 |
| PETSCHNIG MÁRIA ZITA a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa |
Úgy tesz a költségvetés vitájában a Fidesz, mintha nem látná azt a közeljövőt, ami a mai út folytatásá-ból következne, a kormányon lévők pedig úgy tesznek, mintha nem tudnák, mi terheli a közelmúltat, mintha azon nem nagyon kellene változtatni. Vagyis mindenki másról beszél, mint amiről szükség volna. Szakmai tudását félre téve – ha egyáltalán volt neki ilyenje – az épp-itt-létben vélt politikai szempontokat követi, akárcsak ha kampányolna. Mindkettő hiteltelen, amit a nagyközönség egy része érez is, és bizalmatlanságot jelez. Más része viszont feltételen bizalommal elfogadja szíve választottját, hittétellé szublimálva azt, aminek tényeken kellene alapulnia, miáltal önként ajánlja fel megvezetésének lehetőségét.
A vitában kétségtelenül a Fidesznek van helyzeti előnye, mert az emberek a borúsabb holnappal való ijesztgetésnek előbb helyt adnak, mint a holnaputáni jobblét ígéretének. Az meg végképp nehezen érthető – főként, ha egyáltalán nincs fölvezetve és előkészítve, mint történetesen esetünkben -, hogy a lakosságnak a korábbiaknál valamivel rosszabb pozíciót a még rosszabb elkerüléséért kell vállalnia. Pedig erről van szó, mert nem járható tovább az a kizárólag fogyasztási többletekből fenntartott növekedés, amely az adósságállomány emelkedéséből finanszírozódik. Nem növekedhet huzamosan háromszor gyorsabban az ország nettó külső adóssága, mint a jövedelmek termelése.
A MAKACS TÉNYEK. Ez az, amit a kormányoldalon lévők pedig szégyellnek bevallani, az ellenzék megszólaló képviselői pedig nem akarnak tudomásul venni, és tovább hajszolnák a kabinetet az adósságspirálban. Pedig a tények tények, és – mint tudjuk – makacs dolgok. De az előző rendszer kudarcából azt is megtanulhattuk, hogy azok nem “kommunikálhatók el” az idők végezetéig.
Tény az, hogy jövőre nem lesz 10 százalék feletti reálkereset-emelkedés, mint az utóbbi két évben, hanem csak 1 százalék körüli lesz. Tény, hogy a nyugdíjak reálértéke az utóbbi két évben tapasztalt 8-10 százaléknál jóval kisebb mértékben növekszik. Tény, hogy a háztartások fogyasztása nem fog 8 százalékkal bővülni, mint 2002-ben és 2003-ban, hanem csak körülbelül 2 százalékkal. Tény, hogy az infláció üteme nagyjából 1,5 százalékponttal erősödik – elsősorban az áfakulcsok átrendezése következtében (ami, remélhetőleg, mint egyszeri hatás, gyorsan lecseng). Tény, a lakáshoz jutás anyagi feltételei valamivel kedvezőtlenebbek lesznek, minthogy a közpénzekből túlkedvezményezett rendszer a maga igazságtalansága okán sem volt fenntartható. És tény, hogy az államháztartásban foglalkoztatottak körében nő az állásvesztés veszélye.
Ütemváltás történik egy megkésett alkalmazkodás részeként annak érdekében, hogy kikerüljünk abból a zsákutcából, amelynek végét ez idő szerint a makroközgazdászok látják, de háztartások millióival nem szeretnék láttatni. A gazdasági irányváltással a Medgyessy-kormány egy évvel ezelőtt is próbálkozott. A 2003-ra szóló költségvetés megszorításai 2002-höz képest sokkal erőteljesebbek voltak, mint a most bemutatottak. Az idei esztendőre előirányzott államháztartás bevételei reálértékben nőttek, kiadásai viszont nominálisan is csökkentek. Ám ez a korrekció – akárcsak a Fidesz vezette kormány 1999. évi kiigazítási döntése – a beruházások és nem a fogyasztás visszaszorítását célozta meg, és amellett, hogy perspektivikuson kudarcra volt ítélve, az évközi korrekció ellenére sem tudta a 4,5 százalékos tervszámot hozni.
VÁLTÁS. A 2004-re szóló költségvetésben a bevételek és a kiadások reálértéke is növekszik, és a bevételi többlet, nem pedig a kiadások megszorítása apasztja a hiányt. A jövő évi költségvetésben kifejezésre jut az a gazdaságpolitikai váltás, amely a felhalmozást támogatja a fogyasztási szintek megőrzése mellett. Ennyiben építkezés: a jövő nem eladósodásból finanszírozott, nagyobb fogyasztásának megalapozása. Múltba tekintő összehasonlításban, a háztartások fogyasztása tekintetében természetesen “leépítés”, annak a múltnak a leépítése, amit a két kormány 2001 második fele óta folytathatatlan örökségként összekampányolt.
Nagy kár, hogy a költségvetéshez benyújtott több ezer módosító javaslatból olyanokat fogadtak el, amelyek inkább kisimítják a múlt- és jövőbeli folyamatokat, mintsem határozottan megtörnék a feladásra érett közelmúltat. A szükséges gazdaságpolitikai váltás szempontjából közel sem érdektelen, hogy a papíron “kőbevésettnek” tekintett 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány milyen bevételi és kiadási szerkezet alapján jön ki. Az elfogadott javaslatok a távlatos, fenntartható és viszonylag magas ütemű növekedés szükségessége felől tekintve rontottak a benyújtott tervezeten.
