 |
| STOMFAI KRISZTINA ÉKSZERE. A gomb művészi újjászületése. |
Újabb kulturális vonzerővel igazdagodott néhány hónapja Szentendre, a művészek és a művészetek városa. A megkapó intimitású és bensőséges szépségű Vujicsics tér egyik hangulatos épületében öt fiatal ötvösművész ékszerstúdióval egybekötött ötvösműhelyt nyitott Mana néven. A polinéz eredetű kifejezés a tárgyakban lakozó lélekre utal, s jelen esetben egyetlen szóba sűrített ars poetica. A stúdió alapítói hisznek az általuk készített ékszerek személyes erejében, gondolati és kommunikációs gazdagságában. Jelentéssel bíró, egyedi tárgyaik tradicionális ötvöstechnikák és alakítási módok felhasználásával, illetve hagyományos ékszerfajták jelenbe történő átírásával, újrafogalmazásával születnek.
 |
| CSOPORTKÉP HELYETT. Az öt alapító portréja munkáikon keresztül. |
Bár az ékszertervezés autonóm műfajjá vált, s sok esetben a képzőművészettel tart rokonságot, a funkcionális szempontokat negligáló, pusztán gegekre épülő kísérletek távol állnak a Mana alkotóinak szemléletétől. A szakma tiszteletét és magas szintű ismeretét az Iparművészeti Egyetem alkotóként és pedagógusként egyaránt kiváló ötvöstanárai – Péter Vladimir és Bánfalvi András – irányításával sajátította el ez az ötvösnemzedék. Jermakov Katalin intarzia technikával, ezüstből, ébenfából és csontból készíti ékszereit. Stomfai Krisztina az úgynevezett niello-technikával (a fémbe vésett motívum kitöltése fekete festékkel) alkot, míg Kecskés Orsolya a japán mokume gane eljárást (különböző fémrétegek egybekomponálását) alkalmazza. Egri Zoltán gyakran talált tárgyakból indul ki, s az ezüstön túl számos anyagot (porcelán, műanyag) használ a tervezés során. Tóth Zoltán ékszereinek sajátszerűségét a geometrikus és az organikus, természeti formák ötvözése adja.
 |
| TÓTH ZOLTÁN MADARAS FÜGGŐJE. Figurális és mértani elemek kompozíciója. |
Az ötven négyzetméteres, mindenki számára nyitott műhely egymás mellé sorolt munkaasztalainál “vállvetve” folyik az alkotómunka. Az öt fiatalt a közös szellemiségen túl a közös célok fogják össze. Reményeik szerint a Mana az idők során unikális ötvösközponttá válik, egyfajta gyűjtőponttá, ahol két-háromhavonta kiállítások követik egymást, ahol nemzetközi workshopokat rendeznek, s ahová mindenfelől zarándokolnak az ötvösség iránt érdeklődök. S hogy mindez nem vágyálom csupán, azt a skót és holland ötvösfőiskolákkal rendezett sikeres őszi találkozók, alapfokú ötvösképző tanfolyamaik, s a műhely felső szintjén rendezett kamaratárlataik bizonyítják. Az ötvösszakma szeme most a Manára figyel, vajon ennek a maréknyi lelkes és tehetséges fiatalnak sikerül-e a bekapcsolódás a nemzetközi vérkeringésbe, s az európai mércével mérhető művészeti központ megteremtése.
