 |
A hajó szent. Az emberi történet ősi, szakrális főszereplője. Ahol víz van, ott az ember a kinyomozható legősibb időkben is mindig feltalálta magának. Mindenki a maga hajóját, a háncsból font lélekvesztőtől a Queen Maryig – de a lényeg mindenkor: az emberiség gyerekes öröme, hogy képes a vízen járni. Nem véletlen, hogy hajóra szállni, bármilyenre, ma is lélekemelő esemény. Nem véletlen, hogy egy mai gyerek számára, nyakig a komputer és a PlayStation világában, még mindig izgalmas kaland bármiféle hajózás. Nem véletlen, hogy az európai kultúra epikus alapművének két főszereplője van: az egyik a kielégíthetetlen kíváncsiságú Odüsszeusz, a másik pedig a hajója, nélkülözhetetlen társa a bolyongásban. A legnagyobb romantikus filmek tengeren, hajókon játszódnak. Még az űrkorszak is űrhajónak nevezi a végtelenség járgányait.
Aki egyszer tengerész volt, élete végéig tengerész marad. A költő Dobai Péter, egykori tengerész, eddigi életműve java részét a hajóknak és az utazásnak szentelte. S emlékszem őrjöngő kétségbeesésére, amikor az egykor világhírű magyar hajógyárat, majd a tengerhajózást is szétverte romantikára kevéssé hajlamos korunk ridegsége (vagy rövidlátása?). Megértettem őrjöngését. (Amúgy persze kell az ilyesmi egy költőnek.)
Tavaly megjelent egy hajó a Dunán. Artemovszk 38, azaz A38. Ukrajnából úsztatták ide 3,5 millió munkakilométer után, kőszállító hajóként szolgált, 24 ezer embernyi súlyt volt képes szállítani, majd megvették fiatal és kreatív magyar vállalkozók, kikötötték a Petőfi híd budai hídfőjénél, és elkezdték átépíteni. Kulturális centrumnak. Praktikusan is, építészetileg is kiváló mű született (a három tervező építész: Deák Balázs, Miltenberger-Miltényi Miklós, Váncza László). Legfelül a fedélzeti terasz, bármire alkalmas (nyáron). Középütt az étterem. Alul pedig a koncertterem, padlóvonala fél méternyire úszik a vízszint alatt. Ez nem diszkó. Hanem színvonalas, olykor alternatív zenei otthon, jazz, blues, soul koncertek helyszíne, szükség volt ilyesmire. A koncertterem hangszigetelése csúcstechnikával készült, olyan kiváló, hogy egy techno-rendezvény decibeljei sem hallatszanak fel az étterembe. A terem mögött varázslatosan büdös, hajógépház-szagú és -hangulatú bár, ez volt a motortér, az egyik motor ott is szobrozik középen, vaslépcsők, csövek és lendkerekek társaságában.
De végül is azért jöttünk, hogy megvacsorázzunk az étterem hatalmas üvegfalai között, mintegy behelyezvén a vendéget a városba. Pest és Buda, mindent látni. László Csabáékkal beszéltünk meg egy abszolút baráti vacsorát. Mindketten szeretjük ezt a hajót, drukkolunk sikeréért. Nézzük az étlapot. Nagyvonalú. Szégyen volna, ha ezen a hajón nem lehetne kiváló minőségű orosz kaviárt kapni. De lehet. Most azonban előételnek füstölt kacsamellet eszünk gyümölcsös salátaágyon és fokhagymás pácolt sajtokat (pompás!) A libamájkrém-leves fokhagymás pirítóssal és a hideg paradicsomleves alla Caprese nyugodtan benevezhető nemzetközi versenyre. Ködös szemmel néztük az étlapon a fokhagymás csigát camembert sajttal sütve – de azt majd legközelebb. (Látnivaló, a fokhagymát itt királyként kezelik. Az is!) László Csabáék végül szójás-mézes csirkemellet ettek flambírozott gyümölcsökkel, valamint bizánci kacsamellet gyömbéres meggyraguval, és elmélyülten dicsérték. Én a vadnyúlcombbal kokettáltam szalvétagombóccal, de közben megakadt a szemem a borjús oldalon az óriás bécsi szeleten, és megjegyeztem, hogy nálunk (de már Ausztriában is) alig-alig lehet hajszálvékonyra klopfolt, leheletnyire panírozott, rózsásra sütött, tányérról lelógó borjúszeletet, azaz virtigli Wiener Schnitzelt kapni. És már rendeltem volna a nyulat, de a főnök meghallotta dörmögésemet, és könyörgőre fogta, hogy rendeljek bécsit. Na jó. És igaza volt: virtigli. Közben meséltem, hogy december 1-jén New Yorkba repülünk, két előadásom lesz, meg dedikálok. „Én is 1-jén repülök oda, csak Londonból – lelkendezett László Csaba -, akkor ott találkozunk!”
Nem találkoztunk; a retúr géppel repült vissza. Távolléte alatt, nyilván nem véletlenül, zajlott a forintpuccs. Ez most már történelem. Ami azóta történt, az is. De még jókat fogunk vacsorázni az A38-ason!
