Gazdaság

Nyesegető kampány

A pénzügyminisztert tart az "ál-megtakarításoktól".

Valódi megtakarítást kell fölmutatniuk a tárcáknak, minden zárolt forint mögé intézkedéseket kell felsorakoztatniuk – vallja Draskovics Tibor pénzügyminiszter a róla elnevezett 150 milliárd forintos költségvetési hiánycsökkentő csomagról. A részletekről lapunk megjelenése után, csütörtökön tárgyal a kormány.


Nyesegető kampány 1

LEBONTÁS. “Nem valódinak” tekinti a megtakarítást a miniszter nyilvánvalóan akkor, ha később a fejére olvashatják: a szóban forgó befagyasztás fontos cél magvalósulását hiúsítja meg. Draskovics most arra törekszik, hogy minisztertársaira hárítsa a kommunikációt a területüket érő spórolást illetően. “A szaktárcáknak is ki kell venniük a maguk részét a kellemetlen hírekből” – mondja. Ám a tárcák az egyeztetés első körében nemigen fogadták meg a Pénzügyminisztérium (PM) intelmét, és – a Magyar Hírlap értesülése szerint – a kimutatott takarékoskodás 87 százalékát a kiadások következő évekre áttolásával vagy a saját bevételeikről való lemondással teremtették volna elő. Ennek ellenszere lehet a pénzmaradványok, azaz az előző években el nem költött előirányzatok zárolása. Ámde akármilyen tetemesek is a maradványok (összeg decemberben 426 milliárd forint volt), e keretek több mint 90 százalékát valamilyen kötelezettség terheli, és ez igencsak megnehezíti az átvitt keretek megrostálását.

A múlt héten minisztériumokra, fejezetekre “lebontott” 150 milliárdos csomagból 121,9 milliárd forintnyi megtakarítás érinti a központi költségvetést (lásd a táblát), további 9 milliárdot az egészségbiztosítási alapból, 560 milliót a társadalombiztosítási igazgatásból, 10 milliárdot a helyi önkormányzatok, 1 milliárdot pedig a MÁV támogatásából kell lefaragni. Így is “gazdátlanul” maradt 7,53 milliárd forint, amelyet egyelőre a költségvetés általános tartalékának 31,3 milliárdos keretéből zárolnak, miután Draskovics néhány ponton engedett a tárcákra szabni kívánt penzumból.

A lefaragások listáját toronymagasan a 36,3 milliárdos kiadáscsökkentésre kötelezett – az útépítések terén amúgy favorizált – Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezeti, bár a tárcával kapcsolatos “tervek” információink szerint 41 milliárdról indultak. Úgy tudni, az Oktatási Minisztérium megtakarítási kötelezettségeiből is levettek 1,4 milliárdot, az igazságügyi tárcánál 149 milliót, a sporttárcánál 600 milliót, a kancelláriánál 899 milliót, az EU integrációs támogatások esetében pedig 1,7 milliárdot sikerült lealkudni.

A spórolást a támogatások zárolása vagy a saját bevételek befizetése formájában teljesítik. A miniszterek közvetlen rendelkezése alá tartozó, úgynevezett szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok 29 százalékos csökkentésére törekednek, a dologi, működési kiadásokat 5, a központi beruházásokat 10 százalékkal kurtítják meg. A saját bevételből “élő” intézmények esetében a bevételek 7 százalékának befizetését írták elő a PM berkein belül. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) azonban nem kötelezhetik erre, és Szász Károly elnök meg is tagadta az intézményre rótt 574 millió forintos “önkéntes hozzájárulás” teljesítését. Más, kormánytól független intézmények – például a köztársasági elnökség, ombudsmanok, bíróságok – beadták a derekukat, összesen 729,3 millió forintot áldozva a költségvetés hitelessége oltárán.

VÉGE? A 150 milliárdos megtakarítás “bruttó” összeg, amely az áfa-bevételeknek a kiadáscsökkentéssel járó kiesését is “bevasalja” a tárcákon, intézményeken. A “nettó” megtakarítás 120 milliárd, amely a november végi, 3 százalékpontos jegybanki kamatemelést hivatott ellensúlyozni. Az akkori forintválság hatását ugyanis már nem cikkelyezték be a költségvetési törvénybe, állítólag erre már nem lett volna idő. Viszont már decemberben döntöttek 35 milliárd forintnyi idei kiadási keret zárolásáról, és ennek részletezését szintén lapzártánk után végzik el. A lakástámogatásokban várható többletkiadást ugyanakkor a PM-ben az eddig közölteknél nagyobbra, 50 milliárd forint körüli összegre taksálják. Ez is, az általános tartalék tekintélyes részének “beáldozása” is sejteni engedi: a takarékossági kampány nem ér egykönnyen véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik