Tucatjával engedik ki a rabokat abból a börtönből, amelynek a létezéséről csak az amerikai börtönőrök kínzásai nyomán kirobbant botrány miatt szerzett tudomást a világ. Immár arról is szó esik, hogy lebontják az Abu Graib épületét. A börtön falai ma még állnak. A politika viszont, amelynek sötét oldalát szolgálta, már omladozik.
Szörnyű példa volt erre a pünkösdi vérengzés Szaúd-Arábiában. Elvágott torkok üzenték, hogy a Bush-rezsim iraki kalandja a meghirdetett cél ellentétét hozta. Meggyorsította az egész régió destabilizálásának folyamatát. Az Abu Graib dosszié lapjain ezért ritkulnak a kínzások, vagy a felelősöket kutató vizsgálatok hírei.
A kérdés most az, hogyan szabadulhat az amerikai hatalom az iraki csapdából a viszonylag legkisebb tekintély- és pozícióveszteséggel. Ma már az „exit strategy”, a kivonulási stratégia csak nemzetközi alapon képzelhető el. A tábornok-külügyminiszterről elnevezett Powell-doktrína egyik alaptézise éppen az volt, hogy csak akkor lehet fegyveres konfliktust vállalni, ha előre kidolgozzák a befejezés, illetve kivonulás stratégiáját.
IRREÁLIS TERV. Az a javaslat, amelyet Washington (oldalán Londonnal) az ENSZ elé terjesztett az átmenet feltételeiről, azt jelzi, hogy exit strategy még ma sincs. Ami van, az teljesen irreális. Lényege, hogy június 30-án formálisan átadják a szuverenitást egy ideiglenes kormánynak, de az amerikai katonai erők még legalább egy évig ellenőrzésük alatt tartják az országot. Felhatalmazásuk lenne arra, hogy „minden szükséges eszközt alkalmazzanak” a terroristák elleni harcban, vagy az ideiglenes kormányt támadó erőkkel szemben. A mandátumot elvben felülvizsgálhatná a Biztonsági Tanács, de ez fikció, miután nincs olyan alternatív katonai erő, amely a jelenlegi helyébe léphetne. A jövő év januárjától az akkor megválasztandó iraki kormány is megkapná ezt a formális jogot – ugyanazokkal az okokkal együtt, amelyek tényleges alkalmazását az ENSZ számára is lehetetlenné teszik.
Ezért a BT állandó tagjai közül Kína, Oroszország és Franciaország (a németekkel együtt) elutasítják az átmenet amerikai-brit tervét. Változó érveléssel, de valamennyien azt követelik, hogy tényleges szuverenitást kapjon az ideiglenes kormány. Például: döntési jogot az iraki biztonsági erők felett, valamint az amerikai és szövetséges haderők kivonási időpontjának meghatározására. Így bizonytalan az érvényes ENSZ-döntés megszületésének időpontja, noha négy hét van csak a hatalom – mégoly formális – átadásáig.
Valójában minden egyes megtett lépés új vitákat vált ki. Amerikai javaslatra, az iraki kormányzótanács jóváhagyásával, e testület egyik tagja, Ijad Allavi lenne az ideiglenes kormány elnöke. Lévén ideggyógyász, ennyiben talán alkalmas is lenne a szerepre… Komolyra fordítva a szót, Ijad Allavi túlságosan is amerikai kreatúrának tűnik. Olyannyira, hogy Brahimi, az ENSZ különmegbízottja is hűvösen fogadta a jelöltet (az ideiglenes államfőt viszont sikerült már kiválasztani Gazi al-Javar személyében).
CSAK TAKTIKA. Az exit strategy így ma nem jelent egyebet, mint versenyfutást az idővel. És stratégia helyett taktikát: időzavarra hivatkozni, hogy a vitás ügyekben ne lehessen alternatívát találni az amerikai javaslatokkal szemben.
Az „amerikai” kifejezés egyre inkább Bush elnököt, környezetét és választási stratégiájának (mert az van) kidolgozóit jelenti. Az utóbbi napokban a republikánus táborban egyre markánsabb az a szakadás, amelynek kezdeti jeleit múlt héten említettem. Az Economist ma így fogalmaz: „Immár a republikánus derékhad is megingott, és egy ennyire pártos elnök számára ez különösen aggasztó.” Kiáltó példa volt erre Lugar szenátor, a külügyi bizottság elnökének pünkösdi nyilatkozata. „Ha a kormányzat továbbra sem nyújt világos képet stratégiájáról, akkor elveszítjük az amerikai nép támogatását, kockáztatjuk szövetségeseink lehetséges támogatását, az irakiakat pedig kiábrándítjuk.”
Csodálatosképpen a komoly amerikai szakértők többsége még mindig nyíltnak ítéli a Bush kontra Kerry elnökválasztási párbaj esélyeit, holott már május eleje óta 9-13 százalékpontos demokrata fölényről számolnak be a közvélemény-kutatások. A magyarázatot továbbra is Kerry óvatosságában keresik. Persze ott is profik intézik az ügyeket: bizonyosra vehető, hogy ez is átgondolt stratégia.
Ebből már kettő is van. Mindkettő választási. Csak mintha éppen a harmadik, nagybetűs Stratégia hiányozna az iraki csapdába szorult egyetlen szuperhatalom fegyvertárából.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
