„Négy és fél év New York-i tartózkodás után a múlt év májusában tértem vissza Magyarországra. Itthon azonban nem a Columbia és a Stony Brook egyetemeken megszerzett elméleti fizikai ismereteimet ültettem át a gyakorlatba (www.columbia-physics.net), mivel Mátyási Arnold informatikus-közgazdász és Mester Sándor zenész, a ťDigitális ImprovizációŤ feltalálója eltérített a fizikusi pályától (www.digimpro.com). Velük szeptemberben céget alapítottunk szabad szoftver alapú informatikai rendszerfejlesztések és ezek eladása céljából (www.neotek.hu). A szabad szoftverek világa számomra azért érdekes terület, mert lehetőséget ad egy szoftver módosítására, másolására és újraértékesítésére. A szabad szoftverek köré világméretű mozgalom és szubkultúra is épült, hiszen egyre többen érzik fontosnak a szellemi tulajdon szabad megosztását a gyorsabb fejlődés elősegítése érdekében. A szubkultúra kultikus figurája Richard Stallman, a GNU projekt, egy ingyenes, UNIX-szerű operációs rendszer kissé hippi beütésű alapítója (www.fsf.hu), és a finn Linus Torvalds, a Linux kernel megalkotója. A GNU/Linux kombinációjú ingyenes operációs rendszereket ma több tízmillióan használják a világban. Érdekes módon az egyik legnépszerűbb szabad szoftver a magyar fejlesztésű multimédia-lejátszó Mplayer, amely egymaga több videoformátumot kezel, mint a két-három legelterjedtebb hasonló program (www.mplayerhq.hu). Hasznos szabad szoftver még a szintén ingyenes OpenOffice, egy teljes körű irodai csomag, amely Windowson is fut, ráadásul ennek segítségével lehetővé válik egy teljes iroda minden programjának szabad szoftver alapra állítása (www.openoffice.hu). Ha pedig ennyit beszéltem a ťszabadŤ világról, megemlíteném az E-improvisation oldalt, ahonnan jogtiszta MP3-as és videofájlokat szoktam letölteni szabadidőmben (www.e-improvisation.com).”
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes anyagokat
- 09:39 Donald Trump: Robert De Niro egy tébolyodott ember rendkívül alacsony IQ-val
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 09:21 Közel 3 métert emelkedhet a Duna vízszintje Budapestnél péntekig
- 09:18 Súlyosabb büntetést kér az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 09:11 Lakossági távhőpályázat: a minisztérium újra megnyitotta a lehetőséget
- 09:02 Kuba: terrorista akcióra készültek, akiket a határőreik lelőttek egy amerikai motorcsónak fedélzetén
- 08:50 Jól fialtak a nyugdíjpénzek: az utóbbi három évben érték el eddig a legjobb hozamot az önkéntes nyugdíjpénztárak
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 08:28 Republikon: 45 százalék Magyart, 37 százalék Orbánt látná szívesen miniszterelnöknek
- 08:23 Sniccerrel vagdosott le választási plakátokat, majd megütötte az őt videózó szemtanút
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz”, belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
- 08:28 Republikon: 45 százalék Magyart, 37 százalék Orbánt látná szívesen miniszterelnöknek
- 19:55 Magyar Péter: Megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
