Tetszik, nem tetszik, még ma sem cseng úgy az Egri Bikavér neve, mint régen. Bár a nyolcvanas, kilencvenes évek hamisítási botrányai is elérték a borok városát, a helyiek elsősorban még mindig a szocializmus minőséget rontó tömegtermelésének tulajdonít-ják, hogy a vevő nem csettint a nyelvével, ha bikavérrel kínálják.
NEHÉZ MÚLT. Gál Lajos, az Egri borvidék hegyközségének elnöke hosszú folyamat tragikus követk-ezményének tartja a leépülést. A KGST hiánygazdaságában a szovjet vevő annak is örült, ha egyáltalán megszerezhette a korábban híres márkákkal jegyzett termékeket. Nem csak az Egri Bikavért, hanem a tokaji bort, a Globus konzervet meg az Ikarus buszt is. Az igénytelen piacon a tömegterme-lésben és a hiánygazdaságban a minőségi termékek leértéke-lődtek. Ez alól nem volt kivétel, erodálódott a bikavér hírneve is.
De nem csak a vevő volt a ludas abban, hogy az egri szőlészek, borászok is elveszítették a mértéket. Többségük mind a mai napig előrébb sorolja a mindennapi apróbb gazdasági előnyöket a költségesebb, keservesebb, hosszú távú minőségépítésnél: inkább nem korlátozza a termés tömegét, hanem ha olcsón is, de sokat termel. A káros gyakorlatot csak részben magyarázza, hogy az egri borászoknak kevés a tőketartalékuk. „Miből is lehetne – kérdezi Gál Lajos -, talán az ágazat átlagos, 1,3 százalékos árbevétel-arányos nyereségéből, miközben a termelés ciklikusságának a kockázatát is viselni kell, és akár évekig finanszírozni a termelést és a készleteket?”
Gál mégis látja már az alagút végét. Az Eger környéki hegyközségek összefogásával 1994-ben kezdték a minőségbiztosítási, azaz a szigorú eredetvédelmi rendszer kiépítését az 5200 hektáros, 8800 termelőt tömörítő borvidéken, és három évvel azután vezették be az első szabályokat. A színvonalat szavatoló „védett eredetű” minősítéshez lehet kapcsolni az imázsjavító kollektív bormarketinget, ennek jegyében támogatásért pályáznak az Agrármarketing Centrumhoz, például a „védett eredetű” Egri Bikavér, az Egri Bikavér Superior és a Debrői Hárslevelű arculatának megtervezésére.
A minőségbiztosítási rendszer önkéntes, de az előrejelzések szerint nincs más út – véli Gál Lajos -, hiszen az asztali borok fogyasztása tartósan csökken, a különleges minőségűeké pedig növekszik. A magyar borászok amúgy sem lennének képesek felvenni a versenyt az olcsó dél-európai országokból származó asztali italokkal, még kevésbé az ausztrál, chilei, új-zélandi divatos tömegborokkal. Egyetlen út marad tehát: a minőségi kategóriában különlegeset nyújtani. Ebben fordulópontot jelent majd, hogy a különleges minőségű boraik nemsokára az Egri Bikavér Superior címet viselhetik. A minőségi osztályok elválasztása ezzel nem fejeződik be, néhány éven belül már „extra különleges” minőségű Grand Superior bikavért is szeretnének megkülönböztetni. Még ezzel a három „lépcsővel” is messze elmarad Eger például a bordeaux-i gyakorlattól, ahol több száz minőségi osztályt tartanak nyilván, aminek eredményeként már évekkel ezelőtt is 3 franktól egészen 2000 frankig kínálták a bordóit.
A borvidéki elnök szerint ugyan a munkának még nem érett be teljesen a gyümölcse, de annyit már elértek a minőségbiztosítási rendszer bevezetésével, hogy Eger környékén jövedelmezővé vált a szőlészet és a bortermelés.
Jelentősebb tokaji borászatok
• Gróf Degenfeld
• Tokaj Hétszőlő
• Disznókő
• Tokaj Kereskedőház
• Crown Estates of Hungary
• Aureum Vinum Winery
• Evinor Pincészet
• Tokaj Oremus
• Imperial Tokaji Pincészet
• Chateau Dereszla
• Royal Tokaji
Kardos János, a Tokaj-hegyaljai Borvidék előző elnöke a versennyel magyarázza a páratlan sikert. Több mint egy évtizede mindössze egyetlen vállalat, az állami borászat termeltette, illetve értékesítette a bort, most pedig több mint száz vállalkozás. A verseny jót tett a minőségnek. Olyannyira, hogy már az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Rt. maga is a helyszínen ellenőrzi a termelői szőlőterületét.
Raskó Györgynek, a mádi Royal Tokaji Borászati Kft. ügyvezető igazgatójának sommásabb véleménye van a hegyaljai imázsépítésről. A tokaji borászat fellendítésében, az aszú nevének külföldi megismertetésében a nagy külföldi befektetők tették a legtöbbet. A hazaiak közül szinte csak egynek, Szepsy Istvánnak sikerült vállalkozási méretekben is nyereségessé tenni a borászatot. Pedig a recept egyszerű. A kilencvenes években megvett szőlészetekben és pincékben sokmilliárd forintos befektetéssel kicserélték a technikai berendezéseket, új telepítéseket hajtottak végre és vállalták a tíz évnél hosszabb megtérülést. Megint csak milliárdokat áldoztak a marketingre, az imázs javítására. A világ sztár borszakíróit, egyebek között Hugh Johnsont csábították Hegyaljára, hogy ismerjék meg „a királyok bora, a borok királya” zamatát, minden mást felülmúló értékeit. Nem utolsósorban a saját, külföldi kereskedelmi hálózatukon és kapcsolataikon keresztül a világ legelegánsabb „presztízs” éttermeiben és szállodáiban, borszaküzleteiben kezdték forgalmazni a valóban pompás italokat. Megtalálták azt az értő közönséget, amely képes volt rá és hajlandó is sokat fizetni a tokaji aszúért. Annyit, vagy még többet is, mint a prémium sauternes-i borokért, mert a lényeg, hogy a tokaji aszút nem szabad olcsó borként eladni.
Raskó György szerint ugyanaz a baj Eger környékén is, mint Tokajban volt. Az egri bortermelésre rányomja a bélyegét a hatalmas volument képviselő domináns Egervin. Annak ellenére, hogy számos kiváló bort készítő neves pincészet is található a vidéken, azokat a határainkon túl már kevesen ismerik.
ÚJ KATEGÓRIÁK. Raskó úgy látja, ekkora tömeg mellett nagyon nehéz, fáradtságos munka lesz viszszaszerezni a bikavér hírnevét. A minőségi termelést a fajtaszerkezet kialakításánál kell kezdeni, az Egri Bikavér alapborain kívül nem kellene más vöröset (főleg Cabernet Souvignont) termelni. Esetleg csak Cabernet Franc-t, Kékfrankost vagy Merlot-t. Egyetért a hegyközség törekvéseivel, hogy a minőség kifejezésére saját kategóriákat kell kitalálnia a helyi termelők közösségének. A hagyományos Egri Bikavér Classic mellett új, magas minőségi osztályokba sorolva kellene megkülönböztetni az Egri Bikavér Superiort, vagy Grand Reserve-t. Persze csak azt, amelynek a minőségét a helyi termelők zsűrije pecsétjével szavatolja. Ehhez a jó minőséghez azután lehet marketinget kapcsolni, amihez persze sok pénz kell. Ezért is nehezíti a fejlődést, hogy Eger környékén gyakorlatilag nincs külföldi befektető, így ezekre a feladatokra állami támogatásból kellene forrásokat biztosítani.
