Másokk

Cigány és zsidó is vagyok – állítja magáról Emilio, az énekes, s szerinte emiatt duplán kell bizonyítania az embereknek. A feladatot teljesítette. A hazai közönség nemcsak őt, hanem a szintén roma származású LL Junior művészetét is elismerte. Az elismerés Fonogram-díjban tárgyiasult, amelyet a legjobb lemezeladásokat produkáló előadók a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségétől vehettek át április végén. E kettős, illetve Oláh Ibolya, Gáspár Laci, valamint más kortárs roma előadók – a Romantic együttes, Bódi Guszti, a Fekete Vonat – széles körű népszerűsége következtében egyre gyakrabban hallani azt a téves állítást, miszerint a cigányzene áttörést hozott, és a hazai tömegkultúra részévé vált.

Hiba lenne ezt gondolni. „A cigányzene a populáris kultúrának mindig is részét képezte, legfeljebb nem a mostani formájában” – húzza alá Dombos Tamás szociológus. Míg korábban a muzsikus cigányok révén épült be a kollektív tudatba, jelenleg a sztereotípiákat felrúgó, műfaji határokat átlépő – rappelő, lakodalmas, soulos motívumokkal operáló – előadók révén van jelen a tömegkultúrában. Ezzel párhuzamos jelenség, hogy a muzsikus cigányok népszerűsége hanyatlásnak indult (lásd külön írásunkat). Helyettük a feltörekvő roma előadók a modern stílusirányzatok felé mozdulva igazolják, hogy a roma zenészeknek van keresnivalójuk a populáris kultúrában. Ott elfoglalt helyük létjogosultságát olyan személyiségek által bizonyították, akikkel nemcsak a cigány kisebbség, hanem a többségi társadalom is azonosulni tudott. „Oláh Ibolya és Gáspár Laci szereplése kiemelkedő siker a roma integrációban, miközben a kisebbségi kultúrák beépülése a tömegkultúrába ritkán tapasztalt jelenség” – jegyzi meg Kemény Vagyim fogyasztásszociológus.

MÉDIA. Ezt a folyamatot manapság a hivatalos politika is egyre kevesebb anyagi forrással támogatja. A külvilág felé jobban kitárulkozó nemzetiségek kultúráik, hagyományaik ápolását pályázat útján finanszírozhatják. A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kulturális támogatásaira fordítható összeg azonban a tavalyi 660 millióról 391 millió forintra csökkent, míg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál az idén további 140 millió forint áll a pályázók rendelkezésére. Ezek az összegek korántsem elegendőek arra, hogy azok a kisebbségek, amelyek kultúrájukat meg szeretnék mutatni az országnak, nagy tömegekhez jussanak el.

Hacsak a média nem siet a segítségükre. „Érdekességpotenciálja a tömegkultúrát közvetítő média számára azonban főleg azoknak a csoportoknak van, amelyek markánsan és folyamatosan tudnak másságot produkálni, érdeklődést fenntartani” – mondja Kemény Vagyim. Ezt Sváby András televíziós szakember sem cáfolja. Stábja ilyen megfontolásból válogatott be roma szereplőt a Big Brother-sorozatba, majd később a Megasztárba. Igaz, ez utóbbiba elsősorban a tehetsége nyitott kaput a roma Oláh Ibolya és Mujahid Zoltán vagy az afrikai származású Kandech Evelyne előtt. „Nem cibáljuk be erőszakosan a műsorba a kisebbségeket. De mivel mindenki láthatta, hogy elfogadóak vagyunk velük, nagyobb mennyiségű mérget merek bevenni arra, hogy az ősszel folytatódó Megasztárba már az első résznél is nagyobb számban jelentkeznek majd.” Sváby meggyőződése, hogy a kisebbségi kultúrák tömegkultúrába épülésének alapja, hogy a média elfogadtassa őket a társadalommal. Ennek első lépcsője tehetségük, élethelyzeteik felvillantása, ami az adott népcsoport iránt érdeklődést válthat ki a nézőkből. „A kisebbségek médiában való szerepeltetése nem opcionális lehetősége, hanem kutya kötelessége a médiának, még akkor is, ha a nézettség szempontjából kockázatos a vállalkozás” – véli a Tolerancia-díjas Napló főszerkesztője. Szerinte jól tálalva és kellő körültekintéssel elkészítve egy, a kisebbségekről szóló anyag beleférhet bármely műsorba. „Akár úgy, hogy a reklámblokk után, egy erősen promótált húzóanyag elé kerül, biztosan a képernyők előtt tartva a nézőt” – enged bepillantást bűvésztrükkökbe Sváby.

