Gazdaság

Pénzforgató-csoport

Tíz-tizenkét éves megtérüléssel számol a tizennégy hektár területen megépülő etyeki filmgyár két beruházója.


Pénzforgató-csoport 1
Hiller István miniszter és Andrew Wajna. Csendestársak.

Tudjuk, kockázatos vállalkozásról van szó, de mi merünk kockáztatni – mondta nem kis büszkeséggel Demján Sándor az etyeki filmgyárral kapcsolatos tájékoztatón. Az egyebek mellett a Westendet és a Millenniumi Városközpontot is építtető Demján most a magyar származású hollywoodi producerrel, Andrew Vajnával tervez 14 hektáros filmgyártó bázist.

A nagyságrendileg 150 millió eurós (37,5 milliárd forintos) beruházás bevételei rendkívül nehezen tervezhetők előre.  





Etyeki paraméterek
• Az etyeki beruházás első ütemének értéke 150 millió euró, a finanszírozásra jelenleg befektető partnereket és nemzetközi bankokat szerveznek

• Összesen körülbelül 10,5 hektáron 40 ezer négyzetmétert építenek be: a 6 stúdióépület mellett raktárak, üzletek, irodák és egyéb kiszolgáló épületek is helyet kapnak
• A világ legnagyobb, 6069 négyzetméteres fedett stúdiójában óriási medence is lesz víz alatti felvételekhez
• Az építkezés 2005 végére fejeződhet be, a stúdió felfutása három évre tehető
• A teljes felfutást követően évente mintegy 300 millió euró értékű filmes bérmunka-árbevételre számítanak
• Szálloda, a sztároknak is otthont adó villapark, egy kőbányából kialakítandó hatalmas szabadtéri színpad is épül
• A filmgyárat és a többi területet turista látványosságként is hasznosítanák
• A stúdiók évente körülbelül fél tucat nagy produkció kiszolgálására lesznek alkalmasak, de számos kisebb film és sorozat is készülhet (köztük magyar produkciók is), hiszen akár egy napra is bérbe vehető majd a létesítmény
• A terület további 6,5 hektárral bővíthető


 A megtérüléshez így mindenképpen szükség lesz Andy Vajna hathatós közreműködésére: nemcsak saját munkáinak jó részét kell majd itt gyártatnia, de számos kollégáját is Magyarországra kell csábítania. A beruházás megtérülése jó esetben is 10-12 év lesz. Demján Sándor a Figyelő kérdésére elmondta, nagyon elégedett lenne azzal, ha évente 300 millió euró (75 milliárd forint) árbevételük keletkezne az új stúdiókban készített filmek után. 

A prágai konkurenssel, a Barrandov stúdióval – és a feljövőben lévő lengyel, román, bulgár, horvát bérmunka stúdiókkal – szemben Vajna szerint csak egy „nagyon nagy dobásnak” van esélye. A várhatóan Korda Sándor nevét viselő etyeki stúdió előnye lesz, hogy a konkurens létesítmények többségének infrastruktúrája mára elavult, nem elég megbízható.

Tolmár Tamás, az állami tulajdonban lévő, mintegy 6 milliárd forintos fejlesztésre váró Mafilm Rt. vezérigazgatója szemében nem tűnnek irreálisnak az üzletemberek számításai. Az etyeki stúdió komplexum ugyanis az Európában egyik legnagyobbnak számító Barrandov méretét is meghaladja majd. Tolmár azonban nem biztos abban, hogy a helyben rendelkezésre álló képzett szakembergárda elegendő lesz egy ilyen hatalmas „filmgyártó üzem” kiszolgálására.


Úgy látja, nagyobb részt Európából érkező szakemberekre kell majd támaszkodni. „Az említett évi 75 milliárd forintos bérmunka-bevétel azonban nem elérhetetlen, még akkor sem, ha ez némileg meghaladja a Barrandov jelenlegi, 60 milliárdosra rúgó bevételét is” – véli Tolmár Tamás. Igaz, a filmgyártás megtérülését szinte lehetetlen előre megjósolni. Jelenleg például új számítógépes technika hódít, speciális kamerák terjednek el, így nem tudni, tíz év múlva szükség lesz-e a mai értelemben vett hatalmas stúdióépületekre.





Kedvezmények a filmtörvényben
• Áfa-visszaigénylés a külföldi bérmunkára kiszámlázott tételekre
• Beruházási kedvezmény: 50 (ingatlanokra 15) százalékos amortizációs kulcs
• Társaságiadó-kedvezmény a beruházónak: 30-50 százalék (Pest megyén kívül, így Etyeken is, 50 százalék)
• Társaságiadó-kedvezmény a producernek: a magyar jogtulajdonos a hazai gyártási költségek 20%-ának megfelelő adókedvezményt kap

A grandiózus beruházás következtében a magyar filmgyártási bérmunkák értéke a 2002-es 9 milliárd forintnak akár tízszeresére, vagy még magasabb szintre nőhet, pedig a bérmunkában végzett filmgyártás tavaly már csak 2-3 milliárd forintos bevételt hozott. A most áprilisban hatályba lépett filmtörvény kedvezményei (lásd külön) ugyanis valóban rentábilissá tehetik az etyeki stúdió működését, ha nem is azonnal, de két-három éves felfutási időszakot követően mindenképpen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik