Gazdaság

Forró francia víziók, hűvös német válaszok

Párizs aggódik, hogy az EU kiterjesztésével megnő a német befolyás Keleten. Ezért szeretne betársulni az "üzletbe". Berlin nem aggódik, hanem éppen ebben reménykedik. Ezért nemet mond. Mindkettejüknek igaza van.

Háromnapi tanácskozás után 23 oldalas határozatot fogadott el a múlt héten a nemzetközi helyzetről a német szociáldemokrata párt szokásos évi kongresszusa. Ebben röviden és korrekt módon, de a két ország immár fél évszázados parlamenti kapcsolatainak és együttműködésének magas színvonalához képest meglehetősen visszafogottan, egyetlen mondat foglalkozott a két hatalom közti viszonnyal, ami viszont már-már szenzációnak számított. A mondat így hangzott: „A francia-német együttműködés fontos alapja lehet az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának”.

Erről a mondatról azt írta John Vinocur, a New York Times egyik legtapasztaltabb német szakértője, hogy „ezzel Schröder alighanem bölcsőjében fojtotta meg a francia politikai fantázia legújabb szülöttét”.

KORASZÜLÖTT ÖTLET. A fantáziára valóban szükség volt, már az ötlet puszta befogadásához is. Nem kevesebbről volt szó, mint arról a francia javaslatról, hogy ajánlatos lenne létrehozni Németország és Franciaország unióját, hogy azután ez az egységbe tömörült páros hatalom, óriási túlerejének birtokában, az EU vitathatatlan vezető erejévé váljék. Sőt, joggal tarthasson igényt arra is, hogy külső erők (értsd: amerikaiak és oroszok) világhatalomként kezeljék. Az is felvetődött, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában az új unió venné át a franciák helyét az állandó tagok sorában, és ezzel megoldódna a német BT-tagság problémája. Ennek a már első pillantásra is koraszülött és irreális tervnek a kidolgozói a francia politikai hatalom csúcsán állottak.

A történet azzal indult, hogy a Le Monde, az ország vezető napilapja, cikksorozatot kezdett közölni. Tényként állította, hogy a berlini és párizsi diplomácia tárgyalásokat kezdett és „jelenleg már egy állami egyesülés tervét is tanulmányozzák”. A terv támogatói között van Pascal Lamy, az unió kereskedelmi főbiztosa, Dominique de Villepin francia külügyminiszter, sőt Jean-Pierre Raffarin kormányfő is. Villepin szerint az említett egység „az egyetlen hazárdjáték, amelyben nyerhetünk”. Raffarin kormányfő jóval szkeptikusabb volt. Ő úgy vetette fel a kérdést, hogy mi marad a franciák számára az unióból, ha netán a jövő májusi kiterjesztés nem hozza meg az áhított eredményeket. A válasz így hangzott: „A francia-német szövetség”.

Tekintettel a támogató nyilatkozatok magas szintjére, és különösen arra, ahogyan Raffarin összekapcsolta a német-francia unió ügyét az EU kiterjesztésével, levonható egy fontos következtetés. A francia konzervatív politikai elit egy befolyásos része aggódik az Európai Unió keleti kiterjesztése miatt. Úgy véli ugyanis (indokoltan), hogy az, különösen hosszabb távon, növelni fogja a német befolyást Közép-és Kelet Európában. Ezért arra számítanak, hogy ha sikerülne bevinni a németeket egy Berlin-Párizs unióba, akkor maguk is részesei lehetnének a befolyás növekedésének. Párizsban természeten tudták, hogy ezzel Berlinben is számolnak. Ezért Chirac elnök nem szólalt meg: távol maradt a merész kombinációktól és várt.

Nem kellett sokáig várnia. Rövidesen vendégül láthatta Stoibert, a német konzervatívok vezetőjét, aki Schröder vetélytársa volt a legutóbbi választáson. A vendég kereken azt mondta a francia uniós tervekről: „Ezek víziók, látomások, amelyek nem válhatnak valósággá”. Ezt követte azután a szociáldemokrata kongresszus, amely szót sem ejtett a francia politika egyesülési terveiről. A francia elnök, finoman leválasztva magát minisztereitől, csak ezután szólalt meg, mondván: „A német-francia unióval kapcsolatos elképzelés nem szerepelt a megbeszéléseinkben”.

FESZÜLTSÉGCSÖKKENTÉS. Van még egy tényező, amely a németeket tartózkodásra inti minden francia vízióval szemben. Ilyen az a törekvés, hogy fokozatosan csökkentsék azt a feszültséget, amely Irak miatt szembefordította őket Washingtonnal. A szociáldemokrata kongresszus külügyi határozata erre célozva kimondja: „Az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokban ne bukkanjanak fel sem a versengés, sem a rivalizálás elemei”. Ez más hang, mint a franciáké.

A lengyel külügyminiszter a minap tiltakozott az ellen, hogy az Európai Unió „francia-német klubbá” változzék. Ezt kizárni ugyan nem lehet, de a francia egységvízió német fogadtatása azt mutatja, hogy még a klub „székházának” a tervei sem készültek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik