Több mint öt évig vártuk hiába, s amikor már szinte lemondtunk róla, megjött – mondják a sokat emlegetett tőzsdei konvergenciáról, azaz a részvények átértékelődéséről befektetők és elemzők. Valóban, a BUX index decembertől az április közepén elért csúcsig közel 30 százalékot erősödött, miközben a vezető piacok mutatói hullámzó mozgást végeztek, az idei évkezdet emelkedését gyorsan vissza is adták a vezető tőzsdék. A magyar piac eredménye régiós összehasonlításban is jó. Kellemes látni, hogy a BUX lépést tud tartani a cseh és az orosz mutatóval, erre ugyanis régen volt példa.
Csúcsra járt papírok kilátásai
1. Éves csúcson is jó vétel lehet: Mol, Graphisoft, Danubius
2. rfolyama a piaci átlaggal együtt változhat: OTP, Matáv
3.Valószínűleg lesz még jóval olcsóbb is: FHB
Erős másodvonal
Párhuzamosan az elmúlt hetek tekintélyes árfolyam-emelkedésével, tőzsdei berkekben felerősödött az a nézet, hogy a második vonalra, a még mindig alulértékelt cégekre irányíthatja a befektetők figyelmét a blue-chipek túlszaladása. E fejlett tőzsdéken jól ismert jelenség a budapesti parketten eddig nem volt egyértelműen kimutatható. Az 1996-1997-es nagy hosszban még kivette a részét a második vonal is, ezt követően azonban a külföldi befektetők éveken át csak a „négy nagy” iránt érdeklődtek. A második vonalban főként a hazai intézmények megbízásai domináltak, s csak nagyon lassan szivárgott vissza némi külföldi érdeklődés. A külföldi alapok kezelési szabályzata meghatározza, hogy mekkora minimális tőkeértékkel kell bírnia egy cégnek, hogy a részvényeiből vásároljanak, ezért a nemzetközi összehasonlításban még mindig rendkívül kicsi hazai másodvonalnak nem túl reménykeltőek a kilátásai. E csekély likviditású piacon ugyanakkor egy-egy kósza külföldi megjelenése is látványos elmozdulást okozhat, ezért érdemes lehet követni a folyamatokat. Az elemzők által a második vonalból leginkább vételre javasolt papírok közül a Graphisoft iránt az elmúlt évben már volt némi külföldi érdeklődés, az új stratégiát bemutató Pannonplast vezetése pedig mostanság próbálja a cégre felhívni a figyelmet. Noha a műanyagipari társaság árfolyama is éves csúcsra jutott a múlt héten, Pletser Tamás szerint csak az eddigi bizonytalansági diszkont tűnt el, az új stratégia sikerében bízva érdemes lehet vásárolni a papírból. Míró József is attraktívnak tartja a könyvérték felén forgó céget, kockázati tényezőként említve a tervezett tőkeemelés mértékét és sikerét. Pártl Zoltán szerint érdemes a Danubiusra is odafigyelni, a szállodalánc árfolyama azt követően ugrott váratlanul éves csúcsára, hogy a cég kedvező foglaltsági adatokat és éves eredménytervet tett közzé. Az elemző a következő napokban valószínűleg felminősíti a Danubiust, és megemeli a jelenlegi 3900 forintos célárat.
„A régió papírjai már jól beárazottak” – mondja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Rt. elemzője. Ezzel együtt sem lenne azonban meglepő, ha a heves korrekciók után újabb és újabb lendületet kapna az emelkedés. A szakértő szerint a racionális szint felső szélén állnak ma a részvények, légvárról azonban semmiképp sem lehet beszélni. Ha viszont a pénzbeáramlás folytatódik, a fundamentumoktól elszakadó további emelkedést okozva ezzel, érdemes lehet részvényeket eladni. A jelenleg történelmi csúcson, illetve annak közelében álló Mol, OTP és FHB közül a szakértő a Molban látja a legnagyobb növekedési potenciált, az éves csúcsra járt Matáv esetében csak a régiós összehasonlításban vonzó árazás gyakorol csáberőt, sztori nincs a papírban. Jó hírek hiányában pusztán az alapoknak a pénzbeáramlás okozta költési kényszere elsősorban az OTP és a Mol árfolyamában hozhat további emelkedést.
„A magyar piac szinte egyenlő az OTP-vel, ha egy külföldi alap itt akar költeni, először a bankpapírt veszi” – magyarázza Pártl Zoltán, a K&H Equities elemzője. Ameddig e részvény árfolyama is alacsony volt, minden oldalról örömteli és indokolt volt az emelkedés. Aki viszont most vásárol, tudnia kell, hogy nem egy alulértékelt, kedvező kilátásokkal rendelkező papírt választ, hanem egy kitűnő cég rövid idő alatt alaposan megdrágult, s immár reálisan árazott papírját. A K&H elemzése szerint egy OTP-részvény reális értéke 4200 forint, ezért tartási ajánlat van érvényben e papírra.
Az FHB példája ugyanakkor azt mutatja, hogy egy papír jócskán túlszaladhat az elemzők által reálisnak tartott értéken. Pártl Zoltán szerint a jelzálogbank megjósolhatatlan növekedése okozza azt, hogy annyira eltérnek egymástól az elemzői célárak. A célárfolyamok átlaga 6-7 ezer forint között van, a részvénykurzus viszont 9 ezer forint felett is járt, mielőtt e hét hétfőjén elérte az első komolyabb eladási hullám. Az FHB-nál azt is érdemes figyelembe venni, hogy viszonylag csekély a részvényforgalom, a piaci szereplők szerint több napon át egyetlen cég vételei tartották magasan az árat. Egy nagy megbízás megléte vagy visszavonása tekintélyes árváltozást tud tehát okozni. Pártl Zoltán szerint az FHB a következő időszakban alulteljesítheti az indexet, az OTP-től és a Matávtól a BUX-hoz hasonló teljesítményt vár a szakember, a Mol viszont felülteljesítő lehet.
Merre tovább, bux?
Érvek az emelkedés mellett
• Változatlanul jelentős a pénzbeáramlás a régióban befektető alapokba.
• A régiós versenytársakkal összevetve a magyar papírok alulértékeltek.
• Új, csak uniós országokban befektető alapok jelenhetnek meg a vételi oldalon
Óvatosságra intő jelek
• Több vezető papír is elérte, illetve meghaladta az elemzők által reálisnak tartott szintet.
• Túl gyorsan túl nagy emelkedés, egyre hevesebb korrekciók.
• A „csatlakozási hossz” reményében vásárlók az uniós belépés bekövetkeztével profitot realizálhatnak
A Mol mellett egy csúcsától messze eltávolodott papírt említ még kedvező lehetőségként Míró József. A szakember szerint a Richterből érdemes csipegetni, mivel a gyógyszerár-bizonytalanság enyhülése segítheti az árfolyamot. Hasonlóan nyilatkozott Pletser Tamás is, hangsúlyozva, hogy a rövid távon is vonzó Mollal szemben kifejezetten hosszabb, legalább fél-egy éves távon érdemes a gyógyszerpapírban gondolkodni. Pártl Zoltán szerint a gyógyszerárak fél éves befagyasztása valójában 1500 forintos áresést indokolt a Richternél, a kurzus azonban ennek több mint duplájával értékelődött le. Nagy a valószínűsége viszont annak, hogy a közeljövőben megegyezés születik a kormány és a gyártók között, s ez hamar feltornászhatja az árfolyamot.
ÓVATOSSÁG. A befektetők dilemmája tehát ma az, hogy bíznak-e a további pénzbeáramlásban. Ez ugyanis az emelkedés folytatódását okozhatja, szemben a fundamentumokkal, amelyek alapján inkább kivárni érdemes. Ma csak annyi biztos, hogy nem árt az eddiginél jóval nagyobb körültekintéssel kezelni a részvénybefektetést.