Te megkínoztad az én emberemet, én lefejezem a te emberedet – a háború okozta lealjasodás logikája ismét érvényesült. Az átlagos (nem merem a normális jelzőt használni) világ viszolygó felháborodással szemlélte az al-Kaida terroristáinak fogságában sínylődő Nick Berg amerikai polgár szörnyű haláláról valahonnan, egy ismeretlen helyen lévő terrorbázisról érkezett videofelvételt és hallgatta a hóhérok Allah nevét dicsőítő kórusát.
A politikai professzionisták világa borzongás közben is kombinált. Az a foglalkozása. Az Economist washingtoni tudósítója ezt a fajta reakciót természetesnek vette: „Ez a város már csak ilyen. Mindent elborítottak a spekulációk arról, hogy Berg kivégzésének milyen politikai következményei lesznek.” A kombinátorok többsége megegyezett abban, hogy ez – legalábbis a republikánusok számára – megkönnyíti Rumsfeld honvédelmi miniszter támogatását.
RUMSFELD MARAD? A múlt héten még nem látszott lehetetlennek, hogy a Pentagon ura az Abu Graib börtön kínzási botránya miatt végül mégis lemondani kényszerül. Hiszen ő áll a közvetlenül felelőssé tehetők rangsorának csúcsán. Bush elnök ugyan nyomban megvédte, de Karl Rove, Bush elnökválasztási kampányának stratégiai főnöke Rumsfeld távozása mellett kardoskodott. Úgy érvelt, hogy egy „nagy vad” feláldozása elháríthat minden, esetleg Bush felelősségét is felvető támadást.
Most, miután Nick Berg brutális meggyilkolásának sokkhatása Bush helyzetét is megerősítette, Rumsfeld mozdíthatatlannak tűnik. Ebben más tényezők is szerepet játszottak, amelyek a külpolitikát meghatározó politikai csoportok erőviszonyaiban is előre jelezték fontos változások lehetőségét.
A legérdekesebb, amely – megvalósulása esetén – akár korszakváltást is hozhatna, a neokonzervatívok politikai gyengülése. Először a múlt héten érkeztek hírek arról, hogy az iraki politika kudarcai miatt válságba került a hagyományos republikánus jobboldal vezetőinek (Bush, Cheney alelnök, Rumsfeld) a neokonzervatív agytröszttel kötött szövetsége. A „neokonok” például már hónapok óta bírálták Rumsfeldet, hogy nem küld elég katonát Irakba, s ezzel gátolja a közép-keleti régió amerikanizálásának általuk kidolgozott tervét.
Az Abu Graib botrány utáni első napokban Rumsfeld helyzete a jelenleginél vitatottabb volt. Akkor kiderült: ha őt feláldozzák, nehezen kerülhető el helyettese, Paul Wolfowitz miniszteri kinevezése. Wolfowitz azonban a neokonzervatív agytröszt egyik legaktívabb vezetője. Az eddig szövetségben kormányzó erők konfliktusában a republikánus jobbszárny az erősebb, miután a zárt intellektuális akciócsoportként működő neokonok mögött nincs szervezett és tömegeket mozgatni képes „hátország”. Az „állítsátok meg Wolfowitzot” tényező így szerepet játszott Rumsfeld helyzetének stabilizálásában. Az viszont még nem dőlt el, hogy a neokonzervatívok most megkezdődött gyengülésük során végül elveszítik-e politikai befolyásukat.
CSAPDÁBAN A SZÖVETSÉGESEK. Az amerikai belpolitikára gyakorolt hatásánál is feltűnőbb ezen a héten az a mozgás, amelyet az Abu Graib botrány Washington szövetségesi kapcsolataiban gerjesztett. A történtek egyben azt is jelentették, hogy Amerika erkölcsi értelemben cserbenhagyta azokat az országokat, amelyek csatlakoztak az iraki akcióhoz. Minél komolyabb és katonailag elkötelezettebb volt egy partner részvétele, annál súlyosabb lett felelős vezetőinek a helyzete. Ezért a legfontosabb szövetséges, Nagy-Britannia munkáspárti kormánya és Blair miniszterelnök került a legélesebb válságba. Azok a képek, amelyek brit katonák által végrehajtott kínzásokat lettek volna hivatva bizonyítani, hamisak voltak ugyan, de ez nem változtatott azon, hogy Blair – pályafutása legnehezebb hetének végén – mégis a lemondását latolgató kombinációkkal szembesült.
Pártjának támogatottsága 34 százalékra zuhant, és immár elmarad a konzervatívoké mögött. Ami személyes népszerűségének zsugorodását illeti, azt a brit közvélemény kétharmados arányban Iraknak tulajdonítja. Úgy vélik, Blair elkötelezettsége a felelős azért a kapcsolatért, amely (az Economist megfogalmazásával) „Nagy-Britanniát csaknem korlátlanul felelőssé tette mindazért, ami Irakban történik, de anélkül, hogy említésre méltó befolyása lenne az eseményekre”.
Londoné persze kiemelt pozíció. De – konkrét elkötelezettségének arányában és annak jellegétől függően – egész Európa érintett. Még íródnak az Abu Graib dosszié sötét lapjai. És félelmetesen szimbolikus, hogy egy kontinensnek figyelnie kell arra: melyik órában milyen hír érkezik egy Rumsfeld nevű emberről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
