Amikor múlt pénteken reggel 7 óra 42 perckor a Kaukázus hegyeinek lábánál, nem messze a csecsen határtól öngyilkos merénylők felrobbantottak egy helyi vonatot, s több tucatnyi halott és sebesült feküdt a roncsok között, megváltozott a két nappal később, vasárnap megtartott választások hangulata.
Az addig nem sok szenvedélyt kavaró választási küzdelem biztos győztesének tekintett „elnöki párt”, az Egységes Oroszország, továbbra is abszolút többségre számíthatott. Sőt: a merényletet Putyin elnök okkal használhatta fel a helyzet dramatizálására és összekapcsolására a választásokkal, tovább erősítve pártja és a maga pozícióját. Putyin a vonatrobbantást követő órákban televíziós beszédet tartott: „A ma elkövetett bűntény – mondotta – természetesen kísérlet arra, hogy destabilizálja az országot a parlamenti választások előestéjén.” Grizlov belügyminiszter, aki az elnöki párt hivatalos vezetője is, így fogalmazott: „Forró lesz a talaj a lábuk alatt. Ezek az állatok többé sehol sem érezhetik magukat biztonságban.”
A merénylet utáni hangváltás része volt az is, hogy nyíltan utaltak az iszlám fundamentalizmus bűnrészességére. Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője Putyinnal együtt jelent meg a tévéképernyőkön, majd pedig Ignatyenko, a szolgálat szóvivője a támogatók között megnevezte Szaúd-Arábiát: bizonyítékok vannak arra, hogy legutóbb 3 millió dolláros szaúdi átutalás érkezett kifejezetten merényletek finanszírozására.
AMERIKÁT IS VÁDOLJÁK. Új vonása volt a választás előtti nap politikai légkörének az is, hogy a grúziai eseményekkel kapcsolatban az orosz politika hangsúlyozni kezdte az amerikaiak felelősségét. Igor Ivanov külügyminiszter kijelentette: a Sevardnadze bukását előidéző tiltakozó mozgalom nem spontán módon alakult ki, hanem a Soros alapítvány útján készítették elő, Richard Miles amerikai nagykövet részvételével. James Baker ex-külügyminiszter, vagy John Shalikashvili, az amerikai vezérkar – grúz származású – volt elnöke azért látogatott Grúziába, hogy nyomást gyakoroljanak Sevardnadzéra – mondta Ivanov, majd ismét Washington felelősségére utalva reményét fejezte ki, hogy Grúzia nem válik a „viszály almájává” Moszkva és Washington között.
Ma még nem mérhető fel, hogy a külpolitikai hangvétel módosulása csak az elnöki párt vélt választási érdekeit szolgálta-e, vagy netán egy tartósabb taktikai váltásnak a jele. Csak az bizonyos, hogy maga a merénylet megerősítette Putyin pozícióját.
Az eredmények azt mutatják, hogy az Egységes Oroszország a várakozásoknak megfelelően szerepelt, s a 450 tagú dumában feltehetően több mint 220 hellyel rendelkezik majd. Az erőviszonyok igazi változása abban ragadható meg, hogy a kommunista párt elvesztette korábbi szavazótáborának csaknem a felét. Ezek a szavazók az ultranacionalista-populista demagóg, Zsirinovszkij pártjához csapódtak, amely ily módon megduplázta fél évvel ezelőtti voksarányát. Ennek az eltolódásnak az a jelentősége, hogy Zsirinovszkij magát „liberálisnak” nevező pártja általában együtt szavaz az elnöki párttal.
BUKTAK A VALÓDI LIBERÁLISOK. A másik lényeges változás az, hogy a két liberális párt (a jelcini korszak egyik „ifjú csillagának” tartott Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettes vezetése alatt álló Jobboldali Erők Szövetsége és az ugyancsak Jelcin idejében feltűnt, akkor fontos szerepet játszó közgazdász, Grigorij Javlinszkij által vezetett Jabloko) egyike sem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ezért e pártok vezetői a felelősek, hiszen elutasították a pártjaik egyesítését sürgető javaslatokat, s ezzel az orosz politika legprogresszívabb irányzatát gyakorlatilag megfosztották a parlamenti képviselet lehetőségétől. A választási eredmények tükrében gyakorlatilag biztos Putyin győzelme a márciusi elnökválasztáson.
Ennél kényesebb – de egyben távolabbi – probléma, hogy mi történik majd négy év múlva, az alkotmány szerint ugyanis az elnök csak egyszer választható újra. Ennek a megváltoztatásához kétharmados többség szükséges, ami a jelenlegi erőviszonyok mellett a nacionalista-populista erők akárcsak egy részének támogatásával elérhető. A jövő legizgalmasabb kérdése tehát az, hogy Putyin 2008-ban tesz-e majd kísérletet ennek a lehetőségnek az érvényesítésére egy harmadik elnöki ciklus érdekében.
Ez alighanem megmutatja majd, hogy voltaképpen merre halad a XXI. század Oroszországa.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