Kemény Vagyim némileg szkeptikusabb. Szerinte a televíziós elképzelése, miszerint néhány ember vagy élethelyzet szerepeltetésén keresztül fogadtat el egy népcsoportot, csak egy hosszú távú, több évtizedes folyamat részeként érvényesülhet. A szociológus ugyanis úgy látja, a média rövid távon nem alkalmas arra, hogy markánsan megváltoztasson kisebbségekkel kapcsolatos általános vélekedéseket. Képes viszont arra, hogy kényes témákat emeljen be a társadalmi diskurzusba, és állásfoglalások kialakítására késztessen.

BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET. Ez hol jobban, hol rosszabbul sikerül. A szociológus a kisebbségek fogalmát a társadalmi csoportokra is kivetítve a homoszexualitás kérdését hozza fel példának. A homoszexuálisok megjelenése a tömegkultúrában vígjátékokban kezdődött. Ők voltak azok, akiknek kárára vigadni lehetett. Később, az AIDS-re reagálva ők lettek az elesettek, a betegek, akiket testi gyengeségük miatt sajnálni volt ildomos. A fejlődés harmadik szakaszában már szimpla velejárói lettek a filmnek, s inkább velük együtt nevetünk, semmint a rovásukra.

Dombos Tamás ehhez azt teszi hozzá, hogy Magyarországon a homoszexuális és más, integrációs problémákkal küszködő kisebbségek elfogadtatásában például komoly szerepet vállalt a Barátok közt sorozat, amely elé naponta közel kétmillióan ülnek le. Itt a sztereotípiákkal szembemenő, az alapsémákat felborogató, diszkréten szőtt meleg szál kulcsfigurája már korántsem az affektáló, nőisen öltöző és gesztikuláló emberként jelent meg, s a roma származású karakter, Balogh Nóra is egy addig szokatlan munkakörben, ügyvédként tűnt fel. „A magyar társadalom keresztmetszetét akartuk bemutatni, ezért kerültek be a sorozatba ezek a figurák. Tény ugyanakkor, hogy máshogy nyúltunk a karakterekhez, mint ahogy addig szokásos volt. Hétköznapivá tettük őket” – ismeri el Kalamár Tamás, a Barátok közt producere, aki szerint a sorozat elsődleges célja a szórakoztatás, s nem a tudatos népoktatás vagy a toleranciára nevelés volt. Ennek ellenére a szériában évek óta fel-felbukkannak a kisebbségek életét bemutató szálak, legyen szó akár a kerekes székesekről vagy a most kibontakozó leszbikus konfliktusról.

Ennek hatására vagy ettől függetlenül, Magyarországon elindult egy folyamat. A kisebbségek elfogadása némileg változik. A véleményalkotás most már sokszor diszkrét és óvatos, legalábbis a felszínen. A Büszkeség napi felvonulás azonban még mindig konfliktusokkal terhes. A tavalyihoz hasonlóan a Napló a múlt vasárnap ismét felkavaró összeállítást közölt a melegek ezen összejöveteléről, amely minden évben az egyik leglátványosabb eseménye a Meleg és Leszbikus Fesztiválnak. A kordonok mögött állók szélsőséges haragra gerjedve próbálták kifejezni nemtetszésüket a homoszexualitással kapcsolatban. Gondolkodásbeli gyökeres változás, úgy tűnik, csak idővel, de leginkább a távoli jövőben várható.