 |
Halottnak nem halott a punk, csak éppen másképp hívják. Ska-punknak, melody-core-nak, bárminek. A műfaj megpróbál túllépni saját árnyékán, és közben különböző stílusokat vegyít a háromakkordos manifesztumok közé. A kockázatmentes, legfeljebb felszíni sérüléseket okozó Offsping 1994-ben, a Smash című lemezük megjelenése idején lépett az úgynevezett happy-punk örökébe, amelynek addig olyan kétes dicsőséggel rendelkező sztárjai voltak, mint például a Toy Dolls. Ez a kópés, rötyörésző, infantilis punk távoli rokonságban állt a Sweet és a Bay City Rollers-féle rágógumi-poppal, így az isten sem mentette meg az Offspinget, hogy milliószámra adják el a Smasht, amellyel új korszak kezdődött a popkultúrában. A nagy divatházak kollekciói között megjelentek a punkos, élénk színű holmik, az irányzat a mai napig a stylistok kedvelt hivatkozási alapja, gondoljunk csak a Megasztár szereplőire.
Míg a nyolcvanas évek a punklemezein legfeljebb csak közjáték volt a walzeres, diszkót imitáló, vagy éppen a musical slágerekre emlékeztető hangminta, addig mára ezek a motívumok a sokszínűség kötelező jegyeként önálló dalokba szerveződnek.
A Splinter című új Offsping-proklamáció közel fele „vendégszöveg”, illetve stílusimitációk dalcsokra, így a lemez nem alkalmas arra, hogy egy műlesiklás háttérzenéje legyen, mert miután bemelegítettünk egy húzós punkszámmal, máris felbukkan terepakadályként valami sanzonparódia.
Mi a titka az eddig 32 millió értékesített lemezt maga mögött tudó, a műfaj kánonját felmondó Offspringnek? Tény, hogy minden lemezük slágergyűjtemény, és hogy kiemelt rotációban játssza őket az MTV, mert a zenés csatorna szerkesztői szerint remekül reprezentálják az Amerikai pite korosztályát, arról nem beszélve, hogy feltűnően jó gitárriffekre bukkantak a gitárjaikon, és mások poplemezien.
| Paraméterek |
Offspring: Splinter • Sony • 32 perc, 12 szám Poptőzsdei árfolyam: *** és fél |
|
A másnaposság kitárgyalásának komoly a pop-kulturális szakirodalma, ennek ellenére a mi rosszcsontjaink megpróbáltak hozzátenni valamit a témához a The Worst Hangover Ever című nótával, de a radikalizmusuk kimerül a „csókold meg a fenekem” típusú felszólítással. Az Offsping nem egy anarchista, politizáló csapat, napirendjükhöz hozzátartoznak a csínytevések, és mivel semmire nem mentek az áligazságokkal, úgy döntöttek, inkább füllentenek.