Gazdaság

Túlélők és megasztárok

Mind az RTL Klub, mind a TV2 elégedett saját teljesítményével.


Túlélők és megasztárok 1
Megasztár-jelöltek. A műsor nagyobb hangsúlyt kap a TV2-n.

Szilveszterkor tarolt a TV2: csaknem kétszer annyian nézték, mint az RTL Klubot. Az év többi részében azonban más volt a helyzet. A TV2 az 1997-es indulástól 2001-ig nagyobb közönségarányt mondhatott magáénak a teljes népesség körében, mint riválisa. 2002-ben azonban megfordult a trend, és többnyire az RTL Klub volt a legnézettebb televízió, amit a TV2 csak rövid időszakokra tudott megtörni. Tavaly ez folytatódott: az egész éves adatokat tekintve – a hirdetők számára fontos 18-49 éves korosztályban – főműsoridőben átlagosan 9 százalékpontos, a teljes napot nézve pedig 2 százalékpontos közönségarány-többletet könyvelhetett el az RTL.

Tavaly a TV2 arculatváltást hirdetett meg, míg vetélytársa csak óvatosan alakítgatott a már bevált műsor-struktúrán. Ezzel együtt mindkét televíziónál kifejezetten elégedettek a 2003-as esztendővel, mind nézettségi, mind üzleti szempontból. Mindkét társaság érzi a verseny erősödését: a két nagy kereskedelmi csatornának az évek óta gyengélkedő MTV-n kívül a kábeltévével rendelkező háztartásokban fogható, nemegyszer közel harminc magyar nyelvű televízióval is meg kell küzdenie. Ez utóbbi, helyi és tematikus adók a nézők mintegy 20-25 százalékát „viszik el”.


Túlélők és megasztárok 2

TÚLÉLŐK. Az RTL Klub verhetetlen párosai ősszel is a délutáni, koraesti „felhozó műsorok”, a Balázs- és a Mónika-show, továbbá a Barátok közt és a ValóVilág2 után visszatért Legyen Ön is milliomos! voltak. A két új őszi műsor, a Survivor és a Sze-ress most! nézettség szempontjából viszont a csatornaátlag alatt teljesített. Hiába ették a hernyót a szigetlakók, a Survivort átlagosan csak 2-3 százalékponttal nézték többen, mint a TV2 párhuzamosan leadott filmjeit. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint ebben az is szerepet játszik, hogy szombatonként az MTV is „beleerősít”, s kétszer akkora nézettséget produkál, mint egy átlagos hétköznapon. Az RTL másik új műsora a Szeress most! a Survivorhöz hasonló, 32 százalék körüli közönségarányt ért csak el eddig, a 10 százalékponttal lemaradva a TV2-n sugárzott Napló mögött (igaz, a részletesebb nézettségi adatok tanúsága szerint a – TV2 által is áhított – fiatal, 18-39 éves nők körében az új szappanopera csupán fél százalékponttal marad el a Naplótól). „A Szeress most! drága beruházás, tehát ebben a nehéz műsorsávban is bírnia kell a versenyt” – mondja Kolosi Péter. 



Túlélők és megasztárok 3
Vágó István egy játékossal. 50 százalékos közönségarányt hoz az RTL Klubnak.

SZÍVHEZ SZÓL. „A korábbi nehéz időszakhoz képest a csatorna a 2003-as évben stabilizálta a helyzetét. Pénzügyileg nagyon sikeres évet zártunk, a TV2 mára megtalálta arculatát, markáns programot kínálva a médiapiacon” – állítja Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója, aki szerint az RTL Klub nézettségének hajszolásánál sokkal fontosabb, hogy profitábilisan működjön a televízió. A társaság közlése szerint tavaly jelentősen növekedett a nettó reklámbevétel, a 2002-es 16,87 milliárd forintról 23,3 milliárdra. Az RTL Klub viszont november végéig már 24,5 milliárd forint nettó (ügynökségi jutalékok levonása nélküli) bevételt ért el a klasszikus reklámszpotokból.

Az ősszel bevezetett új arculat is jelzi, hogy a TV2 „érzelemorientált” csatornává akar válni, elsősorban a női nézőkre apellálva. Frei Tamás 8 nap alatt a Föld körül című új műsora nagyjából hozta a TV2 csatornaátlagát, A nagy Ő és a Megasztár viszont e felett teljesített, bár 37-40 százalékos közönségarányukkal sem tudták megverni az 50 százalékot hozó Barátok közt-Legyen Ön is milliomos! párost, de a Vészhelyzetet sem. A TV2 új műsorai közül egyelőre – a sikeres német példák nyomán indított – napi jogi show, a Katalin bírónő szerepel csak rendkívül gyengén, amivel a Tények nézettségét is lehúzza. A filmek tekintetében az RTL Klub messze megelőzte a konkurensét, a (18-49 évesek körében) legnézettebb 25 film közül december közepéig mindössze kettőt sugárzott a TV2.


Túlélők és megasztárok 4

MIT HOZ A JÖVŐ? Érdekesen alakulhat a párharc az idén, mivel csak az egyik adón lesz valóságshow. Az RTL Klub az első szereplők szilveszteri beköltözésével újraindította a ValóVilágot. A Legyen Ön is milliomos! erre az időre eltűnik a műsorból. „A Milliomost a világon mindenütt úgy sugározzák, hogy néhány hónapig látható, majd ismét lekerül a képernyőről, így valószínűleg még sokáig benne maradhat az RTL Klub programkínálatában” – magyarázza Kolosi Péter. Újdonságként a ValóVilág napközben az RTL Klub által értékesített reklámidejű M+ kábelcsatornán élőben lesz látható. A TV2 pedig amellett, hogy egyre nagyobb hangsúlyt ad a Megasztárnak, a sikeres első széria után képernyőre tűzi A nagy Ő női változatát. Kereszty Gábor szerint a TV2 megújulása jegyében az elmúlt másfél év alatt indított több mint 15 műsor után 2004-ben ilyen mértékű műsorfrissítésre már nem lesz szükség, az adó a tervek szerint a jövőben megpróbál alternatívát nyújtani a napi valóságshow-hoz visszatérő RTL Klubbal szemben.

Pénzes Anna, az Universal McCann médiaügynökség médiaigazgatója szerint igazából nehéz eldönteni, hogy az elmúlt évben a TV2, vagy az RTL Klub nyújtott-e kedvezőbb terepet a hirdetések elhelyezéséhez. „Mennyiség tekintetében az év nagy részében az RTL Klub – különösen főműsoridőben – biztosabb és magasabb nézettséget hozott. Ugyanakkor, ha a minőségi szempontokat nézem, mindkét csatorna hirdetési blokkjai hosszúak, és kérdéses, hogy a fogyasztó mire emlékszik a nagy reklámzajból” – említ egy zavaró tényezőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik