, hogy a bukott diktátor harcolni fog. („A főbűnös Bush, aki meg akarja nyerni a választását.”)
Megtudhattuk továbbá, hogy húsztagú ügyvédi team védi a bukott diktátort, és Kadhafi, az utóbbi hónapokban szalonképessé kozmetikázott líbiai elnök leánya, Aisha is ott lesz a védők csapatában.
A pr-menedzserek háta mögött (egy klasszikus latin vers szavaival) „ott ül a sötét gond”. Árulkodó már a sietség is. Két nappal előbbre hozták a hatalom formális átadását az ideiglenes kormánynak. Újabb két nap múlva már prezentálták a vádlott Szaddamot az iraki képernyőkőn. A cél: erősíteni Ijad Allavit, az emigrációban a CIA által hosszú évek óta támogatott, most az iraki örvénybe dobott bizalmi kormányfőt. Az erősítés úgy festett, hogy Szaddam első nyilvános kihallgatását egy Bagdad melletti amerikai bázis kellős közepén, alig másfél tucat kiválasztott jelenlétében tartották. Ez feltárta az Allavi-kormány elemi gyengeségét: biztonsági ügyekben tartósan az amerikaiaktól függ, akiknek majd’ 150 ezer emberük van Irakban, míg Allavi 8 ezer katonára és egy 40 ezres „polgári védelmi” erőre támaszkodhat. A per így belbiztonsági erőpróba is; tényleges megkezdését amerikai érdekek határozzák meg. Ezért csak valamikor ősszel kezdődik az igazi tárgyalás.
|
Érthető hát, hogy a Fao-epizódot kihagyták az eredeti vádiratból. Négy nappal ezelőtt már jelentkezett is Teherán, követelve a vád kiegészítését. Újabb egy nap múltán az Allavi-kormány azzal vágott vissza, hogy Iránt és Szíriát terroristák és szabotőrök átdobásával vádolta. Sőt – egyelőre csak retorikailag – arra is célzott, hogy megtorlásként le kellene rohanni ezt a két országot. Ez pillanatnyilag csak üres fenyegetés. Történelmi tény azonban, hogy Irak és Szíria viszonyát a gyarmati korszak vége óta a „testvéri gyűlölet” jellemezte, az Irak–Irán viszály pedig az arab Szíriát és a nem arab Iránt természetes szövetségessé tette az arab Irak ellenében.
Ezek a fejlemények az első jelei annak, hogy a Szaddam-per nem szorítható be egy amerikai ihletésű forgatókönyv korlátai közé, és a hagyományosan kényes regionális egyensúly könnyen felborulhat, megjósolhatatlan, de súlyos következményekkel.
A TÖRÖK KÁRTYA. Ráadásul nem csak a régióról van szó. Sokkal szélesebb kört érint az a pozícióharc, amelynek a tárgya Törökország. Ennek két lényeges összetevője van. Az első az, hogy Irak állami egysége veszélybe került. Allavi átmeneti kormányában szunnita és síita mohamedánok és kurdok egyaránt helyet kaptak ugyan, de változatlan maradt a Szaddam idején uralkodó helyzetben lévő szunniták és a háttérbe szorított síiták ellentéte. A kurdok pedig széles autonómiát, sőt, föderális alapon szervezett iraki államot kívánnak. A második összetevő az, hogy az amerikai politika az egyetlen mohamedán NATO-tagállam, Törökország erejére kíván támaszkodni az iraki helyzet stabilizálásában. A (nem véletlenül) Ankarában tartott csúcson ezért követelte Bush a törökök felvételét az EU-ba. Ennek ma (élen a franciákkal) nagy és befolyásos ellenzéke van az unióban. Így mind több európai országot irritál Bush „nyomulása”.
Itt tartunk. Legalább is ezen a héten. A jövő hét bizonytalan.
